MTB

Vasárnap Hangonyban folytatódik a Borsod MTB Series

Az előttünk álló hétvégén második futamával folytatódik a Borsod MTB Series. A versenyt rendező Ózdi Kerékpáros Egyesület idén is az Ózdtól 8km-re fekvő Hangonyban várja az olimpia cross szakág versenyzőit, ahol az elmúlt két évben megismert körön mérhetik össze felkészültségüket a versenyzők. Az előrejelzések alapján a jelenlegi csapadékos időjárás a hétvégére elvonul és napos, 20 fok körüli hőmérséklet várható a verseny napján, így a fenyveserdei talaj éppen ideális állapotba kerül a versenyzéshez.

Az eddigi nevezési listát böngészve találkozhatunk új nevekkel, akik most kapcsolódnak be a sorozatba, de a miskolci verseny dobogósai közül is szinte mindenki megtalálható, így kemény küzdelmek várhatók az összetett pontokért. A felnőtt férfiak mezőnyében nagy kérdés, hogy a feltörekvő fiatal generáció egészen a verseny végéig tudja-e tartani a tempót a győzelemre legesélyesebb Szatmáry Andrással (Cube-Csömör) vagy Andris rutinja és állóképessége győz?

Andorkó Andrea tavaly még a Hobbi mezőnyben jeleskedett

A felnőtt nőknél a hazai pályán berobbanó Andorkó Andrea (HOTE SE) meglepetés győzelmet aratott, ám a hangonyi pálya nagyobb technikai tudást követel meg a versenyzőktől, így most változhatnak az erőviszonyok. Főleg annak tekintetében, hogy a nemzetközi mezőnyben edződő Kiss Nikoletta Bettina (Bike-Zone Gödöllő) is várhatóan ott lesz a rajtvonalnál.

Master1-es korosztályban a papírforma alapján Földi Bence (Bike-Zone Gödöllő) várható az első helyre, de csütörtök éjfélig még nyitva a nevezés, így befuthat olyan versenyző, aki erősebb nála.

Master2-ben a miskolci versenyt technikai hiba miatt feladni kényszerülő (első helyről) Medgyes Gábor (KTM Team Gödöllő) revansot vehet és megszerezheti első győzelmét az idei sorozatban.

Utánpótlás korosztályban az U11-es mezőnyben Mády Áron (DVTK Cycling Team) és Hegedűs Helga (Cube-Csömör) újabb győzelmet zsebelhetnek be amennyiben tudják hozni az első futamon nyújtott formát.

Medgyes Gábor Miskolcon egészen az utolsó körig magabiztosan vezetett, majd jött egy defekt és DNF lett a vége

U13-ban a miskolci futamgyőztes András Péter Patrik (Superior Racing Team) eddig nincs a nevezettek között, így a két Cube-Csömörös Sipos Borisz Ali és Burgermeister Bence vívhatnak nagy csatát az első helyért. A lányoknál a Kis-Galya KSE versenyzőjét Feledy Esztert kell várhatóan legyőzni ahhoz, hogy aranyéremmel térhessen valaki haza.

U15-ben jelenleg a hiányzók között van Kovács Béla (DSI), aki meg tudná szorongatni Burgermeister Olivért (Cube-Csömör), ám így Olivér várhatóan újabb győzelemmel térhet haza. Az U15-ös lányoknál Hegedűs Heléna (Cube-Csömör) nincs még ott a rajlistán, ezért Lasánszky Sára (Kis-Galya KSE) és az újonnan versenybe szálló Fáczán Mária Ilona (Cube-Csömör) között dőlhet el az aranyérem sorsa.

Feledy Eszter a miskolci futamgyőztes

U17-ben jelen állás szerint teljesen nyitott a verseny mivel a miskolci Top 7-es élmezőny még várat magára a nevezéssel, ami ha így marad, akkor az első futam középmezőnyében végzettek közül szinte bárki nyerheti a versenyt.

A vasárnapi versenyre április 25. éjfélig lehet regisztrálni (ide kattintva). A nevezési díj beérkezésének határideje április 26. déli 12 óra. Helyszíni nevezésre nincs lehetőség!

2024vas28áprEgész napBorsod MTB Series 20242. forduló - Hangony Hangony - SportpályaSzakágMTBKategóriaMKSZ AkkreditáltSorozatBORSOD MTB SERIES

'Fel a tetejéhez' gomb