MKSZ hírek

MKSZ közgyűlés – Az MKSZ egyszövetségi rendszerben megválasztandó új elnökségének célkitűzései

Kiemelt stratégiai irányok

  1. Szövetségi működés megreformálása – egyszövetségi rendszer kiépítése
  2. Irányító szövetség koncepció
  3. Szolgáltató szövetség koncepció
  4. Egységben az erő szövetségi koncepció
  5. Utánpótlás nevelés megerősítése
  6. Tömegbázis szélesítése
  7. Versenysport menedzsment koncepció
  8. Kerékpársport a médiában – hangsúlyos kommunikáció
  9. Hosszú távú sportágfejlesztési stratégia kidolgozása

1. Azonnali lépések a szövetségi működés megreformálása terén

Az új, egyszövetségi rendszerben felálló elnökség, kiemelt fontosságúnak tartja a szövetségi működés reformjának azonnali elindítását. Az alábbiakban foglaljuk össze azokat az intézkedéseket, amelyeket az elnökség megválasztása esetén az elkövetkező 3-6 hónapban, a szövetségi működés reformja terén meg kíván valósítani.

  • Szakágvezetők kinevezése – legkésőbb június 30-ig

Előzetes konzultációk alapján, a szövetség működőképességének folytonossága céljából – amennyiben a tagság a május 29-i közgyűlést követően ellenkező érvényű javaslatot nem tesz az elnökség felé – a következő szakembereket tervez kinevezni az elnökség az egyes szakágak élére, 2015. december 31-ig szóló ideiglenes megbízással, amikor is a szakágaknak szakágvezető tisztújítást / megerősítést kell tartaniuk
– Országút – Steig Csaba
– XCO / XCM – Molnár Dénes
– BMX – Borbély Ferenc
– Pálya – Pataki Ibolya
– DH/4X – Gács Péter
– Terem – Nagy Györgyi
– Cyclocross – Vinczeffy Zsolt
– Triál (Extrém) – Schettrer Zsolt
– Para – Steiner György

  • A legalapvetőbb szövetségi feladatok azonnali reformja – pl. licensz nyilvántartás és menedzsment, tagi adminisztráció, elszámolási rendszer
  • Szakmai kollégiumok rendszerének véglegesítése – kollégiumi vezetők kinevezése
  • Etikai és fegyelmi bizottság felállítása
  • Főtitkár hivatalának megerősítése – a jelenlegi főtitkári hivatali működés áttekintése, szervezeti, személyi és folyamat változtatások életbe léptetése
  • Az MMTBSzSz felszámolásának elindítása – együttműködve az MMTBSzSz leköszönő elnökségével
  • Az MKSzSz felszámolásának elindítása – együttműködve az MKSzSz leköszönő elnökségével, annak hiányában közgyűlési felhatalmazás alapján, bíróságon kezdeményezett felszámolási eljárás keretében
  • A BKSz felszámolásának elindítása – együttműködve az BKSz leköszönő elnökségével, annak hiányában közgyűlési felhatalmazás alapján, bíróságon kezdeményezett felszámolási eljárás keretében
  • A MBMXSz felszámolásának elindítása – együttműködve az MBMXSz leköszönő elnökségével
  • Az AKESZ mint önálló, az MKSZ-től független sportszövetség törvényességi felülvizsgálata – működésének az MKSZ, mint egyetlen országos sportági szakszövetség keretein belülre irányítása
  • 2015-ös EMMI szerződés megkötése
  • 2015-ös MOB szerződés megkötése
  • KSF II. elszámolás befejezése
  • KSF III. elszámolás befejezése
  • 2014-es pénzügyi beszámoló elkészítése
  • 2014-es könyvvizsgálói jelentés elkészíttetése
  • Amennyiben szükséges a könyvvizsgáló jelentés alapján önrevízió indítása a NAV-nál – ügyészségi törvényességi felülvizsgálat indítása
  • A szövetségi működést meghatározó szabályzati rendszer felépítése – részben korábban kidolgozott és létező szabályzatok aktualizálása, részben pedig új szabályzatok kidolgozása révén
    – Szervezeti Működési Szabályzat
    – Etikai kódex és fegyelmi szabályzat
    – Számviteli politika
    – Általános sport- és versenyszabályzat
    – Orvosi és doppingellenes szabályzat
    – Edzői működési szabályzat
    – Versenybírói működési szabályzat
    – Vagyoni értékű jogok szabályzata
    – Eszköz- és vagyonkezelési szabályzat
    – Környezetvédelmi és biztonsági szabályzat
    – Igazolási és átigazolási szabályzat
    – Sportszakemberekre – pl. szövetségi kapitányok – vonatkozó szabályzat (képesítések feltételrendszere)

2. Az irányító szövetség koncepciójának kidolgozása

Az MKSZ mint országos sportági szakszövetség a sport törvényből származó jogosítványait felhasználva egy a korábbinál sokkal határozottabb sportági irányító szerepet kíván betölteni.

Alább az irányító szövetség koncepciójának néhány gyakorlati megvalósulási eleme:

  • A szövetségi szabályrendszer betartásának folyamatos felügyelete – szankciók alkalmazása szükség esetén
  • Versenyrendszer – OB, kupa, egyéb élsport versenyek, amatőr versenyek – kialakítása és engedélyezése a szövetség hosszú távú sportágfejlesztési céljainak megfelelően
  • A versenyrendezési naptár szakágak, földrajzi területek, és naptári időpontok közötti összehangolása – tömegbázist növelő, és a versenyszervezők „piacait” is védő elvek alapján
  • A szövetség által jóváhagyott versenyek szakmai és minőségi színvonalának folyamatos ellenőrzése – szankcionálása
  • A szövetségi kapitányi rendszer szigorú teljesítményorientált kereteken belül való működtetése – pályáztatás, előre meghatározott program és célrendszer, rendszeres eredményességi beszámolók
  • A válogatottak működési rendjének szigorú felügyelete – válogatási elvek megkövetelése, válogatott státusz megbecsülésének visszaállítása, válogatott versenyzők kiemelt támogatása, szigorú válogatott viselkedési és etikai kódex betartásának megkövetelése
  • UP nevelő tagszervezetek érdekeit messze menőkig figyelembe vevő igazolási és átigazolási rendszer üzemeltetése

3. A szolgáltató szövetség koncepciójának kidolgozása

A szövetség korábbi években a közvetlen támogatások rendszerét alkalmazta a szövetségi anyagi források tagszervezetekhez juttatására. Ennek a rendszernek számos problémája jelentkezett, folyamatos elszámolási gondokat generált, illetve átláthatatlanná tette, hogy a pénzek tagszervezethez való megérkezése után milyen konkrét lépések történtek, eredmények születtek.

A támogatott klubok leginkább az elszámolások adminisztrációs terheiről panaszkodtak, amire sem szakmai felkészültség, sem pedig erőforrások nem állnak sokszor rendelkezésre a tagszervezetnél.

Az új elnökség, a fenti rendszer megváltoztatását tűzi ki céljául, és egy olyan szolgáltató szövetség koncepció kidolgozását kezdi meg júniustól, amely az egyes klubok, versenyszervezők, edzők, versenyzők, szövetségi kapitányok működését támogatja majd a munkájuk elvégzéséhez szükséges szolgáltatások rendelkezésre bocsátásával.

  • Alább a szolgáltató szövetség koncepciójának néhány gyakorlati megvalósulási eleme:
  • Tagszervezetek feladatait társfinanszírozással támogató rendszerek – pl. edzői fizetéseket – részben vagy egészben – a szövetség fizeti
  • Egyes versenyrendezői feladatok központi tendereztetése, és a versenyrendezők számára alacsonyabb költségű szolgáltatási „menü”
    kidolgozása – pl. időmérés, motoros biztosítás, egészségügyi biztosítás, média stb.
  • A versenyrendezői támogatási rendszer keretében versenyrendezői költségek átvállalása, szolgáltatási szerződéseken keresztül – pl. bírói díjak, időmérés, útdíjak, időmérés, média, egészségügy stb.
  • A tagszervezetek eszközigényeit támogató központi beszerzési pályázati rendszer kidolgozása

4. Egységben az erő – szövetségi koncepció

Az új elnökség kiemelt feladatának tekinti, hogy a kerékpársportot évek óta megosztó ellenségeskedést tudatos lépésekkel megszüntessük, és magunk mögött hagyjuk.

A kerékpársport sokszínűségéből adódó lehetőségeinket, szinergiákat egymás erősítésére, sikereink megsokszorozására szeretnénk felhasználni.

A „kiegyezés” célját tudatos lépéseken keresztül lehet csak elérni – alább néhány gyakorlati lépés, amit az elnökség megválasztása esetén elindít:

  • Dicsőség csarnok a kerékpársportban – a magyar kerékpársport egy több mint 100 évre visszatekintő, nagy múltú történet. Közöttünk élnek sokan, akik végig kísérték, és tetteikkel építették a sportágat az elmúlt 40, 50, 60 évben. Nekik szeretnénk tisztelegni egy kerékpáros dicsőség csarnok felállításával.
  • Eredményeink szakágakon átívelő kommunikálása – mindenki lehessen büszke, hogy a bringasport tagja.
  • A legfiatalabb korosztályok esetében teljes körű átjárhatóság biztosítása az egyes területek között. Ebben a korban a bringázás szeretete a lényeg, később dőlhet el, hogy kiből lesz kiemelkedő ügyességi, vagy állóképességi kerékpáros. Azok a gyerekek, akik együtt nőttek fel bringázás közben, UP, majd felnőtt korukban is nagyobb eséllyel ápolnak majd jó viszonyt, és bontják le így a történelmi feszültségeket.

5. Az utánpótlás nevelést megerősítő azonnali gyakorlati lépések

Az magyar kerékpársport fejlesztésének alapját egy a mainál sokkal szélesebb utánpótlás bázis tudja csak hosszú távon garantálni. Az utóbbi években az UP fejlesztési tevékenység nem kapott elég hangsúlyt, a szövetségi források nem kellő mértékben jutottak el az UP nevelési tevékenységet végző klubokhoz.

Az új elnökség eltökélt szándéka, hogy kiemelt hangsúlyt helyezzen a „piramis” alapját képező UP nevelési és fejlesztési programokra. A kerékpársport hosszú távú sportágfejlesztési stratégiája egy széles tömegbázisból táplálkozó UP bázisból kiindulva építi majd fel az elkövetkező 5-10 évben a mainál sokkal sikeresebb, nemzetközileg is versenyképes magyar kerékpáros versenysportot, ugyanakkor bizonyos azonnali lépések megtétele már idén lehetséges.

Alább néhány az UP nevelést megerősítő azonnali lépések közül:

  • UP nevelő edzők bértámogatási rendszerének kidolgozása szövetségi forrásokból
  • TdH jogdíjából azonnali, UP támogatási pályázat kiírása az országúti szakág klubjainak
  • UP nevelő klubok számára eszközbeszerzési pályázatok kidolgozása mely révén elérhető, hogy nem a szülők pénztárcájától kell függjön, hogy egy tehetséges gyerek tud-e kerékpározni
  • Verseny nevezési díjak csökkentése – szövetségi támogatással – az UP korosztályok számára
  • Dedikált, UP versenyrendszer kialakítása
  • UP licensz díjak csökkentése

6. Tömegbázist növelő azonnali gyakorlati lépések

Mint ahogy az eredményes és nemzetközileg is jegyzett versenysport alapja egy a mainál sokkal tudatosabban szervezett és szélesebb UP bázis, úgy pillére az UP rétegnek a kerékpározás tömegbázisa.

Minél több családtag kerékpározik egy adott háztartásban, annál nagyobb az esélye, hogy a felnövekvő generáció sportágválasztása esetén a kerékpározás lesz a preferált az egyéb sportágakkal szemben.

A szülők kerékpározás szeretete teremti meg azt az otthoni környezetet, amelyben felvállalja a család mind az anyagi, mind pedig az időráfordítást igénylő áldozatokat a gyerekek versenyszerű bringázásához.

A széles tömegbázis ugyanakkor olyan reklámértéket is teremt a kerékpározás számára, amelyből mind a klubok, mind a versenyszervezők, mind a kiemelkedő versenyzők, mind pedig a szövetség szponzorációkon keresztül anyagi előnyökből részesül.

Végül, de nem utolsó sorban, egy egyre szélesedő „regisztrált” tömegbázis jelentősen megnöveli a kerékpársport alku pozícióját az állami szervekkel, támogatókkal szemben is. Sokkal hatékonyabban tud majd az MKSZ elnöksége lobbizni a kerékpársport céljai mellett a helyi, vagy országos politika képviselőinél egy erős és növekvő tömegbázissal a háta mögött, mint a mai, „befelé forduló” helyzetben.

Alább néhány gyakorlati lépés, amellyel azonnal el lehet indulni a tömegbázis növelés irányába:

  • Kiszélesített verseny licensz rendszer bevezetése – amatőr licensz, egy napos licensz
  • Az amatőr kerékpárosok MKSZ szövetségi rendszerbe való integrálása
  • Licensz értékének megnövelése az amatőr versenyzők számára
    – Automatikus baleset és felelősség biztosítás licensszel rendelkezőknek
    – Erdészeti útvonalak használatában előjogok licensszel rendelkezőknek
    – Bizonyos KRESZ rendelkezések alól való felmentés licensszel rendelkezőknek (pl. amúgy tiltott útszakaszok használata)
    – Személyazonosság igazolása licensz kártyával
  • Népszerű tömegsport rendezvényeken – pl. maratonok – való részvétel automatikusan, a nevezési díjon keresztül napi licensz kiváltását is jelenti (amatőr kerékpáros adatbázis felépítése)
  • Túra, kirándulás és hobbista egyesületek bevonása a szövetségi működésbe – szabadidős kerékpározás szakág
  • Együttműködés egyéb tömegsport szövetségekkel – pl. természetjárók – közös kerékpáros infrastruktúra fejlesztési programokban
  • Együttműködés egyéb versenysport szövetségekkel – pl. triatlon – a sportágak közötti átjárhatóság biztosítása céljából
  • Egységes verseny nevezési, időmérési és ranglista rendszer(ek) kialakítása minden korosztály, szakág és versenyző típus (élversenyző, UP versenyző, amatőr versenyző) számára az MKSZ bringasport.hu portálján keresztül

7. Versenysport menedzsment koncepció

A magyar kerékpársport eredményessége az utóbbi években stagnált, egyes szakágakban visszaesett még a korábbi szinthez képest is. Ez a nemkívánatos tendencia annak ellenére történt meg, hogy a sportágban az utóbbi években jelentős források jelentek meg, amelyek céltudatos felhasználásával elvárható cél kellett volna, hogy legyen egy fejlődési pálya első lépéseinek megtétele.

A riói olimpia előtt alig több mint egy évvel az elnökségnek reális célokat kell megfogalmaznia az olimpiai kvalifikáció tekintetében, és ehhez kell igazítani a rendelkezésre álló források elosztását. Az új elnökség megválasztása esetén tételes és részletes szakértői helyzetelemzésen alapuló Rió programot állít majd fel, amelyben azok a versenyzők, illetve csapatok kapnak kiemelt figyelmet és támogatást, amelyek reális eséllyel bírnak az olimpiai kvalifikációra.

A versenysport menedzsment terén, az elnökség a következő irányelvek mentén tervezi a szövetségi kapitányi, válogatott, illetve kiemelt versenyzői rendszert felépíteni:

  • Szövetségi kapitányi rendszer pályáztatás alapján
    – Szakmai kritériumokra épülő szövetségi kapitányi pályázatok
    – Pontos eredményességi célrendszer megkövetelése a szövetségi kapitányoktól
    – Válogatási kritériumok nyílt és transzparens közzé tétele
    – A válogatott szakmai munkájáról rendszeres szakmai és eredményességi beszámoló az elnökség és a tagság felé
    – Eredményesség elmaradása esetén, szövetségi kapitányi poszt újra pályáztatása
    – Szövetségi kapitányokkal a szövetség támogatását részletesen és tételesen rögzítő szerződés megkötése
  • A válogatottban való részvétel kiváltság, nem szívesség – de aki válogatott, az számíthat a szövetségre
    – A válogatott versenyzőkkel szemben magas eredményességi, etikai és fegyelmi elvárás rendszer felállítása
    – A válogatott státusz kiváltságainak pontos, szerződéses rögzítése – edzőtáborozási, felkészülési, versenyeztetési támogatások
    – A válogatott és a versenyzőt alkalmazó profi csapat érdekeinek tudatos összehangolása
  • Válogatott rendszert nem üzemeltető, de kiemelkedő eredményekkel rendelkező szakágak versenysport irányelvei
    – A nemzetközileg is kiemelkedő eredményt elérő versenyzők szövetségi támogatása
    – Más szakágak válogatott rendszereihez hasonló eredményorientált, transzparens és szerződéses szövetségi támogatási rendszer mind a kiemelkedő eredményeket elérő versenyzők, mind pedig az őket felkészítő szakemberek számára

8. A kerékpársport média megjelenésének növelése

Az egyszövetségi rendszer felépítése rendkívül jó lehetőséget ad a kerékpársport erőteljesebb média megjelenésének előmozdítására is. A kerékpársport média megjelenését a bringasport márkanév alatt – az egyes szakágak saját márkaként betagozódva – képzeli el az új elnökség. Az ernyő márka lehetőséget ad arra, hogy minden szakági rendezvényen, illetve média megjelenés esetében a kerékpársport egységes képpel jelenjen meg. Ez növeli a média fogyasztó tömegek elérését, miközben megtartja a szakági sokszínűség lehetőségét is.

A kerékpársport média megjelenését mind a 2015 nyarán elinduló M4 sport csatornán keresztül, mind pedig az egyre népszerűbb online médiumok használatával képzeljük el. Amíg a kerékpársport kiemelt sportági státuszú, az M4 sportcsatornán a jelenleginél szignifikánsan nagyobb megjelenési lehetőséget kaphat. A bringasport.hu illetve a bringasport facebook oldal mint a kerékpársport központi információs portálja, illetve közösségi média oldala jelentős tömegekhez ér majd el fokozatosan, ahogy egyre több rendezvény, verseny, kerékpáros hír forrása lesz a két felület.

Alább a média megjelenés fejlesztésének néhány konkrét iránya:

  • Közmédia M4 sport csatornáján kiemelt sportági státusznak megfelelő megjelenés
  • A bringasport.hu portál központi szerepének erősítése azáltal, hogy minden az MKSZ felügyelete alatt megrendezésre kerülő esemény, rendezvény, verseny információs portálja lesz
  • A bringasport.hu tovább fejlesztése, hogy minden MKSZ versenyre nevezései felületként is tudjon működni
  • A portál időmérő cégek rendszereivel való illesztése, hogy minden verseny eredményei gyorsan és automatikusan megjelenjenek a portálon
  • A portál az elektronikus licensz adatbázissal való összekötése
  • A portál további tematikus bővítése, hogy minél több kerékpározással kapcsolatos információ könnyen megtalálható legyen rajta – pl. kerékpáros turizmussal kapcsolatos információk, klubok, egyesületek részletes bemutatkozási oldalai, kerékpáros infrastruktúra információk az egész országból (bringaparkok, túra útvonalak stb.)
  • A szövetségi támogatási rendszer válogatottak, kiemelkedő versenyzők számára média megjelenési feladatokat is tartalmaz
    – A kiemelkedő élsport eredményt elérő, és a szövetség által is támogatott versenyzők a szövetség kommunikációs céljait is támogatják
    – Média, rendezvény megjelenési kötelezettségek a szövetségi támogatási szerződésekben

9. Hosszú távú sportág fejlesztési stratégia

Az elnökség, a fenti részletezett rövid, és középtávú intézkedéseken túl célul tűzi ki, egy hosszú távú, magas szakmai színvonalú, széles bázison nyugvó sportág fejlesztési stratégia kidolgozását, amely az elkövetkező 10 évre kirajzolja a kerékpársport irányát.

A stratégia kidolgozását sportági érintettek – klubvezetők, versenyrendezők, szövetségi kapitányok, kiemelt edzők, nemzetközi bírók, versenyzők, szülők – illetve az állam és az üzleti szféra szereplőinek bevonásával képzeljük el.

A stratégia feladata a sportágunkban jelenleg fellelhető problémák megoldásán keresztül hosszú távú eredményességi célok elérésének garantálása. Magyarán annak az útnak a kirajzolása, amin a szövetségnek, és az egész kerékpársportnak végig kell mennie, hogy 10 év múlva egy széles tömegbázissal, stabil és eredményes UP réteggel, illetve nemzetközi szinten is jegyzett, olimpiai pont, illetve éremesélyes élsporttal rendelkezzünk.
Az elnökség a rövidtávú, azonnali megoldásokat jelentő intézkedéseket követően elkötelezett egy sportágfejlesztési stratégia kidolgozásában, és a tagok elé terjesztésében.

Polony István
MKSZ elnökjelölt – az MKSZ jelenlegi elnöke

Nagy Ádám
MKSZ elnökségi tagjelölt – mountain bike sport magyarországi egyik megalapítója

Balog Zoltán
MKSZ elnökségi tagjelölt – a San Benedetto, Magyarvíz Kft. Kereskedelmi vezetője, a SZKSC elnöke

Soós Gábor
MKSZ elnökségi tagjelölt – korábbi országúti élversenyző, pénzügyi szakember

Tóth Árpád
MKSZ elnökségi tagjelölt – Sport Vision & Solutions Kft. ügyvezetője

Dietrich Tamás
MKSZ elnökségi tagjelölt – üzletember, 18 éven ét a BMX szövetség korábbi elnöke

Medveczky Balázs
MKSZ elnökségi tagjelölt – az MTV vezérigazgatója

dr. Simonyi Ákos
MKSZ elnökségi tag jelölt – üzletember, informatikai szakember

Kiss László
MKSZ elnökségi tagjelölt – az Ipoly Erdő Zrt. vezérigazgatója, Országos Erdészeti Egyesület alelnöke

'Fel a tetejéhez' gomb