MTB DH

Bronzérem és szuperdöntő az első DH Európa Kupán – VIDEÓVAL!

BringaSport – 2016.05.18 – A 2016-os Downhill Európa Kupa első állomásának a szlovéniai Kranjska Gora adott otthont, ahol a gyönyörű májusi szivárványok alatt 32 ország 400 versenyzője mérettette meg magát. Az erős mezőnyben kiemelkedő magyar eredmények is születtek, Muszula Balázs Pro U17-ben harmadik, Liszi Attila Elite-ben bejutott a legjobb 30-at jelentő szuperdöntőbe, ahol a 27. helyen végzett.

Muszula_Balazs_dobogo_Kranjska_Gora

Muszula Balázs

A hatfordulós Európa Kupa lassan hagyomány szerint Szlovéniában kezdődik és persze mindig egy kicsit másképp indul az első futam hétvégéje, egyértelműen hajazva a világkupa légkörére. A tél végeztével mindenki az új bringák, új csapatok, új megjelenések szemezgetésével vágott bele a programba, illetve szokni kell a csapat- és márkaváltások okozta újdonságokat, amiből akad is bőven. Például a tavalyi győztes Johannes Fischbach kb. egy évtized után váltott gyártót és ült át Radon bringákra, persze a Radon Magura Factory Team színeiben.

A tavalyi viszontagságos körülmények, sok eső és sár után idén egészen száraz talajon és szinte végig napsütésben lehetett róni a köröket. A 2000 méter hosszú és 300 m szintkülönbségű nyomvonalon néhány módosítást eszközöltek, kicsit gyorsabbá tették és pár ugratóval meg is tűzdelték.

Ahogy Mariborban található a legendás sziklakert, hasonlóképpen Kranjska Gora is nevezetes egy szakaszáról, a gyökeres meredekéről. Idén lejutás terén könnyebb volt az indulók dolga, mert szárazon ugye ez sem annyira csúszik, de az elérni kívánt tempó egyből előhozta a különböző (néha abszurd) megoldásokat és a benne rejlő hibákat, eséseket.

Az időmérőkre a szombati napon került sor, ahol a legnagyobb kérdés, hogy a felnőtt férfiaknál kik jutnak a legjobb 30-ba (a top 10 védett rideren kívül), azaz a szuperdöntőbe! Liszi Attilánál egyértelműen ez a cél, úgyhogy neki szinte a szombati futam volt a „döntő köre”, legalábbis mentálisan biztosan.

Liszi_Attila_Kranjska_Gora

Liszi Attila

Na, de mielőtt beleugranánk egyből az izgalmak közepébe, vessünk egy pillantást a többi magyar résztvevőre, akikből akadt azért néhány: Muszula Balázs Pro U17-ben, Tóth Péter Juniorban, Nagy Dániel Masters-ben, valamint Palla Gergő és Nagy Márton Elite-ben. Tóth Peti ígéretesen teljesítette első futamát, a junioroknál a legjobb 20-ban szerepelt. Kisebb-nagyobb meglepetésünkre Muszula Balázs ennél is előrébb kvalifikálta magát, ugyanis a fiatalok között (Pro U17) az 5. pozícióban találta magát a listán. Elképesztő teljesítmény, tavaly még a tizenötödik és tizennyolcadik helyek között ólálkodott, de beköszönt a top 10-be, nem is kicsit!

Visszatérve a szuperdöntős selejtezőre és Liszi Attilára, a 31-es rajtszáma azt jelentette, hogy utána még harmincan jönnek és természetesen a világranglista alapján a legjobb harminc. Tehát a cél a kvali top 30, azaz a szuperdöntőt érő helyek egyike. Néhány kisebb és egy nagyobbacska hibával, de óriási tempóban abszolválta az időmérőt Attila és az aktuális 11. helyre érkezett be. Akkor már tudtuk, hogy ez kemény és necces lesz, de KI KELL DRUKKOLNI! Sorra jöttek az egyre jobb riderek, de (csak) szépen lassan csökkent az a bejutási „hézag”. Már a top 10-en is belül voltunk, amikor még egy mindig hiányzott és ott aztán már nagyon nehéz valakinél jobbnak lenni, az már erősen a gyári versenyzők köre. Azonban egyvalakit csak-csak sikerült és biztossá vált, hogy megvan az a 30. hely. Talán fel is lehetett lélegezni az óriási izgulásból, de Attila csak mondta-mondta, hogy várjunk-várjunk, amíg kiadják a hivatalos listát, nehogy elszámoljuk. Ám nem számoltuk el és pont a 30. helyezés lett meg, irány a szuperdöntő, immáron másodjára! Az a pont harmincadik pedig annyira éles, hogy mindössze 23 ezreddel maradt el tőle a 31., a szlovén Vit Kovac, ami nagyjából harminc (!) centit jelent (újra és újra felbukkan ez a harminc).

Az időmérőt a lengyel Slawomir Lukasik nyerte, mögötte Markus Pekoll és Johannes Fischbach.

Vasárnapra elfújta a felhőket a szél és a kis szombat délutáni esőnek már nyoma sem volt. Jöttek a döntők és mindegyik magyar induló még talpon. Nagy Dániel a Masters 40., Tóth Péter a Junior 23. helyezést érte el.

Nagyon izgultunk Muszula Balázs futama előtt, vajon tudja-e tartani az időmérős 5. helyét. Készültünk, vártuk, mikor megemelt hangon közölte a speaker, hogy Balázs a részidőnél 2,7 másodperccel jobb az aktuális legjobbnál. A célterület látótávolságába is szépen korán került be, néhány méter és Balázs biztos top 5. Na, de nem keveset, négy mp-t javított és nagy előnnyel az élre állt. Meg is verte a két utána rajtolót, ez már akkor dobogó! Totális meglepődés, öröm, az összes kalapunkat megemeltük Balázs előtt. A harmadik, bronzot érő helyen végzett, ezzel messze-messze megdöntve tavalyi legjobb 15. eredményét.

Liszi Attila sem ült a babérokra a szuperdöntős pozíciójával, egy másodperc javítással a 27. helyen zárt, ezzel értékes pontokat gyűjtve az összetettben. Izgalmas csatában végül a tavaly is diadalmaskodó Johannes Fischbach nyerte meg a szlovéniai fordulót, mögötte Slawomir Lukasik és az olasz Johannes von Klebelsberg.

Az Európa Kupa következő fordulóját május utolsó hétvégéjén rendezik Willingen-ben, ahol anno megannyi óriási ugratón rendeztek világkupát. Persze a pálya azóta változott, nagyon kíváncsian várjuk!

Kapcsolódó hírek

Close
Close
X
X