Országút

Kusztor Péter megnyerte a 2015-ös GP. Kranj versenyt!

BringaSport – 2015.08.04 – Augusztus 2-án került megrendezésre a 2015-ös GP. Kranj országúti verseny Szlovéniában, ahol Kusztor Péter megszerezte idei első győzelmét! Gratulálunk!

A 47. alkalommal megrendezett “Kranj utcáin” elnevezésű versenyen, első alkalommal három szakaszos ifjúsági versenyt is rendeztek. Ifi válogatottunk hat fővel vett részt az eseményen, legjobban a prológon szerepeltek, ahol Kovács Dávid a 4., Szarka Gergely az 5. lett. Az összetettben Kovács Dávid a 10. lett. Gratulálunk!
Eredménylisták >>

Az Ausztriában légióskodó Kusztor Péter (Amplatz-BMC), korábbi magyar bajnok, a Bretagne Körverseny győztese, olimpikon, a ma délután Szombathelyen rajtoló Tour de Hongrie első számú hazai esélyese. Eddigi pályafutásáról és az idei Tour de Hongrie-ról beszél az alábbi interjúban (forrás: TdH / Mihály Norbert).

– Hogyan fogadtad a hírt, hogy hosszú szünet után újra lesz Tour de Hongrie?
– Természetesen nagy örömmel. Nagyon várom már a rajtot, hiszen viszonylag régen versenyeztem idehaza, ráadásul most egy többnapos, nekem kedvező szakaszversenyre kerül sor. Szeretnék minden tőlem telhetőt megtenni azért, hogy a legjobb eredményt érhessem el.

– Kicsit pillantsunk vissza a pályafutásodra! Hogyan kerültél kapcsolatba a kerékpársporttal?
– A kerékpározás előtt kipróbáltam a karatét, a kézilabdát és természetesen a focit is, de már ezekben az időkben is jártam bringázgatni édesapámmal, mivel ő tizenöt éven át versenyszerűen űzte ezt a sportágat. Nagy valószínűséggel az én szenvedélyem is innen jött, ami azóta is rendületlenül tart. 1993 szeptemberében kerültem el egy igazi egyesületbe, a Központi Sportiskolába. Az első edzőm, Hazai György, Gyuri bá volt, akivel a mai napig baráti kapcsolatban vagyunk.

– A pályakerékpározás sem állt távol tőled. Ha jól tudom annak idején a BVSC-ben ebben a szakágban is versenyeztél. Sajnos hazánkban kevés médiafigyelmet kap ez a műfaj.
– A KSI-s évek után átigazoltam a vasutasokhoz, ahol az edzőm Pataki Ibolya lett. Ebben a szakosztályban a fő hangsúly a pályakerékpárra összpontosult, de természetesen országúton is versenyeztünk. Sok szép eredmény fűződik ehhez a csapathoz, pályán és országúton egyaránt. Számos nemzetközi versenyen vettünk részt, Ausztriában, Csehországban, Szlovákiában. Volt szerencsém rajthoz állni a moszkvai Európa-bajnokságon és a svájci B-világbajnokságon is (Árvai Attila ekkor lett világbajnok – a szerző). Több magyar bajnoki címet sikerült begyűjtenem 4000 méteren, 1000 méteren és pontversenyben. Nemzetközi szinten is voltak dobogós eredményeim. A híres brnói 400+1 körös versenyen meg tudtam nyerni az utolsó napot, összetettben pedig negyedik lettem. Barkóczi Peti barátommal a dusikai pályán, párosban állhattunk fel a dobogóra. Amíg utánpótlás korosztályban versenyeztem, addig nagyon élveztem, de miután bekerültem a felnőttek közé, már sokkal jobban vonzott az országúti versenyzés. Sajnos a BVSC-ben erre nem volt nagy lehetőség.

Kuszti1

– Ennek kapcsán 2005-ben igazoltál a P-Nívó Betonexpressz 2000 csapatához.
– Stubán Ferenc csapatában kaptam lehetőséget, hogy kibontakozzak az országúti versenyeken. Az akkori P-Nívó Betonexpressz egy nagyon profi csapat volt, örültem, hogy Magyarország elitjével lehetek egy klubban. Mindenki rendes volt velem, segített, hogy könnyen be tudjak illeszkedni. Már az első évemben sikerült versenyt nyernem, a GP Krupinát. Sok viadalon vettünk részt egész Európában, de főként Olaszországban. Ekkor még nem igazán tudtam befejezni az olasz derbiket, talán mindössze három-négy alkalommal értem be a célba. A következő években ez sokkal jobb lett, már úgy álltam a rajtnál, hogy az első húszban vagy akár az első tízben is célba tudok érni. Ez többször sikerült is. A csapat mindig sokat segített, jó érzés volt úgy versenyezni, hogy tudtam, a társaim számítanak rám. Az egyik legkitűnőbb évem 2008-ban volt. Meg tudtam nyerni három Europe Tour-versenyt, a Szlovák Körversenyen második lettem összetettben, sikeresen befejeztem a pekingi olimpiát a 66. helyen, és az „i-re” a pont, a varesei világbajnokság volt, ahol a 69. helyen futottam be. Összesen kétszáz Europe Tour-pontot gyűjtöttem ebben az évben.

– Aztán következtek a svájci Atlas Personal csapatánál töltött évek, miképp jött a lehetőség?
Elkezdtem csapatot keresni, aminek kapcsán nagyon sok helyre küldtem el az önéletrajzomat, legalább hetven-nyolcvan e-mailt írtam. Az egyedüli pozitív válasz az Atlastól érkezett. Nagyon tetszettek nekik az eredményeim, és már az első levelekből látszott, hogy szerették volna, hogy hozzájuk szerződjek. A Szlovák Körversenyen találkoztam velük, és beszélgettünk egy keveset. Mondták, hogy megnéznek a verseny folyamán és a végén megbeszélünk mindent. Miután másodikként végeztem az összetettben, rögtön az orrom elé raktak egy szerződést. Természetesen nem írtam egyből alá, mert vártam egy nagyobb csapatra, de végül a tél folyamán megegyeztünk. Hát így kezdődött a svájci élet.

– Miben más egy külföldi kontinentális csapat, mint amit idehaza megszoktatok?
– Olyan nagy különbségekre nem kell gondolni. Talán annyi, hogy több a verseny, és ami a legfontosabb, hogy a versenyek Nyugat-Európában vannak. Így ha elér az ember egy jó eredményt, akkor elvileg nagyobb esélye van bekerülni egy magasabb osztályú csapatba.

– Nem lehet kikerülni a 2009-es mendrisiói világbajnokságot, ahol a magyar mezben 220 kilométert töltötték szökésben. Mi, szurkolók meg csak tapadtunk a képernyőre. Felejthetetlen élmény volt!
– Hát az biztos, hogy felejthetetlen volt, életem egyik legszebb élménye fűződik ahhoz a világbajnoksághoz. Már a verseny előtti napokban eldöntöttem, hogy szeretnék benne lenni egy szökésben. Ez nem volt olyan egyszerű, mert a beszólítások miatt mi, magyarok csak a mezőny végéről rajtolhattunk. A rajtpisztoly eldördülése után rögtön elkezdtem előre furakodni, és az első hegy lábánál – ami nagyjából másfél kilométerre kezdődött a rajttól – már az első sorban találtam magam. Azt hozzá kell tennem, hogy ehhez teljes erővel kellett mennem.

A domb tetején meg is indultak a támadások, rögtön reagáltam én is, és sikerült meglépnünk páran. A következő emelkedőhöz érve befogott minket a mezőny, ekkor nem indult meg senki, csak szépen felbicikliztünk. Az emelkedőre felérve újabb támadás következett, amelybe ismét bele tudtam kerülni, ez még mindig az első körben volt. Nagyon jó kis sor rázódott össze, ezért nem is engedtek el olyan könnyen minket. Jó pár körön keresztül elég nagy iramot kellett diktálnunk, de végre megnyugodtak hátul, és így mi is egy picit visszább vettünk.

A mezőny elég lassan közeledett hozzánk, még az is átfutott az agyamon, hogy talán hazaérünk. Ha jól emlékszem, három körrel a cél előtt ért utol minket egy nagyobb csoport, ahová sikerült is beállnom. Mentem is velük egy ideig, de a cél előtti emelkedőn leszakadtam róluk. Ekkor még nem volt veszve semmi, mert érkezett a következő boly, amelyben ugyancsak meg tudtam kapaszkodni, ekkor már csak két körünk volt a célig. Sajnos róluk is leszakadtam a soron következő meredeken.

Innen már egyedül róttam a kilométereket, de be akartam fejezni a versenyt. Egyszer csak, megérkezett a záróautó, és azt mondta, hogy vége. Nem értettem, hogy miért, mert már alig több mint egy köröm volt csak hátra, és mindössze négy-öt perc hátrányom lehetett a spicctől. Hát így fejeződött be számomra ez a mesés nap. Az út mentén végig iszonyatos tömeg volt, mindenki folyamatosan ordibált, és jó érzés volt hallani a sok magyar szót is. A táv vége félé már eléggé fájt a fejem, emlékszem, hogy a körben mindössze egy kétszáz méteres rész volt, ahol nem állt ember, ott nagyon nagy csend lett hirtelen. Amikor visszanéztem a videó felvételt, Sipos János mindig mondta, hogy nem eszem, enni kell. Hát életemben nem ettem olyan sokat versenyen, mint akkor. Volt olyan, hogy elfogyasztottam egy szeletet, és öt perc múlva úgy éreztem, hogy eléhezek mindjárt. Valószínű ez a magas pulzusnak volt betudható, az átlagom 169 lett, hét és fél óra kerékpározás után.

– 2010-ben egyazon évben magyar országúti és időfutam bajnok lettél.
– A 2010-es szezonom nagyon nem úgy sikerült, ahogyan szerettem volna. Nem igazán haladt a bringa alattam, nem találtam magamat. Volt egy pár jobb helyezésem, mondjuk a Tour de Bretagne-on hatodik lettem összetettben, de nem éreztem jól magam. Elérkezett az országos bajnokság, és minden a legnagyobb rendben ment. Már az időfutamon is jó formában voltam, de a mezőnyversenyen nagyon haladt a szekér. A rajt előtt úgy gondoltam, hogy ez nem az én pályám, megyek, aztán meglátjuk mi sül ki belőle.

Szerencsére a nagy szél velem volt, és Cziráki Pisti is keményen dolgozott értem. Minden körben egyre kevesebben lettünk, és a gáton láttam, hogy nagyon nem esik jól az ellenfeleimnek. A végkifejletben Szegával és Kis G-vel maradtam; láttam rajtuk, hogy nagyon el vannak fáradva, de szépen összedolgozva haladtunk az utolsó pár kilométerig. Nem sokkal a vége előtt megindultam és egyedül érkeztem a célba. Nagyon boldog voltam, hogy végre sikerült egy országúti bajnokságot nyernem. A szezon további része sem ment túl jól, nem igazán zártam eredményes évet akkor.

kuszti2

– Csak annyit mondok, Tour de Bretagne!
– Mondhatom azt, hogy életem eddigi legnagyobb győzelme. Az első pár napon nem éreztem magam csúcsformában, de jól ment a kerékpár. Az első nap a mezőny legvégén érkeztem két defekt miatt, a másodikat négy kilométerrel a cél előtt kaptam. Amikor mások már fékeztek a célban, én nyélen érkeztem, hogy nehogy külön idővel írjanak be. A második napon, egy sikeres szökésben, csaknem két perc előnnyel értünk célba, ekkor a harmadik helyen álltam az összetettben. Az ezt követő szakaszon, sikerült átvennem a vezetést az összetettben.

Ettől kezdve nem adtuk ki az irányítást a kezünkből, az egész versenyen mi domináltunk, és a csapatom elképesztően nagy munkát végzett. Mindig ott volt mellettem valaki, nekem csak a veszélyes versenyzőkre kellett összpontosítanom. Minden nap keményen támadtak bennünket, de volt olyan csapat, aki mellénk állt és sokat dolgozott a mezőny élén. Felemelő érzés közel egy hetet a megkülönböztető mezben tekerni, amikor mindenki figyel rád, és mindent te irányítasz. Nagy megkönnyebbüléssel haladtam át a célvonalon az utolsó napon, de egyben kicsit furcsán is éreztem magamat, mert véget ért egy pompás hét.

– Melyik volt számodra pályafutásod legemlékezetesebb versenye, és miért?
– Nagyon nehéz lenne ennyi év után kiragadni egyet-kettőt. Szinte minden évben volt valami emlékezetes verseny. A kezdő éveimből is sok olyan emlék van, ami maradandó. De talán az előzőekben említett olimpia, világbajnokság vagy a bretagne-i megmérettetések állnak a legközelebb a szívemhez. A Tour de Bretagne-on jelen volt édesapám is, élőben végigkísérte az egész versenyt és ez számomra nagyon jó érzés volt. Nem túl sokszor van rá lehetőség, hogy ő is ott legyen, de az első nagy győzelmemnél, mégis jelen volt. Az olimpiát, a varesei és a mendrisiói világbajnokságot szerintem nem nagyon kell magyarázni, hogy miért tölt be fontos szerepet az életemben.

– A 2013-as idényben hazaigazoltál az Utensilnord-Ora24.eu csapatához, majd pedig az osztrák Amplatz-BMC sorához szerződtél, ahol a mai napig is versenyzel.
– Nagyon büszke vagyok az a Szebeni Körvesenyen 2013-ban elért összetettbeli negyedik helyezésemre. Még sohasem sikerült ilyen rangos megmérettetésen (2.1-es) ennyire közel kerülnöm a dobogóhoz. Már az első nap sem sikerült rosszul, de a második szakaszon megszerzett ötödik helyemmel igazán boldog voltam. Ezek után következhetett az utolsó nap – dupla szakasszal – ahol a reggeli időfutamon nyolcadik lettem. Aki akkor előttem állt összetettben, azt mind megelőztem a kronón, köztük Davide Rebellint is, szerintem sohasem mentem még ilyen jót ebben a versenyszámban.

Az az esztendő elég jól sikerült, rengeteg top 10-es és 20-as helyezéssel. Ez természetesen nem csak az én érdemem, hiszen a komplett csapat keményen dolgozott a szezonban, hogy elérjem/elérjük ezeket. Ha nem lett volna ilyen remek egység, kemény munka, akkor a firenzei világbajnokságra sem jutottunk volna ki a csapatidőfutam számban. Aztán a következő idény már nem kezdődött olyan jól. Kaptam egy jó lehetőséget Ausztriából, így közös megegyezéssel felbontottuk a szerződésem, én pedig az Amplatz-BMC csapatához szerződtem. Remek versenyprogramjuk van, hisz immáron két ízben is szerepeltem a kiemelt kategóriás Osztrák Körversenyen.

– Térjünk vissza a Tour de Hongrie-ra, az egyes rajtszám birtoklása gondolom a csapatod számára is megtiszteltetés?
– Igen, egyértelmű, hogy én leszek a csapatunk első számú embere, a csapattársaim mindent meg is fognak azért tenni, hogy a lehető legjobb eredményt érhessem el, de nem csak azért mert ez a Magyar Körverseny, hanem elsősorban azért, mert a királyszakasz nekem fekszik a legjobban, pont ezért voltam az Osztrák Körverseny során is én az első számú ember.

TDH_sajtotajekoztato_20150730_7

– A Kékestető befutóján kívül melyik az a szakasz, amelyen még nagyon észnél kell lenni?
– Az első szakasz folyamán általában még mindig nagyon ideges a mezőny, ilyenkor nagyon résen kell lenni, ráadásul a Szombathely és Keszthely közötti etap dombjai akár meg is szelektálhatják a csoportot, ezért, ha kialakul egy olyan elmenés, amelybe belekerül négy-öt erős ember, akkor akár még az is előfordulhat, hogy az hazaér. Amennyiben ez így alakul, akkor azon leszünk, hogy ebben a szökésben benne lehessünk mi is.

– Hogyan halad a felkészülésed, így néhány nappal a rajt előtt?
– Nagyon jól haladnak az edzések, jó formában érzem magam. Az egészégi állapotommal is minden a legnagyobb rendben van. Szerencsére az időjárás is olyan lesz, amely kedvez nekem, így nagyon bizakodó vagyok. A kerékpársportban azonban minden megtörténhet.

– Mit üzensz az itthoni rajongóknak, akik szép számban figyelik pályafutásodat, és kettőzött erővel készülnek arra, hogy a Tour de Hongrie során biztassanak?
– Mindenkinek szeretném megköszönni a biztatást, támogatást. Köszönöm a temérdek pozitív visszajelzést, meg a pár negatívat is. Jó tudni, hogy sokan állnak mellettem, jóban és rosszban egyaránt

Kapcsolódó hírek

Back to top button
Close
Close
X
X