MKSZ hírek

BringaSport Hírlevél – 2015. június 4.

Reform a kerékpársportban – köszönjük a részvételt!

Május 29-én megtartotta rendes éves és alapszabály módosító közgyűlését a Magyar Kerékpársportok Szövetsége a MOM Kulturális Központ Kupola termében. Az alapszabály módosítást – a többi napirendi ponttal egyetemben – a közgyűlés megszavazta. Ennek eredményeképpen a korábbi ernyőszervezet és három szakági szövetség struktúrája megszűnik, és a magyar kerékpársport egyszövetségi rendszerben fejlődhet tovább, az 1894-es alapítási elnevezéséhez visszatérve, Magyar Kerékpáros Szövetség néven.

A tét komoly volt: a kiemelt sportági státusz megtartása és az ezzel járó állami támogatás további folyósítása érdekében az EMMI és a MOB egyaránt az egység megteremtését kérte a kerékpárosoktól. Ennek nyomatékosítására a közgyűlésen jelen volt Kollár Edina, az EMMI Sportfejlesztési és Kontrolling Főosztályának főosztályvezetője, valamint dr. Bartha Csaba, a MOB sportigazgató-helyettese. A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) is a magyar kerékpársportban bekövetkező reformok elkötelezett híve, ezt bizonyítja az is, hogy a közgyűlésre ismét hazánkba látogatott James Carr, az UCI nemzetközi kapcsolatokért felelős vezetője, hogy ezt személyes jelenlétével is megerősítse.

Köszönjük a tagegyesületek a szavazatát, az utóbbi időszakban a reform létrejöttében közreműködők kemény munkáját, támogatását!

A közgyűlés rekord számú résztvevővel zajlott, a 109 tagegyesületből 97 képviseltette magát. Az alapszabály módosítást követően az elnökség és a felügyelő bizottság tagjait visszahívták, és a közgyűlés új tisztviselőket választott a megújult MKSZ élére.

Alapszabály 2015 >>
Elnökség >>
Az elnökség programja, célkitűzései >>

M1 híradó – sporthírek (10:17-től) >>

***
Megtartotta alakuló ülését az MKSZ új elnöksége és felügyelő bizottsága

Az elnökségi ülésen a főbb témák az alábbiak voltak:

  • Új szervezeti felállás, új főtitkár Sutus-Juhász Tímea, Varga Orsi iroda vezető
  • Beszámoló, könyvvizsgálói jelentés 2014. augusztus 31-ig
  • Szerződések megkötése – MOB, EMMI – azonnal, lehetőleg júliusig
  • Szakági rendszer elnökségi felelőseinek kijelölése
  • Szakági vezetők kinevezése – szavazások folyamatban
  • Országúti szakág – OB, UCI versenyek a nyáron – szakági döntés szükséges a hét végéig

Az ülésen a következő határozatok születtek:

  • A Magyar Kerékpársportok Szövetségének Elnöksége a 2015. január 1. és 2015. december 31. közötti időszakban paralimpiai olimpiai felkészüléshez Gerevich Aladár sportösztöndíjra javasolta Butu Arnold Csaba sportolót, illetve Ivanics Gergely edzőt, 30 000 Ft / fő támogatási összeggel.
  • Az elnökség Steig Csabát nevezte ki országúti szakágvezetőnek
  • Tagfelvételek: Kecskeméti Első Sor Kerékpáros Futó és Triatlon Egyesület, Magyar Freestyle BMX Egyesületet, TóSport Kft.,Tipográfia TE
***

Szakágvezető választások zajlanak

Az MKSZ újonnan megválasztott elnöksége ezen a héten megkezdte az egyes szakágvezetők (nem szövetségi kapitányok!) kiválasztását, amelyeket a tagság körében lefolytatott anonim szavazás előz / előzött meg. Az országúti szakágvezető személyével kapcsolatos előzetes felmérés a tegnapi napon lezárult, ezt követően az elnökségi ülésen az elnökség a szavazást megtárgyalta, és az országúti szakág vezetőjévé Steig Csabát nevezte ki. Az újonnan kinevezett szakágvezető legkésőbb június 10-ig ad tájékoztatást a munkáját segítő szakági tanács tagjairól.

Tovább >>

***
kiemeltTakács András temetése június 9-én 14:30-kor lesz a Kozma utcai temetőben

Május 12-én, 70. életévében tragikus hirtelenséggel elhunyt Takács András, aki sokak szerint minden idők legjobb magyar országúti kerékpárosa volt.

Emlékét őrizzék eredményei >>

***
BRINGASPORT HÍRÖSSZEFOGLALÓ

Célegyenesbe ért a Mountain Bike Diákolimpia – Országos Döntő június 6-án >>

Szakadó esőben bringázott a Visegrádi 4-ek mezőnye Budapestről Győrbe >>

A 3 napos esőzés miatt nevéhez hű körülmények között zajlott a Gerecse-Vértes Pokla MTB Maraton >>

Kanti Dorottya remek eredményeket ér el Belgiumban – országút >>

Liszi Attila megállíthatatlan – megnyerte a Szlovák Downhill Kupa második fordulóját is (videós beszámolóval) >>

Poór Brigitta és Buruczki Szilárd 2015 mountain bike XCM magyar bajnokai >>

A szlovák Maros Kovac nyerte az Alisca Bau 41. Gemenci Nagydíjat >>

Utánpótlás eredmény parádé a vösendorfi BMX Alpok-Adria Kupa versenyen >>

Tour de Hongrie Hírek:

A Tour de Hongrie felkerült az UCI versenynaptárába – Olimpiai kvalifikációs viadal lesz a nemzeti körversen >>

Sisakot Viselek! – Túra a Tour de Hongrie útvonalán >>

***
Következő versenyek itthon

június 6. Mountain Bike Diákolimpia Döntő – Veszprém
június 7. Nyugat Mountain Bike Maraton Kupa 2015 – Eplényi futam
június 7. IV. Kondenzgyík Maraton Miskolc
június 13. VII. Fekete Lajos Időfutam verseny – Szeged
június 13. Crosskovácsi Maraton – Nagykovácsi

Ezúton kérjük a versenyszervezőket, hogy a versenykiírásokat mihamarabb juttassák el az MKSZ kommunikációs részlegéhez, Battai Bori részére (battai.bori@bringasport.hu)

***
Korábbi hírlevelek:

I. BringaSport Hírlevél / 2015. április 16. >>
Benne többek között: Sportdiplomácia – Magyarországra látogatott az UCI elnöke, Brian Cookson

II. BringaSport Hírlevél / 2015. április 23. >>
Benne többek között: Miért van szükség Alapszabály módosításra és a szövetségi struktúra megreformálására? – beszélgetés Polony Istvánnal, a Magyar Kerékpársportok Szövetségének elnökével

III. BringaSport Hírlevél / 2015. május 1. >>
Benne többek között: A MOB is az egyszövetségi rendszert támogatja – Szabó Bence MOB főtitkár levele Polony István MKSZ elnök részére

IV. BringaSport Hírlevél / 2015. május 8. >>
Benne többek között: Egység nélkül veszélyben a kerékpár kiemelt sportági státusza – interjú Fábián Lászlóval, a MOB sportigazgatójával

V. BringaSport Hírlevél / 2015. május 15 >>
Benne többek között: Az MKSZ új működési rendje – beszámoló a közelmúltban lezajlott fórumokról, szakmai beszélgetésekről

VI. BringaSport Hírlevél / 2015. május 22 >>
Benne többek között: Hová kerültek a szövetség tízmilliói – avagy miért is olyan nagy az ellenállás az egyszövetségi rendszerrel szemben?

VII. BringaSport Hírlevél / 2015. május 28 >>
Közgyűlési különkiadás


Kövessétek Facebook oldalunkat is: www.facebook.com/bringasport.hu

Magyar Kerékpársportok Szövetsége, 2015. június 4.

További információ:
Battai Bori
MKSZ l kommunikáció
battai.bori@bringasport.hu

'Fel a tetejéhez' gomb