BMX Racing

BMX győzelem Stuttgartban!

Egymást követik az izgalmasabbnál izgalmasabb hírek és események a hazai kerékpársportban és ebből a BMX Racing szakág is kivette a részét, hiszen Stuttgartban az Európa Kupa vasárnapi futamán a 14 éves Farkas Bendegúz óriási csatában legyőzve a tavalyi Európa  bajnoki helyezetteket, futamgyőzelmet szerzett!

Ha valaki követi a szakág eredményeit, az sejthette a kapuban várakozó sikert, hiszen tavaly már egy ötödik hellyel Bendegúz letette a névjegyét az európai porondon. Ennek ellenére a szezon nem teljesen úgy indult, ahogy szerették volna. A továbbiakban hallgassuk a BMX Sopron SE 14 éves kiválóságát, Farkas Bendegúzt:

„Sajnos elég nehezet indult a szezon, tele bizonytalansággal az utazásokat illetően és úgy kellett az április eleji, veronai EK futamon részt vennem, hogy előtte egyáltalán nem volt versenyzési lehetőségem. Ez meg is látszott az eredményemen, mert egyik napon sem bírtam döntőt futni, meg kellett elégednem a középdöntős 13. és 9. hellyel. Szerencsére ezek után elindult a versenyprogramom egy edzőtáborral Desselben az idei Eb színhelyén, majd pár nap Stuttgartban, már erre az Ek-ra készülve megtanultuk és „belőttük” a pályát. Volt is rá szükség, mert elég bonyolult egyenesek vannak összerakva, főleg a harmadik egyenes, amely kis híján még a versenyen is kifogott rajtam! Aztán jött a következő Ek-hétvége Zolderben, ahol már kezdtem érezni a formámat, kezdtem visszatalálni a pályára. Nagy eredmény még nem született, de egy lépéssel előrébb jutottam, azaz sikerült mindkét nap bejutnom a döntőbe de sajnos pár apró hibát elkövettem mert kicsit izgultam, de végül is a két hetedik hely nagyjából megfelelt az elvárásainknak.

Stuttgart előtt nem voltak messzemenő terveim, csupán a döntőt tűztem ki magam számára mint kötelezően elérendő cél. A versenyek előtti hivatalos edzések gyakorlatilag semmire nem elegendők, a nagy létszám miatt én pl. két kört tudtam menni összesen. Szerencse hogy még pénteken a szabadedzésen 6-7 teljesített körrel sikerült felfrissíteni az emlékeimet erről a pályáról, de ha nem edzünk ott a verseny előtt pár napot, egészen biztosan nem jött volna össze ez az eredmény!

Szombaton szerencsére minden klappolt, és meglehetősen könnyen jutottam el a döntőig. Ott aztán valamitől „megtáltosodott” az önbizalmam, és folyamatosan azt mondogattam magamban, hogy”sikerülni fog, itt voltam edzőtáborban, ismerem a pályát, menni kell!” Ragyogóan sikerült a rajtom és az első ugrónál senki nem volt mellettem! Vezettem a mezőnyt, amelyben ott volt pl. a tavalyi Eb 2. francia Venturini, a 4. svájci Ferreira és a 7. Jesper Wahlberg is! Szóval voltak ellenfelek! Hát hol vannak? Mikor támadnak? Na, ez pillanatokon belül kiderült, mert sajnos egy apró figyelmetlenség miatt elrontottam a második kanyart és Wahlberg elfordult mellettem! Ekkor jött a meglepetés (és ismét egy apró hiba) mert Wahlberg mögé beálltam de egy parányit fékeznem kellett mert gyorsabb voltam nála, ezért a francia srác is el tudott menni mellettem! Az viszont földön túli öröm volt, hogy ez a sorrend a negyedik egyenesen sem változott, és én életemben először felállhattam egy Európa kupa dobogójára! A legszebb pillanat mégis az volt, amikor Apukám valahogy beszökött a cél területre és pillanatokkal a befutó után átölelhettük egymást! Nem voltak szárazak a tekinteteink!

Azért ez egy elég komoly érzelmi és motivációs töltet volt vasárnapra, így meglehetősen magabiztosan álltam rajthoz! Szerencsére itt is sima volt a menetelés és a döntőbe jutás, sőt még egy kis szerencsém is volt, mert a könnyebbik elődöntőbe kerültem, amíg a másik ágon, egy-két nagy nevet kifociztak a döntőből. Azt gondoltam magamban, hogy a taktikán sokat nem fogok variálni, jó volt tegnap minden úgy ahogy történt. Jött a rajt és megint csak elsőként jöttem el a rajttól! Lassan már ki merem mondani, hogy ez talán már több mint egy sima szerencse! Figyeltem nagyon a második kanyarra, nehogy alám tudjanak fordulni, de sikerült a zárás és ott, abban a pillanatban megéreztem, hogy ma nem tudnak megverni! Igaz, hogy Wahlberg eléggé rám jött az utolsó egyenesen, de így is maradt egy kerékhossz előnyöm ahhoz, hogy győztesként guruljak át a célvonalon! Érdekes, hogy az előző napi harmadik hely nagyobb örömöt okozott mint ez a győzelem, persze mondanom sem kell, hogy így is majdnem kiugrottam a bőrömből! Teljesült ez egyik álmom, hogy dobogóra álljak, aztán gyorsan teljesült a másik álmom is hogy a legtetejére is felállhassak, de az álmaimnak evvel még nincs vége!” – fejezte be az összeszedett és pontos beszámolóját az újdonsült győztes, amiről csak azt tudom mondani, hogy ha ilyen tiszta, világos fejjel versenyez, mint ahogy az interjút adta, akkor nem lehet itt gond a jövőben! Ez a mentalitás a BMX-ben kulcskérdés!

Megkérdeztem még Bendétől, minek köszönheti ezt a meglehetősen gyors fejlődést? Elmondta, hogy sokat edz Vincze Gergely szövetségi kapitány segédletével, sokat elemzik közösen a pályákat, a taktikákat, de saját maga is foglalkozik a fizikai felkészüléssel. Ehhez társult az utóbbi időben egy szakavatott erőnléti edző Szíjártó Szabolcs személyében, aki mint volt BMX-es és jelenlegi TF hallgató, értő kézzel állítja össze az erőnléti feladatokat. Természetesen nagyon nagy segítség a téli fedett pálya is, tehát négy évszakos a kerékpáros felkészülése. Két edzője mellett óriási köszönettel tartozik klubjának a BMX Sopron SE.-nek és persze nem utolsó sorban szüleinek, akik megteremtik a versenyzés feltételeit és édesapjának, aki minden versenyre elkíséri!

A rend kedvéért szóljunk pá szót a többi magyar résztvevőről is. B8 korosztályban Réczeg Bence 15/17, B10-ben Kocsis Bendegúz 14/15, B13-ban Csuport Ádám 46/28, G10-ben Benke Bianka 8/10 helyezéseket érték el. (B=Boy, G=Girl)

Következő állomás július 8-10.-e között Desselben (Belgium) megrendezendő korosztályos Eb, amihez nagy lendületet és kellő önbizalmat adott a stuttgarti szereplés.

EREDMÉNYEK

UEC 2022#7 Stuttgart GER – JSTiming

UEC 2022#8 Stuttgart GER – JSTiming

'Fel a tetejéhez' gomb