Kometa

Online versenyzéssel segítenek a magyar bringások

A Magyar Kerékpáros Szövetség és a hazai húsipari óriás, a Kométa régóta ápol jó kapcsolatot és működik együtt a magyar kerékpáros élet fellendítésén. Most ismét összefogtunk, és a Kométa Team HUN csapat színeiben induló versenyzők minden otthon megtett kilométerrel jótékony célt is szolgálnak.

A járvány terjedésével a kerékpársport az elsők között állt át az online versenyrendszerre – persze csak azokban a szakágakban, amelyekben ez egyelőre lehetséges. A ZWIFT rendszer az eddigi tapasztalatok alapján jól vizsgázik (a részletes információk a Kométa Team HUN csapathoz való csatlakozásról itt), kerekeseink is helytállnak, sőt, a rendszer különlegessége, hogy aki rendelkezik a megfelelő otthoni infrastruktúrával, az akár amatőrként is csatlakozhat a nemzetközi online versenyekhez.

„Tavaly két versenyzőt igazolt a World Tour mezőny, illetve két magyar bringás is szerződést kapott az spanyol Kometa Xstra Cycling Teamnél, amely egyértelműen azt mutatja, hogy az országúti kerékpározásban óriási potenciál van idehaza.” – mondta Dér Zsolt, a magyar országúti válogatott szövetségi kapitánya. A mostani együttműködésnek hála, azon túl, hogy sikerült a Kométa által támogatott görgőket, eszközöket kiosztanunk, sokkal többet is tehetünk.

A Kométa az anyagi és eszközszponzoráción túl azzal a felajánlással is élt, hogy a magyar versenyzők által letekert minden tizedik km után 1 kg húst, ill. húskészítményt adományoz a koronavírus járvány elleni védekezésben közvetlenül résztvevők javára, amely elérheti akár a heti 100 kg mennyiséget is.

Giacomo Pedranzini, a vállalat ügyvezetője elmondta: „A Kométánál mindig azt vallottuk, az egészség megőrzéséhez a megfelelő táplálkozáson túl elengedhetetlen a rendszeres testmozgás. Évek óta támogatjuk a kerékpársportot és ebben a rendkívüli helyzetben úgy éreztük, különösen fontos, hogy a fiatal tehetségek edzésben maradjanak.”

Az MKSZ természetesen töretlenül munkálkodik tovább azon is, hogy mind a 12 szakág a lehető legkönnyebben vészelje át a jelenlegi válságot. A mostani együttműködés biztos jele annak, hogy a magyar kerékpársport a nehéz időkben is összetartó közösségként dolgozik együtt.

A jótékony célt szolgáló ZWIFT versenyek összefoglalói az M4 Sporton a BringaSport Magazinban lesznek láthatók, a Kométa Team HUN versenyeket pedig az MKSZ a honlapján lehet követni itt:

A kerékpársport és a hazai események kiemelt támogatója a Szerencsejáték Zrt.

'Fel a tetejéhez' gomb