BMX Racing

BMX sikerek a desseli Európa Bajnokságon

Első komoly próbatételén van túl a pár éve újragondolt BMX Racing szakág, de nyugodtan mondhatjuk, hogy még a legszigorúbb kritikusok szemüvegével nézve is sikeres volt a magyar csapat. Beigazolódott, hogy az év elején meghirdetett válogatási elvek ösztönzőek voltak, a versenyzők igenis meg akartak felelni a követelményeknek, ugyanakkor elkerültük azt, hogy olyanok is rajthoz álljanak, akikre a biztos kudarc és evvel együtt a hatalmas csalódás várt volna.

Érdemes egyébként már rögtön az elején a tanulságokat is leszűrni! Egyrészt feltétlenül szükség van a válogatási elvekre és válogató versenyekre, amely elképzelést a Szövetség is támogatja, nem beszélve arról, hogy illeszkedik az MKSZ utánpótlás nevelés koncepciójába. Érdemes lenne sokaknak megbarátkozni avval a gondolattal, hogy az egyre nívósabb Alpok-Adria Kupasorozat, amelynek mi is tagja vagyunk, még a jobbaknak is kiváló felkészülési lehetőség, sokaknak azonban pályafutásuk céljaként is ki lehet tűzni, hiszen igenis van élet az EB után és egyáltalán nem baj, ha valaki a realitás talaján maradva elérhető célokért küzd. A tehetség, a pénz és a lehetőségek ördögi polipkarjai sajnos hamar összeroppantják az álmokat és elhozzák kijózanodás keserű pillanatait, amivel nem biztos, hogy egy gyerekversenyző kedvét kell szegni!

Nos, Dessel, Európa bajnokság, 1770 indulóval, ahol mi magyarok előzetesen kilenc fővel neveztünk, a rajtnál azonban csak nyolcan regisztráltak.

A G10 (leány 10 éves) korosztályban hazai rivális nélkül maradt Benke Bianka (BMX Sopron) ügyes húzásként felvette a palettájára a 24 colos Cruiser kategóriát is, ha másért nem, hát azért, hogy a fő száma előtt tudjon egy jót edzeni és három éles futamot is teljesíteni. A hab a tortán, hogy ezzel a döntéssel az ölébe pottyant egy Európa bajnoki cím is, mert a 12 éves korig meghirdetett korcsoport egyedüli indulójaként ugyan együtt indult az idősebb korosztályokkal, de a Nemzetközi Szövetség gáláns döntése alapján külön is értékelték a nevezetteket, így rögtön a kezdő napon már egy bajnokot ünnepelhettünk! Szemesnek áll a világ, ahogy mondani szokás, de sajnos a jó előjelek másnap a 20 colos kategóriában nem hozták meg a várt sikert, Bius kicsit megilletődve közlekedett a pályán, de sebaj, lesz ez még jobb is!

B7 (fiú, hét éves) kategóriában két mini muskétás is harci díszbe öltözött! Lukács Nándor Patrik (Veszprémi Spartacus) a hideglelést hozta a nézőkre és a helyi szpíkerekre is, amikor egyedüliként ugrotta a rajt utáni első négy és fél méteres akadályt! Evvel a trükkel viszont olyan előnyre tett szert, hogy kényelmesen besétált az első helyekre a selejtezők során. Szinte mindenki biztosra vette tőle az EB címet, sajnos talán ő is, ez lehetett az oka annak, hogy a döntőben egy rontott rajt után picit beragadva, nem tudta ugrani az első ugrót, így sajnos a mezőny közepén küzdve, egy ettől függetlenül nagyon szépen csillogó hatodik helyen ért célba. Nándi árnyékában megbújva ragyogóan teljesített a másik kis ördög Gombos Bors (Gencsapáti BMX SE) aki bátor és határozott bringázással hozta a döntős hetedik helyet! Szédületes parádé volt! Köszi fiúk!

B8-ban Réczeg Bencétől vártuk az eredményt, aki becsülettel hozta is ami jelenleg tőle elvárható. Jelen esetben ez arra volt elég, hogy egy 6-4-5-ös selejtezőkkel bekerüljön a negyeddöntőbe. Ott egy hetedik hellyel zárta a szereplést.

B9-ben is egy indulónk volt, Bors tesója Gombos Misa, aki már egy komolyabb létszámmal találta szembe magát. Összesen 80-an álltak neki kakaskodni a nyolcaddöntőbe kerülésért, amit Misa meg is oldott, ott azonban beletört a bicskája a továbbjutásba. 6-6-3-as selejtezőkkel egy hatodik helyet ért el a 64 között, ami sajnos nem volt elég a továbbjutáshoz.

Nem volt sokkal könnyebb dolga Töltl Kevinnek (Sopron BMX) a B10-ben, mert itt 79-en álltak rajthoz. Kevin ambíciózus versenyző, járja a külföldi versenyeket, és az 5-4-4-es kezdés sok reményre adott okot. Sajnos a nyolcaddöntőben „pedálhossznyival” az ötödik helyre jött be, így egy hely híján sajnos lecsúszott a továbbjutásról.

B11-ben is csupán egy versenyzőnk állt rajthoz. Lengyel Gellért (Sopron BMX) tehetséges, gyors versenyző, de sajnos a 7-7-6-os selejtezők nem elegek ahhoz hogy bárki is a főtáblára  kerüljön. Érdemes lenne nála az okokat megkeresni, mert ő ennél többre predesztinált versenyző.

A tenyerem még most is izzad, ha a B14 mezőnyére gondolok! Itt állt rajthoz ugyanis az a Farkas Bendegúz, (Sopron BMX) aki az utóbbi évek nagy felfedezettje, és aki Stuttgartban az Európa Kupán egy meglepő futamgyőzelemmel örvendeztetett meg minket. Akiről az osztrákok csak azt kérdezik eltorzult arccal, hogy „wo-wie-was???” – azaz honnan-hogyan került elő ez a srác? Nem baj, gondolkodjanak rajta, addig mi örvendünk Bende sikereinek, ahogy itt is tettük, hiszen egy 2-2-1-es selejtezőt követően mosolyra nyílt szájjal, hátradőlve vártuk a fejleményeket. 64 között második, 32 között harmadik, 16 között negyedik, de kit érdekel, hiszen EB-n a „nagyfiúk” között döntős! Húú, de jó ezt leírni, hát még látni!

Ahogy mondani szokás BMX-es körökben, csak egy cél lehet, hogy döntőbe kerülj, ott aztán bármi megtörténhet! Nagyon bíztunk ebben a mosolygós, édes „bármi”-ben hogy ott valahol elöl, a mezőny elején jelöli ki a mi helyünket a döntőben. Sajnos a rajt pillanatában már tudni lehetett, hogy a további csodák egyelőre még váratnak magukra, mert a rendkívül jó rajttal rendelkező Bende sajnos egy kicsit beragadt és erre persze mellette a nyolcas pályán álló svéd Wahlberg azonnal reagált és jobbról „összetolta a rajtdombot”, bezárva evvel Bendét az utolsó helyre. Ajjaj, pedig ha bejön az a rajt… de nem baj legyen meglepetés jövőre is! A BMX minden szépségét felvonultató, alig negyven másodperces küzdelemmel végül is a hetedik helyen ért célba a soproniak sikerkovácsa! Szédület! És ha azt hozzátesszük, hogy a tőlünk több rajtdombnyi távolságra levő csehek közül se itt se a B15, B16 korcsoportban nem volt egy döntős versenyzőjük se, hogy a középdöntő 9-16 helyén a világ legnagyobb BMX nemzeteinek versenyzői kényszerültek a tribünről nézni a döntőt – na, hát akkor látjuk csak igazán ennek a helyezésnek a súlyát! Hajrá Farkas Bendegúz!

A tanulságokat már az elején levontuk, remélem mindenki megtartja a házi kiértékelését is, és ennek szellemében folytatja tovább a sportolást. Következő állomás a július 26-31.-én Nantes-ben (FRA) megrendezendő BMX Racing Világbajnokság, ahol szintén lesz magyar induló, úgyhogy van miért izgulnunk!

EREDMÉNY

'Fel a tetejéhez' gomb