
Eső, sár, akadályok – sikeresen zárult a Trial Országos Bajnokság
A tavalyi évhez hasonlóan idén is a Háromváros Kerékpáros Fesztivállal karöltve került megrendezésre a trial kerékpáros szakág országos bajnoki versenye Békéscsaba főterén, a Szent István téren.
A tavalyi, 43 fokos hőségriadó után idén egy egész hétvégén át tartó esőzés húzta keresztül a számításainkat, ami sajnos az esti órákra tervezett Speed Trial versenyt teljesen elmosta.
Kedd délelőtt gurultak be az első teherautók Békéscsaba főterére, a pályák építése pedig négy teljes napon keresztül zajlott. Helyi cégek és vállalkozók segítségével sikerült összeállítani a különböző tematikájú szekciókat: helyet kapott a főtéren két kábeldobos szekció, egy farönkös, egy gerendás, valamint egy gumis-raklapos pálya is.
Már az építés során készültünk a kedvezőtlen időjárásra, ezért a pályák nehézségi szintjét igyekeztünk úgy kijelölni, hogy csúszós, esős időben is teljesíthetők legyenek, ugyanakkor továbbra is kihívást jelentsenek a versenyzők számára. Rengeteg időt és energiát emésztett fel az eső elleni védekezés: másfél napon keresztül zajlott a pályák csirkehálóval történő leborítása. Az építés során, valamint a versenynap alatt is többször leszakadt az ég, így a nap végére egyetlen célt tűztem ki magam elé: minden versenykategória be tudja fejezni az országos bajnoki futamokat, és senki ne sérüljön meg.
A nehéz körülmények ellenére több kategóriában is izgalmas versenyeket láthattunk. Belépő Open kategóriában Szabó Marcell, U10-ben Lázók Sándor, Újonc kategóriában Kovács Dávid Tamás, U12-ben Demeter Mihály, Kezdő kategóriában Felföldi Áron, U14-ben Richard Kubik, Középhaladó kategóriában Imre Zsombor, U16-ban Bencsik Bende, Junior 20”-ban Pazgyera Denisz, Junior 26”-ban Fark Zalán, Veterán kategóriában Fekete Viktor, Elit 20”-ban és Elit 26”-ban pedig Kovács Péter szerezte meg a győzelmet.
Az idősebb, hobbi szintű versenyzők közül sajnos sokan nem jelentek meg a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt. Ugyanakkor nagy örömmel töltött el, hogy a fiatalok szép számmal képviseltették magukat a mezőnyben.
A békéscsabai önkormányzattal és a Turisztikai Egyesülettel tovább dolgozunk a helyi kerékpáros élet fejlesztésén. Nyáron megalakul egy új extrém kerékpáros egyesület Békéscsabán, melynek keretein belül a nemrég felújított békéscsabai extrém park egy utánpótlás-nevelésre alkalmas trial pályával is kiegészül.