MKSZ hírek
Kiemelt

Ez a világbajnokság megkoronázta a 2023-as szezont – összefoglaló

Princzinger: a kerékpárosainkat érdemes követni!

Az eddigi legsikeresebb világbajnoki szereplést tudhatja magáénak a magyar kerékpáros közösség, hiszen az augusztus elején, Glasgowban rendezett összkerékpáros Világbajnokságon harminchét versenyzőnk állt rajthoz, egyesek több szakágban is, az eredmények pedig önmagukért beszélnek. Országos csúcsokon és TO10-es helyezéseken túl megszületett a magyar kerékpársport első világbajnoki címe is.     

Augusztus 3. és 13. között rendezték Glasgowban a 2023-es összkerékpáros Világbajnokságot, amelyen 9 szakágban, összesen 37 hazai versenyző képviselte Magyarországot. A kiutazáskor mindenki lelkes és bizakodó volt, ugyanakkor azokra az eredményekre, amelyeket szereztek, talán még ők maguk sem gondoltak volna.

“A magyar kerékpárosok követendő példaképek bárki számára” – értékelte Princzinger Péter, a sportág magyar szövetségének (MKSZ) elnöke a vasárnap zárult glasgow-i világbajnokságot az MTI-nek. Ez volt az első olyan vb a kerékpársport történetében, amelyen valamennyi szakág – kivéve az ősszel és télen rendezett terepkerékpárt (cyclocross) – egyszerre volt jelen.

“Szuper ötlet volt a nemzetközi szövetség részéről, hogy a különböző szakágak versenyeit összetették nagyjából egy helyszínre és egy ilyen koncentráltabb időszakra. Ez az egész kerékpársportnak nagyobb láthatóságot ad” – fogalmazott az MKSZ elnöke, megemlítve: amikor külön rendezik meg például a pálya szakág, a BMX freestyle vagy az országútiak világbajnokságát, akkor messze nem ilyen erőteljes a médiamegjelenés.

Princzinger Péter, az MKSZ elnöke

“Minden nap érmet osztottak valamelyik szakágban, ezzel volt tele a sajtó, ezért ez egy nagyon ügyes újítás volt” – fogalmazott Princzinger, aki a tervek szerint a jövőben négyévente, mindig egy esztendővel a nyári ötkarikás játékok előtt sorra kerülő “nagy” kerékpáros vb-t az “olimpia előszobájának” nevezte. – “Ravasz és taktikus megoldás annak érdekében, hogy a kerékpár ugyanolyan erős és jól látható sportág legyen, mint sok másik.”Ez a megjelenés és érdeklődés ugyanakkor nem, hogy megtörte, hanem feltüzelte a mieinket. A legtöbb versenyző MTB XCO és XCC szakágban állt rajthoz. Az U19-esek között Greman Szonja és Takács Zsombor mellett Vas Barnabás és Bruchner Rehina indultak. Barni a szenzációs 7., Regina a 39. helyen ért célba. Az U23-asok között Vas Kata Blanka az előkelő 5., míg Bokros Csenge az 51. helyen jött meg. Buzsáki Virág XCO-ban 31., XCC-ben 35., míg Palumby Zsombor XCO-ban 73., XCC-ben pedig a 31. helyet csípte el.

Ha valóban az olimpia előszobája volt ez a világbajnokság, akkor tényleg érdemes kiemelt figyelemmel kísérni a friss olimpiai szakág, vagyis a BMX Freestyle hazai ridereinek menetelését. A Park versenyszámban Ujváry Zoltán 33., Kempf Zoltán 38., Szepesi Tibor 62. helyen végzett, míg a Flatland kategóriában óriási menetelés végén Thuránszky Panni 6., Kádár Veronika 8., Mondics Anna pedig a 9. lett. Ugyanebben a kategóriában a fiúk közül Bordás Ákos a 36. helyet szerezte meg. Elképesztő teljesítmény a Freestyle-osoktól. A BMX Racing versenyen Farkas Bendegúz egy 17., míg Buday Ádám egy 22. és egy 23. hellyel gazdagodott.

Princzinger rámutatott: míg a háromhetes körversenyeket, az egynapos klasszikusokat vagy más versenyeket magáncégek rendezik és biztosítják számukra a médiamegjelenést, addig ezúttal az UCI lépett és biztosított több elérési felületet a vb-nek.

Drijver Bertold

Többek között ennek is köszönhető, hogy élőben követhettük az EuroSport jóvoltából a világbajnokság versenyszámainak döntő többségét, benne a 37 magyar kerekessel. Így azt is, amikor a pálya szakág tehetséges, 19 éves versenyzője, Drijver Bertold okos, türelmes és vérprofi versenyzéssel a pálya pontverseny 8. helyét szerezte meg, élete első világbajnokságán. Szintén pályán, a sprint versenyszámban Szalontay Sándor a 22. helyen végzett.

“A VB résztvevő magyar bringások dicsőséget szereztek Magyarországnak, bárki elé példaként állíthatók, akárcsak Valter Attila, Fetter Erik, vagy épp Peák Barnabás. A modern világban sokan rajonganak és követnek másokat. Ha pedig már az ember követ valakit, akkor tegye ezt a kerékpárosainkkal, mert őket érdemes” – emelte ki Princzinger Péter.

Schön Martin

És tényleg érdemes. Érdemes, mert jól látszik, hogy a megfelelő támogatással és lehetőségekkel a hazai kerékpársport élni tud. Két éve Nyíregyháza adott otthont a Teremkerékpár Európa-bajnokságnak, ahol számos magyar bringás megmutathatta tehetségét Európai legjobbjai között. Az akkor lendület a világbajnokságra is kitartott, hiszen klasszis eredmények születtek mind művészkerékpárban, mind pedig kerékpárlabdában. Művészkerékpárban Varga Csaba élete legjobb pontszámával jutott a négyes döntőbe, ahol végül a 4. helyen zárt, míg Schön Martin világbajnoki 5. helyezésével köszönt el a profi versenyzéstől és lett teljesállású tréner. Hugyecz Zsófia női 1-esben 14., Sárközi Anna Lilla az U17-esek között egyéniben 18., Pőhr Anitával együtt pedig párosban a 10. helyen végzett. Kerékpárlabdásaink Toma Vilmos és Árendás Tamás, valamint Orcsik Viktor és Krausz Bence a B csoport 3. helyét érték el, amellyel a világranglista 9. helyére zárkóztak fel.

Glasgowban az első tíz között végző magyar kerékpárosok között volt MTB-XCO, BMX freestyle, flatland, pálya, művészkerékpár és kerékpárlabda, országút, illetve parakerékpár számban induló versenyző is. Összesen 12 db 1-8. helyezést hoztunk el, ami a legsikeresebb világbajnoki eredmény a sportág történetében. Princzinger hangsúlyozta: azzal, hogy a kiemelt sportágfejlesztési programban a második kategóriába került a kerékpár, magas elvárásoknak kell megfelelnie és ezeket “ez a válogatott keret maximálisan hozta a világbajnokságon”.

PEEBLES, SCOTLAND – AUGUST 10: USA’s Daniel English, Great Britain’s Max Greensill and Hungary’s Barnabas Vas during a UCI Mountain Bike Cross County event at Glentress Forrest, on August 10, 2023, in Peebles, Scotland. (Photo by Ewan Bootman/SNS Group via Getty Images)

Triál szakágban Kovács Péter egy 23., Erdélyi Ádám egy 27., Ónódi István egy 35. hellyel gazdagította a sportág hírnevét. Parakerékpárosunk, Wermeser Zsombor pedig hozta a szokásos, lehengerlő formáját és egymaga szállított egy 6.,7.,8.,9.,10. és egy 13. helyet országúti és pálya versenyszámokban, nem mellékesen pedig két új magyar pályacsúcsot is felállított.

Az igazi tűzijátékot és az örömkönnyeket azonban az országúti versenyszámok tartogatták. Vas Kata Blanka, Zsankó Petra, Takács Zsombor, Feldhoffer Bálint és Dina Márton álltak rajthoz országúton. AZ U19-es mezőnyben Zsombor 45., Bálint pedig 53. lett, míg Hancz Tamás az időfutam 34. helyét szerezte meg. Egyéni időfutamban Zsankó Petra U23-as kategóriában elképesztő versenyzéssel 5., míg Elit kategóriában 36. lett. A mezőnyverseny sem Petrának, sem pedig Dina Mártonnak nem alakult kedvezően, sajnos mindkettőjüknek fel kellett adniuk a küzdelmeket, ugyanakkor Vas Kata Blanka a mezőnyverseny összetett 11. helyén ért célba, a saját csoportjának spirtbefutóját megnyerve pedig az U23-asok között Magyarország történetének első UCI Világbajnoki címét szerezte meg.

GLASGOW, SCOTLAND – AUGUST 13: Silver medalist Shirin Van Anrooij of The Netherlands, gold medalist Blanka Vas Kata of Hungary and bronze medalist Anna Shackley of The United Kingdom pose on the podium during the U23 medal ceremony after the Women Elite & Women U23 Road Race a 154.1km race from Loch Lomond to Glasgow at the 96th UCI Cycling World Championships Glasgow 2023, Day 11 /#UCIWWT / on August 13, 2023 in Glasgow, Scotland. (Photo by Dario Belingheri/Getty Images)

Az U23-as kategóriában országúton aranyérmet nyerő, míg hegyikerékpárban az ötödik helyével a párizsi kvóta felé hatalmas lépést tevő Vas Kata Blanka teljesítményét méltatva dr. Princzinger Péter kiemelte: a 22. születésnapját szeptember elején ünneplő klasszis a magyar kerékpársport történetének első világbajnoka lett. “Ez a valaha elért legjobb magyar eredmény, hiszen az eddigi legkimagaslóbb magyar teljesítmény világbajnokságon Bodrogi László ezüstje volt 2007-ben a férfiak időfutamában. Blanka ilyen értelemben ezt most túlszárnyalta.” – szögezte le az elnök. Kitért rá, hogy Vas hegyikerékpárban és cyclo-crossban is világklasszis, ebben a két szakágban is van már vb-érme az U23-as korosztályból: előbbiben 2020-ban második helyen zárt, utóbbiban szintén 2020-ban második, majd egy évvel később harmadik volt. “Két ilyen kerékpárversenyzőt ismerek, aki hasonlóra képes a felnőttek között: a szlovák Peter Sagant és a holland Mathieu van der Poelt. Blanka hozzájuk hasonló színvonal” – zárta gondolatait az elnök.

A Magyar Kerékpáros Szövetség nevében gratulálunk mind a 37 versenyzőnek, akik fantasztikus teljesítményt nyújtottak a világbajnokságon és külön köszönjük a felkészítő edzők, klubok és a személyzet fáradhatatlan munkáját, nem beszélve a családok, barátok, és a teljes magyar sportsajtó támogatásáról.

Büszkék vagyunk Rátok!

#A MAGYAR KERÉKPÁRSPORT KIEMELT TÁMOGATÓJA A SZERENCSEJÁTÉK ZRT.

 

VERSENYZŐ

SZAKÁG

VERSENYSZÁM

KOROSZTÁLY

HELYEZÉS

Vas Kata Blanka Országút Mezőnyverseny WU23/WElit 1./11.
Zsankó Petra Országút Mezőnyverseny WU23/WElit DNF
Zsankó Petra Országút Időfutam WU23/WElit 5./36.
Takács Zsombor Tamás Országút Mezőnyverseny U19 45.
Feldhoffer Bálint Országút Mezőnyverseny U19 53.
Hancz Tamás Országút Időfutam U19 34.
Dina Márton Országút Mezőnyverseny Elit DNF
Bruchner Regina XCO WJ U19 39
Greman Szonja XCO WJ U19 DNF1
Vas Barnabás XCO MJ U19 7
Takács Zsombor XCO MJ U19 DNF2
Buzsáki Virág XCC WE Elit 35
Palumby Zsombor XCC ME Elit 31
Vas Kata Blanka XCO WU U23 5
Bokros Csenge XCO WU U23 51
Buzsáki Virág XCO WE Elit 31
Palumby Zsombor XCO ME Elit 73
Kovács Péter triál 26″elit felnőtt 23
Erdélyi Ádám triál 26″elit felnőtt 27
Ónodi István triál 26″elit felnőtt 35
Wermeser Zsombor Para Pálya 4 km MC5 7.
Wermeser Zsombor Para Palya Omnium MC5 8.
Wermeser Zsombor Para Palya 1 km MC5 13.
Wermeser Zsombor Para Palya scratch MC5 9.
Wermeser Zsombor Para Orszagut egyeni idofutam MC5 6.
Wermeser Zsombor Para Orszagut mezonyverseny MC5 10.
Drijver Bertold pálya Pontverseny Elite 8.
Szalontay Sándor pálya sprint Elite 22.
Farkas Bendegúz BMX Racing Boys 15 17.
Buday Ádám BMX Racing Men 35+ 23.
Buday Ádám BMX Racing Cruiser 40-44 22.
Kempf Zoltán BMX Freestyle Park Men Elite 38.
Ujváry Zoltán BMX Freestyle Park Men Elite 33.
Szepesi Tibor BMX Freestyle Park Men Elite 62.
Thuránszky Panni BMX Freestyle Flatland Women Elite 6.
Kádár Veronika BMX Freestyle Flatland Women Elite 8.
Mondics Anna BMX Freestyle Flatland Women Elite 9.
Bordás Ákos BMX Freestyle Flatland Men Elite 36.
Schön Martin művészkerékpár férfi 1. Elite 5.
Varga Csaba művészkerékpár férfi 1. Elite 4.
Hugyecz Zsófia művészkerékpár női 1. Elite 14.
Sárközi Anna Lilla – Pőhr Anita művészkerékpár páros U17 10.
Sárközi Anna Lilla művészkerékpár egyéni U17 18.
Árendás Tamás-Toma Vilmos (Orcsik Viktor-Krausz Bence) kerékpárlabda Elite 9. (B cs. 3.)
'Fel a tetejéhez' gomb