Cyclo-cross

Cyclo-cross hétvége Debrecenben

2025 november első hétvégének mindkét napján cyclo-cross verseny volt a debreceni VeloParkban. A kifejezetten CX-re épített pálya részben új nyomvonalakat tartalmazott. Voltak benne az előző versenyeken megismertnél hosszabban kijelölt emelkedős-, lejtős szakaszok és debütáltak 2025 év fejlesztései: a lépcső, a nagy hullám és a 60 méter hosszú sáros szakasz, amelyek mindegyike extra erőt és technikai tudást igényelt, hiszen a versenyző hibázása esetén azonnal pozíciót veszített és akár a végső helyezések is eldőlhettek.

Szombaton a Cyclo-cross Magyar Kupa 1. fordulójában utánpótlás, Master és Hobby kategóriákban zajlottak versenyek, ahol a környező országok versenyzői is felsorakoztak, erősebbé téve ezzel a mezőnyt.

U11-U13 kategóriában 27 fős mezőnyben nagy csata volt a favorit Mády Áron (DVTK ) és Ötvös Lénárd (DSI Cycling Team) között. Az abszolút előségért vívott párharc döntő momentuma volt, a diósgyőri versenyző hibája az ároknál, ettől a ponttól kezdve a hazai versenyzőnek csak biztonsággal be kellett fejezni utolsó körét az aranyéremért.

Az U15-U17 rajtnál 63 versenyző sorakozott fel. Az U17kategória és egyben a futam abszolut első helyét  -a sokak által várt párharc helyett-, Kovács Béla fölényes szóló győzelemmel szerezte meg. Második helyen romániai versenyző ért célba, a bronzérem a szlovák bajnok nyakába került.

A következő rajtokban is voltak izgalmas csaták, kialakultak izgalmas helyzetek, a nehéz pálya a Master versenyzők tudását és kondícióját is próbára tette.

A vasárnapi napon a DSI Cross UCI C2 verseny került megrendezésre, ez egyben Magyar Kupa futam is volt az UCI kategóriák, azaz a Junior és Elit versenyzők számára.

Reggel 9 órától egy betét futamként az U15 és U17 versenyzők újra rajthoz állhattak. A szervezők ezzel a nevezési díj nélküli futammal extra versenyzési lehetőséget biztosítottak a hazai és külföldi versenyzőknek akik közül közel negyvenen éltek a lehetőséggel, hogy UCI verseny pályán versenyezhessenek.

A beszólítási sorrend a szombati befutó sorrendje volt, így minden versenyző a saját vetélytársaival egyenlő esélyekkel vágott neki a távnak. Az abszolut győzelemért vívott csata az előző napi versennyel megegyező győztest hozott, azonban Kovács Béla most egy kimondottan izgalmas és fej-fej melletti párharcot vívott a szlovák Jakub Pancik-kal akit az utolsó kör utolsó harmadában sikerült egy támadással leszakítani, megszerezve ezzel a győzelmet. A tempóra jellemző volt, hogy a győztes -ha idő összehasonlítással élnénk- a Junior dobogón is helyet kaphatott volna.

Az UCI kategóriákban magyar vonatkozású főbb eredmények: Junior lányoknál Máramarosi Alexa (Szekszárdi Sportközpont) férfiaknál Berencsi Benedek (MBH Bank Cycling Team)  egyaránt bronzérmesek lettek. Az elit nők között Bruchner Regina (VESC Cycling Team) a dobogó második fokára állhatott, míg az elit férfiak versenyét fölényes győzelemmel nyerte Takács Zsombor (MBH Bank Ballan Cycling Team).

EREDMÉNY

2025szo01novEgész napvas02VeloPark Cyclo-Cross Magyar KupaDebrecen - VeloparkSzakágCyclo-crossKategóriaMKSZ Magyar Kupa

2025vas02novEgész napDSI Cross UCI C2& U15/WU15 – U17/WU17 RaceDebrecen - VeloparkSzakágCyclo-crossKategóriaUCI C2

A VeloPark Debrecen következő versenye 2025. december 13-14-i hétvége, ahol UCI C2 és most először Magyarországon UCI C1 kategóriájú versenyek lesznek. Mindkét nap délelőttjén megrendezésre kerül majd az U15-U17 kategóriáknak betétfutam, (ahol U13 másodéves versenyzők is elindulhatnak U15 kategóriában)  immár hagyományosan nem lesz nevezési díj, ellenben a kategóriák  (U17, WU17, U15, WU15) első 5-5 helyezettje 15.000-10.000-7.000-5.000-3.000 Ft pénzdíjban részesül.

2025szo13dec13:00VeloPark Grand Prix UCI C1& U15/WU15 - U17/WU17 RACEDebrecen - VeloparkSzakágCyclo-crossKategóriaUCI C1

2025vas14dec13:00VeloPark Cyclo-cross UCI C2& U15/WU15 - U17/WU17 RACEDebrecen - VeloparkSzakágCyclo-crossKategóriaUCI C2

Info: www.veloparkdebrecen.hu

'Fel a tetejéhez' gomb