MTB
Kiemelt

Vas Blanka világbajnoki ötödik az U23-as XCO versenyben!

Nagy valószínűséggel kvótát szerzett a 2024-es párizsi olimpiára.

Magyar szempontból az egyik legjobban várt versennyel folytatódott a glasgow-i összkerékpáros világbajnokság, mégpedig a hegyikerékpárosok U23-as női XCO számával. Közel hatvan bringás vágott neki a körönként három és fél kilométeres, 145 méternyi szintet tartogató technikás, számos épített elemet tartogató pályának, közte Bokros Csenge Anna és Vas Kata Blanka.

Mindkét magyar lány viszonylag hátulról rajtolhatott, Vas ellenben fantasztikusan kapta el a rajtot, az első kör felénél már az ötödik helyen tempózott, s mivel konkrétan a negyvenhetedik helyről indult, így negyvenkét versenyezőt utasított pillanatok alatt maga mögé. Az sem volt mellékes, hogy közben a viadal favoritja, a dán Sofie Pedersen bukott, miközben az élen az új-zélandi Samara Maxwell diktálta a tempót.

Az új-zélandi lány a második kör végén már húsz másodperc fórral bírt, Vas Kata pedig a harmadik helyért küzdött, sajnos közben Bokros Csenge Anna defektet kapott, így a kerékcserét követően az utolsó előtti helyen kezdhette meg a harmadik kört.

Féltávnál Maxwell még tovább növelte előnyét, de a második svájci Ronja Blochlinger és honfitársa, Ginia Caluori is magabiztosan őrizte helyét. A magyar bajnok bő húsz másodperccel követte Caluorit a negyedik helyen, Blanka mögött pedig ugyancsak húsz szekundummal tekert a változatosság kedvéért szintén svájci Noelle Buri.

Nem sokkal később lényegében a semmiből érkezett meg a kanadai Emilly Johnston, aki Blankát is megelőzte, Bury viszont már nem tudta leszakítani a magyar lányt, aki új erőre kapva Johnston után eredt.

Samara Maxwell egy perc előnnyel fordult rá az utolsó három és fél kilométerre, innen pedig már nem is adta alább, így rajt-cél győzelmet aratva szerezte meg a világbajnoki címet két svájci versenyző, a mindent eldöntő körben tempót váltó Ginia Caluori és a kissé megrogyó Ronja Blochlinger előtt.

Vas Kata Blanka magabiztos teljesítményt nyújtva ötödikként zárt, ezzel nagy valószínűséggel megszerezve Magyarország számára az olimpiai kvótát, amelyet a ranglista jövő év tavaszán való zárását követően kap meg az a két nemzet – jelen állás szerint Új-Zéland és hazánk –, amelynek versenyzői a legelőkelőbben zárták ezt a viadalt, de országuk nem végzett az UCI ranglista első tizenkilenc helyének valamelyikén. Bokros Csenge Annát sajnos három kör hátránynál kiintették a versenyből.

EREDMÉNY

Forrás
Fotó: 2023 UCI Cycling World Championships FB
'Fel a tetejéhez' gomb