Országút

V4 • A szlovák Marek Canecky győzött a 2016-os Visegrád 4 Kerékpárversenyen

BringaSport – 2016.04.23 – Budapest és Pannonhalma közötti 176,3 kilométer várta a UCI 1.2 kategóriás Visegrád 4 Kerékpárverseny résztvevőit. A viadalt egy sikeres támadás végén a szlovák Marek Canecky (Amplatz-BMC) nyerte, a legjobb magyar kerekes Kusztor Péter (Amplatz-BMC) lett.

Eredménylista >>
Fotók (Vanik Zoltán) >>

Nem sokkal déli 12 óra után, két egykori kerékpáros legenda, Nico Mattan és Gilberto Simoni jelenlétében, tizennyolc csapat 106 versenyzője vágott neki a távnak a budapesti Westend főbejárata elől. Rögtön az „éles rajt” után akciózni kezdett a mezőny, az első komolyabb elszakadó a lengyel Jakub Najs (TC Chrobry Scott Glogow) volt. A fiatal kerékpáros azonban nem bírta túl sokáig az élen, így mintegy negyvenöt kilométer megtételét követően utolérték.

www.facebook.com/VanikZoltanFoto

Az első három óra átlaga 43,1 kilométer/órára rúgott, próbálkozók folyamatosan voltak, életképes elmenés azonban nem tudott kibontakozni. Féltávnál rákezdett az eső, a versenyzők lendületét az időjárás ellenben nem törte meg.

Pannonhalmára érve következett a viadal legnehezebb és egyben leglátványosabb része a helyenként 15%-os meredekségű dísztérkő burkolatú emelkedő az Apátság felé, melyet háromszor is abszolválni kellett.

www.facebook.com/VanikZoltanFoto

A kaptató annak rendje és módja szerint megrostálta a mezőnyt, amely apró darabjaira hullott. A győzelmet végül egy remek egyéni támadás végén a szlovák Marek Canecky (Amplatz-BMC) szerezte meg a lengyel Dariusz Batek (Wibatech-Fuji) és az ukrán Oleksandr Polivoda (Kolls-BDC) előtt. A legjobb magyar versenyző a tizenharmadik helyen célba érkező Kusztor Péter (Amplatz-BMC) volt.

Eredmények:

1. Marek Canecky (szlovák, Amplatz-BMC) 4:07:16
2. Dariusz Batek (lengyel, Wibatech-Fuji)
3. Oleksandr Polivoda (ukrán, Kolls-BDC)
4. Patrik Tybor (szlovák, Dukla Banska-Bystrica)
5. Tomas Buchacek (cseh, Whirpool-Author)
6. Mykhaylo Kononenko (ukrán, Kolls-BDC)
7. Tomas Koudela (cseh, SKC Tufo Prostevoj)
8. Matej Zahalka (cseh, SKC Tufo Prostevoj)
9. Jiri Sorm (cseh, Whirpool-Author)
10. Maximilian Kuen (osztrák, Amplatz-BMC)
13. Kusztor Péter (magyar, Amplatz-BMC)

'Fel a tetejéhez' gomb