BMX Racing

Vincze Gergely 28 UCI pontot szerzett a hétvégén Csehországban, így már egészen biztos, hogy lesz magyar résztvevője az idei VB-nek

BringaSport – 2015.09.22 – Szeptember 19-én volt Csehországban, Klatovyban a nemzetközi, C1-es kategóriájú UCI pontszerző BMX Cross verseny, ahol két elite versenyző, Szoboszlai Patrik (Lőrinc 2000 SE) és Vincze Gergely (Gencsapáti KSE) képviselte a magyar BMX sportot. Vincze Gergely a hatodik helyen végzett, amivel 28 ranglista pontot szerzett Magyarországnak, így már egészen biztos, hogy a 2015. évi kolumbiai világbajnokságon indulhat magyar versenyző.

P9191940

“Tavaly Szoboszlai Patrikkal, mielőtt a berlini világkupára mentünk két napot gyakoroltunk Klatovyban, Csehország egyik legrégebbi pályáján. A magyar válogatottal is már számtalanszor jártunk ezen a helyen, és alapvetően a pályát illetően nincsenek jó emlékeink. Folyamatosan átépítik, de nem sikerül egy ritmusos, jó pályát összehozni. 2014-ben 8 méteres rajtdomb épült, és az első szakasz végén lévő kanyar nem igazán fordította rá a versenyzőket a pro szekcióra, gyakorlatilag használhatatlan volt. Ebben az évben is jelentős átalakításon esett át a pálya, de sajnos most sem sikerült jól. Szoboszlai és Vincze külön futamba került. Vincze Gergely 6., 4., 3-mal a döntőbe került, de Szoboszlai Patriknak nem ment igazán, nem sikerült a döntőbe kerülnie” – mondta Borbély Ferenc, a BMX szakág vezetője. “A döntő előtti bemelegítés során Vinczével beszélgettünk az esélyekről, hiszen nagyon fontos pontszerzési lehetőség előtt álltunk. Gergő a nyolcas pályáról való indulást tervezte, abban reménykedtünk, hogy a csehek versenyzője Stepan Tumpach, aki a hetes pályáról indul, szokásához híven “bedönti” majd a mezőny felét az első kanyarban. A terv valamennyire bejött és szerencsére Gergő nem került bele a bukásba. Négy dán, két cseh, egy magyar, egy német elite versenyző állt a rajtgép mögött. A cseh Jan Svub rajtolt a legjobban, szorosan mögötte két dán versenyző, majd a hatodik helyen Vincze. Szerencsére a célig a sorend nem változott.”

Eredménylista >>

'Fel a tetejéhez' gomb