BMX Racing

BMX Racing sikerek az Alpok-Adria Kupasorozaton

Remek kezdeményezés a BMX Racing szakágban a négy nemzetet összefogó versenysorozat, mert erősebb a mezőnye az itthoninál, viszont könnyebb mint egy Európa Kupa bármelyik versenye, így a hazai élmezőnynek van egy viszonylag könnyen teljesíthető lépcsőfok, ahol a nemzetközi versenyek hangulatához hozzászokhat.

Idén formabontó volt már a kezdet is, hiszen a Covid-helyzet miatt még tavasszal is bizonytalan volt a sorozat sorsa, de végül egy remek soproni versennyel útjára indult a tavaly egészében törölt Kupa. További meglepetés volt, hogy a magyarok idén két futam rendezését is vállalták, így idén ősszel Gencsapáti is vendégül látta a teljes mezőnyt! Sőt, hogy dicsekedjünk, Gencsapátiban 132 fő adta le nevezését, amely az idei futamokat tekintve rekordnak számít!

Idén a megszokott maribori helyszín mellé felsorakozott Ljubljana is, ahol az egyik nap ráadásul C1-es minősítésű futam is volt. Ausztriában Mühlen igazi csemege az öt méteres rajtdombbal, ami sokaknak okozott nehézséget, hiszen egészen más tempóban érkeznek a versenyzők az első ugratóhoz, mint a nálunk ismert, régi 2,5 m-es indítóról. A két zárófutam pedig Olaszországban volt, ahol Lupatoto először rendezett Alpok-Adria futamot, Rivignano viszont már egy jól ismert, megszokott helyszín volt. A záró futamon részt vett az idei junior világbajnok Marco Radaelli, aki hatalmas motivációt jelentett a résztvevőknek!

A nyolc évesek között két magyar leányzó is dobogóra állhatott a fiúk-lányok alkotta vegyes mezőnyben. Az ajkai Reicher Flóra üzembiztos, mindvégig dobogós versenyzéssel hozta el az összetett első helyet! Sokáig ott lihegett a nyomában a soproni Benke Bianka, aki egy kicsit bizonytalan versenyzés miatt végül csak a dobogó harmadik fokát csípte el.

U11-es korosztályban Lengyel Gellért emelhette magasba a zászlót, akinek volt ugyan egy-két gyengébb futama az év során, de az összpontszáma alapján biztosan és megérdemelten nyert.

U13-asoknál Csuport Ádám érdemelte ki a dobogó harmadik fokát, aki ha elhinné magáról hogy mire képes, lenne ez az érem még csillogóbb is.

U15-ben már elég felnőttesen haladnak a fiúk, de ez bizony Farkas Bendegúzt egyáltalán nem ijesztette meg és szinte az összes futamot megnyerve állhatott a dobogó tetejére! Hogy ne legyen soproniként magányos a dobogón, a második helyre Czisztler Dani állhatott föl, jól megérdemelve az ezüstös serleget.

U17 még az a korosztály, ahol erősen érezhető a hazai BMX élet korábbi döcögése, ezért gyakorlatilag nem volt olyan indulónk, aki a dobogóra esélyes lehetett volna. Ebben az ínséges felhozatalban üdítő színfolt a szintén soproni Czisztler Hanna, aki a külföldi fiúmezőnyt alaposan orrba fricskázva elhozta a nagyon megérdemelt összetett negyedik helyet, ezzel a teljesítménnyel az Európa Kupákon lenne a helye!

17+ korosztályban szövetségi kapitányunk öltözött harci díszbe és ha több futamon indult volna biztos hogy dobogó lett volna a jutalma, így azonban csak a negyedik hely jutott Vincze Gergelynek. Szorosan a nyomában az ajkai Kató Norbi lett az ötödik. Feltétlenül meg kell említenem a soproniak veterán bombázóját Mészáros Krisztiánt, aki már negyven fölött van de ha elindul a 17+ korosztályban, a mai napig úthengerként száguld át a mezőnyön, hiszen idén ahol indult, dobogóra állt. Jó lenne jövőre több futamon látni, akkor nem kellene megelégednie az összetett nyolcadik hellyel.

Nincs még vége a felsorolásnak, hiszen Balogh Peti hosszú kihagyás után ült újra bringára és a 30+ Cruiser osztályban sokáig vezette a tabellát, de az utolsó négy futamra nem tudott elutazni, így meg kellett elégednie a nagyon szép második hellyel.

A csattanó a végére maradt, hiszen az Alpok-Adria versenysorozat egyben a klubcsapatok versenye is, amelyet a sorozat történetében először nyertek meg a magyarok! A BMX Sopron SE a Farkas Bendegúz, Lengyel Gellért, Benke Bianka, Csuport Ádám és Czisztler Dániel összeállítású csapattal győzött az Auer BMX Team Mühlen és a Radsport BMX Vösendorf osztrák csapatok előtt! Bravó Sopron!

ALPOK-ADRIA KUPA ÖSSZETETT EREDMÉNYEK

'Fel a tetejéhez' gomb