MTB XC

Június 6-án rajtol a Borsod MTB Series

Hosszú várakozás után végre hivatalosan is bejelenthetjük, hogy június 6-án az Ózdtól mindössze 8 km-re fekvő Hangony településen indul útjára a 2021-es Borsod MTB Series sorozat. Az első futam rendezője ezúttal is az Ózdi Kerékpáros Egyesület, akik már 10. alkalommal várják az XCO szakág versenyzőit. Az új pálya a község focipályája körül elterülő fenyvesben kerül kijelölésre, amiről a jövő hét elején ad naprakész információt a rendező ózdi egyesület. A verseny főszervezője Frölich Tamás előzetesen a következőket árulta el az új pályáról:

„A pálya nem a korábbiakban megszokott oldschool jellegű, egy hosszú mászást és egy hosszabb lejtőt tartalmazó “döngetős” pálya, hanem igazi “meglepetés pálya”, ami nem csak az ember állóképességét és erejét teszi próbára, hanem a bringakezelési tudását is. Nem elég, hogy valakinek erősek a lábai, végig ott kell lennie fejben is, mert egy kis hiba és gyorsan elúszott a versenye. A pálya épített akadályokat nem tartalmaz, de a természet adta lehetőségeket igyekeztünk kihasználni. Természetesen a hobbi versenyzőknek a legtechnikásabb részek nem lesznek elemei a pályának.”

A sorozat második futamára sem kell sokat várni, mert június 20-án Miskolcon, várhatóan a komlóstetői pályán kerül megrendezésre a Komlós XCO. Tavaly első futamként már mindenki nagyon várta, hogy megmérettesse magát, így több olyan versenyző is tiszteletét tette, akik nagy névnek számítanak a hazai MTB sportban. Elég, ha csak a háromszoros olimpikon Parti András nevét említjük. A rendező HOTE SE az őszi XCO Magyar Kupa főpróbájának is tekinti a júniusi versenyt.

A nyár derekán, július 11-én szintén a HOTE SE rendezésében, Görömbölyre látogathat majd a mezőny. Bár a klub azonos a komlósi versennyel, de a “karmesteri pálca” itt már Molnár Gyuri kezében van, aki rutinos versenyszervezőként látja vendégül a sorozat versenyzőit. Az előzetes tervek szerint Görömbölyön is új pálya várja a versenyzőket.

A sorozat zárására augusztus 15-én Kolorcityben, azaz Kazincbarcikán kerül sor a Team3K – Kerékpár Klub Kaincbarcika rendezésében. Aki kicsit is jártas a hazai és borsodi kerékpáros életben az jól tudja, hogy a barcikai klub már számtalan sikeres CX Magyar Kupát tudhat maga mögött, de az XCO-ban sem engednek a színvonalból. A nap végén nem csak a futam eredményeinek , hanem az összetett eredmények kihirdetésére is sor kerül, ezért érdemes mindenkinek ott lennie Kazincbarcikán. Az utolsó lehetőség az összetett javítására!

A tavalyi évtől nem csak egy-egy futamon értékeljük a Borsod megyén kívülről érkezőket, hanem az összetett versenyben is. Ez az idén sem változik, így mindenkit sok szeretettel várunk! A verseny a Magyar Kerékpáros Szövetségnél akkreditált verseny, így az általuk delegált bírók felügyelik a versenyt.

Bővebb információ és nevezési lehetőség a www.bmtbseries.hu oldalon található.

202106júnEgész napÁtütemezettB-MTB SeriesHangony XCO - 1. futamHangony - SportpályaSzakág:MTB XCKategória:MKSZ Akkreditált

202120júnEgész napB-MTB SeriesKOMLÓS XCO - 2. futamMiskolc - KomlóstetőSzakág:MTB XCKategória:MKSZ Akkreditált

202111júlEgész napB-MTB SeriesGÖRÖMBÖLY XCO - 3. futamSzakág:MTB XCKategória:MKSZ Akkreditált

202115augEgész napB-MTB SeriesKazincbarcika XCO - 4. futamKazincbarcika - Csónakázó tóSzakág:MTB XCKategória:MKSZ Akkreditált

'Fel a tetejéhez' gomb