Benkó Barbi, a példakép!

Ha létezik a sportban csillagos ötös osztályzat, akkor a londoni olimpikon, többszörös világ- és európa-bajnoki dobogós, világkupagyőztes Benkó Barbara jelesre vizsgázott sportszerűségből, emberségből és példamutatásból is. A példás karriert befutó mountain bike versenyző szerint óriási fejlődésben volt a magyar kerékpársport az utóbbi 3 évben, de van még min javítanunk.

Túlzás nélkül mondhatom, hogy sokan megkönnyeztük azt a sportemberi nagyságot, amivel Benkó Barbara gratulált Vas Kata Blankának a Zadovban rendezett C1-es világkupafutam után. A posztban azt írta: „A technikától függetlenül Blanka szárnyalt a mai nap. Szép munka volt ifjú hölgy, megérdemelt győzelem és jegy Tokióba, ahol Magyarországnak kiváló bringása lesz. Sok sikert neked!” Talán nem is lehetne szebben megfogalmazni, mi az, hogy utánpótlás.

Barbi, nagyívű az életpályád, karriered. Hogyan szerettél bele a bringába?

A szüleim először úszásra írattak be, azt is nagyon szerettem, de amikor először nyertem kerékpárban magyar-bajnokságot, egyszerűen azt érzetem, erre vágyom. Az úszás még folytattam egy ideig, de egyértelmű volt, hogy itt kötök ki. Az edzéseimet apukám irányította, ő most is az MTB válogatott szövetségi kapitánya, igazából ő az, aki végigkísérte az egész karrierem. Persze, amikor az ember külföldön van, kevesebbet tud a családdal lenni, mi sem tudtunk annyi időt együtt tölteni a sportban, mint szerettünk volna, ugyanakkor nagyon hálás vagyok neki minden támogatásért, amit tőle kaptam. Számtalan világbajnoki, európa-bajnoki vagy világkupa dobogón álltam, amelyhez ő segített hozzá, azt gondolom teljesen egyértelmű is volt, hogy nekem ez az utam.

2012-ben a londoni olimpián tekertél. Akkor U23-asként mekkora élmény volt ez neked?

Szinte el sem lehet mondani. Meglepetésként ért, ugyanakkor az a szezonom kifejezetten júl sikerült. Több versenyen át hordtam a világkupa futamokon összetettben vezetőnek járó trikót, és egyedül annyi kvótapontot szereztem, hogy kiérdemeltem az indulást. Az olimpiai faluban szinte sokkban voltam, ráadásul olyan sztárokkal tölthettem az időmet, mint az akkori magyar vízilabda válogatott. Amikor huszonéves lány vagy, és Kásás Tomi beszáll melléd a liftbe, az azért felemelő érzés. Aztán jött 2016, ahol az oroszok doppingbotránya miatt sokáig kérdéses volt, hogy indulhatok-e, mert az elsők voltunk a „tartalék” sorban. Végül az UCI úgy döntött, zöld utat kapnak az oroszok, így Rioról sajnos lemaradtam.

A gratulációból és az említett posztodból az derül ki, hogy Tokióba viszont már Blanka utazik?

Még hivatalos értesítést nem kaptunk, de lehet, hogy a Brnoi versenyt meg sem rendezik, így én erre számítok. Csehországban rögtön a rajt után volt egy nagyon durva baleset, amelynek köszönhetően hárman is kiestünk a versenyből. Nagyon sajnáltam, mert szerintem jó eredményt érhettem volna el, az első ötbe vártam magam, mindazonáltal azt gondolom, Blankát nem vertem volna meg. Ő valóban szárnyalt. Az igazság az, hogy bár a kvótafutásban és a pályán egymással versenyzünk, de nem egymás ellen és ez nagyon fontos. Ő egy rettentően tehetséges lány, akiből – ha így folytatja – óriási versenyző válik és sokat hallunk még róla. Köztünk van 10 év korkülönbség, ezért keveset futottunk együtt, vagy legalábbis kevesebbet, mint mondjuk Valter Atival, vagy Dina Marcival még montis korukból. Van köztünk egy egészséges rivalizálás, de én imádom Blankát, és valahol az az élet rendje is, hogy átadjuk a stafétát.

Utat tört az utánpótlás?

Magyarországon az elmúlt 3-4 évben óriási fejlődésen ment keresztül a sportág. Sokan kerékpároznak, de van még hová fejlődni. Montiban külföldön még mindig sokkal többen állnak rajthoz egy-egy versenyen, mint idehaza, de azt gondolom, hogy az elindított programokkal, mint az ELIT10, vagy a GyereBringázni sokakat meg lehet szólítani, és szükség is van arra, hogy ezek a támogatások húzzák magukkal a tehetséges versenyzőket.

Hogyan tovább, mik a terveid?

Még van a lábaimban néhány év, amelyet szeretnék versenyzéssel tölteni. Én sohasem fogom kivonni magam a bringasportból, nekem ez az életem. Rengeteget kaptam a sportágtól. Fegyelmet, becsületességet, fair-play-t, kitartást, alázatot. Van néhány utánpótláskorú versenyző, akikkel már most is foglalkozom néha, és sokan tudják, hogy hozzám bármikor fordulhatnak tanácsokért, segítségért. A múltkor egy pályabejárás alkalmával próbáltam segíteni, utána pedig olyan köszönő üzenetet kaptam, amin én magam is meghatódtam. Ha látom a fiatal kerékpárosok arcán az örömöt és a boldogságot, az az igazi siker, annál nem is kell több.