
Fark Zalán az előkelő hatodik helyet szerezte meg a junior triálosok között a 26″ kategóriában a rijádi világbajnokságon, Balog Levente pedig 9. helyet szerezte meg, míg a felnőttek közt Kovács Péter 18. lett.
Az idei évben ismét egy különleges helyszín, Szaúd-Arábia adott otthon a kerékpársportok világbajnokságának. Magyarországot a Fark Zalán, Balog Levente, Kovács Péter alkotta három fős csapat képviselte.
Az első magyar érdekeltségű futam a Junior 26” mezőny selejtezője volt. A srácoknak 5 szekciót kellett teljesíteni 3 körön át, ami alapjáraton rendkívül megterhelő mentálisan és fizikálisan egyaránt. A magas hőmérséklet mellé társult a levegőben lévő finom por, aminek köszönhetően még nehezebb volt a pályák teljesítése. A selejtezőből a legjobb 6 versenyző kerül be a döntő futamba, ahol nehezített pályákon dől el a világbajnoki cím sorsa.
Balog Levente élete egyik legjobb teljesítményét nyújtva stabilan a 7. pozícióban volt, de sajnálatos módon az utolsó kör 3. pályáján egy olyan izomgörcsöt kapott a lábában, hogy csak külső segítséggel tudta elhagyni a szekciót. Igyekezett a csapat megfelelő fizikai állapotba hozni Levit az utolsó két szekcióra, de sajnos a folyamatos görcs miatt nem tudott a tudása szerint teljesíteni. A világbajnokságon csak a legjobb versenyzők indultak és ezáltal annyira szoros volt a mezőny, hogy ez a két pálya nem teljesítése és a sérülés miatti időveszteségre kapott büntetőpontok miatt végül a 9. helyen fejezte be a versenyt.
Fark Zalán az Európa Bajnokság után a Világbajnokságon is bejutott a TOP 6 versenyző közé. Rendkívül magabiztos versenyzéssel a 6. helyen kvalifikálta magát a péntek esti döntő futamba. A német és spanyol versenyzők között most sem volt könnyű dolga. A kvalifikációhoz hasonlóan nagyon szoros versenyt hozott a döntő futam is. Zalán a végletekig, az utolsó pályáig dobogóesélyes volt. Az utolsó szekció elején azonban egy rossz mozdulatnak köszönhetően nem sikerült pontot szerezni és végül a 6.helyen fejezte be a vb-t.
A srácoknak ez volt az első szezonjuk a Junior korcsoportban. Ugyan úgy, mint az EB-n jelenleg is Zalánon kívül az összes versenyző az utolsó évét töltötte ebben a korosztályban, így 2026-ban újabb lehetőség lesz a srácok előtt egy világbajnoki dobogó megszerzésére.
Az Elite 26” kategóriában Kovács Péter képviselte Magyarországot. Hasonlóan a junior mezőnyhöz, az Elite kategóriában is csak a világ legjobb versenyzői érkeztek Riyadhba. A selejtező Petinek is hasonlóan zajlott, 5 szekciót kellett 3 körön keresztül teljesíteni. Peti az elmúlt évek egyik legjobb versenyzését mutatta be, aminek köszönhetően sikerült teljesíteni a saját maga elé felállított TOP 20 célt és végül a 18. helyen zárta a világbajnokságot.
Köszönettel tartozunk Hegedűs Lászlónak, aki elkísérte és segítette a srácokat az egész hét folyamán, valamint az egész éves felkészülésben is oroszlánrészt vállalt. Továbbá óriási köszönet a szülőknek, akik időt, energiát nem sajnálva töretlenül támogatják a srácokat, hiszen nélkülük ezek az eredmények nem valósulhatnának meg.
Végül, de nem utolsó sorban köszönjük a Magyar Kerékpáros Szövetség egész éves támogatását és gratulálunk a többi szakág magyar versenyzőinek.





