
Immáron hetedik alkalommal fogadja Magyarország az ifjúsági korosztály legjobbjait – hangzott el az esemény sajtótájékoztatóján, amelyet augusztus 10-én az impozáns Tokaji Múzeumban tartottak meg.
A rendezvényt Tokaj város polgármestere, Posta György nyitotta meg, aki kiemelte, hogy a település szép lassan becsatlakozik a magyar kerékpársport mindennapjaiba. Az, hogy a helyi főtérről rajtol majd el a világkupa, az egy látványos és kiemelkedő hátteret biztosít ehhez.
Filep Sándor, Vásárosnamény és Trencsényi Imre, Ibrány polgármestere egyaránt a verseny a kerékpáros turizmusra gyakorolt pozitív hatását, valamint a településeik a hazai kerékpáros sportéletbe való bekapcsolódását emelték ki. Mindketten egyetértettek abban, hogy számukra kiemelkedő jelentőséggel bír, hogy immáron hét éve megkerülhetetlen pontjai a versenynek, valamint abban, hogy Tokaj belépésével három Tisza-parti település kapcsolódik össze.
Az idei mezőnyben várhatóan 22 csapat közel 130 versenyzőjét köszönthetjük, köztük egy-két olyan kerekest is, akiknek fiatal koruk ellenére már most aláírt szerződésük van egy-egy, a sportág elitjét jelentő klub utánpótlásához. A megmérettetés egyik legnagyobb sztárja talán az olasz Brandon Fedrizzi lehet, de érdemes lesz figyelni a magyar Berencsi Benedekre (MBH Bank Cycling Team Junior) és a norvég Mads Furenesre is.
Természetesen egy ilyen kaliberű verseny a hazai kerékpársport számára is rengeteg előnyt biztosít, hisz a fiatalok szerencsére már korábban is bizonyították, hogy versenyben vannak a világ élvonalával. A nemzeti válogatott mellett idén a pécsi Lotus Cycling, a kecskeméti MBH Bank Cycling Team Junior és a debreceni DSI Cycling Team is rajthoz áll.

A 2026-os idényben a tizenkét fordulós sorozat utolsó állomásának adhat otthont hazánk augusztus 13-14-én. A verseny egy mezőnyszakasszal kezdődik Tokaj és Ibrány (89,9 kilométer) között, majd másnap Vásárosnamény (136,5 kilométer) körül köröz a karaván.
Ésik Róbert, a Magyar Kerékpáros Szövetség frissen megválasztott elnöke szintén a verseny jelentőségét méltatta. Kitért arra, hogy ma már egyre fiatalabban kerülnek a bringások az élvonalba, s éppen ezért nagyon fontos ez a viadal, nem csak a nemzetközi, de a hazai kerekesek számára is.
Törzsök Zsolt, a főszervező Mozgás, Egészség Rekreációs Sportegyesület elnöke a sajtótájékoztatón elmondta, hogy büszkék arra, hogy hagyományt tudtak teremteni a verseny megrendezésével. Hozzátette, hogy mivel ez a világkupa-sorozat utolsó akkordja, a kerékpárosoknak a magyarországi viadalon van utoljára lehetőségük fontos nemzetközi pontokat gyűjteni, amely többek között arról is dönt, hogy 2027-ben mely nemzetek indulhatnak alanyi jogon a sorozatban.
Solymosi János versenyigazgató a legfontosabb céljaként azt emelte ki, hogy megpróbálják a nézőkhöz közel vinni a versenyt, hiszen mindkét szakasz kialakítása lehetőséget biztosít arra, hogy az érdeklődők ne csak egyszer tapsolhassák meg a kerékpárosokat.