
Visszatér a Gemenc Nagydíj!
A Tour de Hongrie szervezéséért is felelős Vuelta Sportiroda a Szekszárdi Kerékpáros Sportegyesülettel közösen, szeptember 5–6-án rendezi meg az 51. Gemenc Nagydíjat.
Több mint fél évszázados történelmével a Gemenc Nagydíj Magyarország egyik legnagyobb múltú kerékpáros eseménye. A verseny 2004 és 2023 között többször is szerepelt a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) Europe Tour naptárában 2.2-es besorolású viadalként, győztesei között pedig olyan hazai kiválóságokat találunk, mint Valter Attila vagy Pelikán János.
A Gemenc Nagydíj egy év kihagyás után tér vissza: 2024-ben a szlovén Tilen Finkst (Adria Mobil) nyerte Mihael Stajnar (Sava Kranj Cycling) és Manuel Tebaldi (Solme Olmo) előtt.

Kritériumverseny Szekszárd belvárosában
A kétszakaszos Gemenc Nagydíj formátuma visszanyúl a kezdetekhez: az első, 1975-ös „Gemenci Nagydíj” egy kritériumból és egy országúti mezőnyversenyből állt.
Szeptember 5-én, szombaton Szekszárd belvárosában, a Béla király téren rendezi meg a Szekszárdi Kerékpáros Sportegyesület a külföldiek számára is nyílt Kritérium Magyar Bajnokságot, amely egyben a Gemenc Nagydíj első szakaszát is jelenti.
Az 1,2 kilométeres, rendkívül látványos belvárosi körpályán zajló esti, lámpafényes kritériumverseny végén a legtöbb pontot gyűjtő versenyző nyeri az első szakaszt, és ő öltheti magára a verseny sárga trikóját is.
Különleges történelmi párhuzam, hogy Szekszárdon eddig mindössze egyszer, 2000-ben rendeztek Kritérium Magyar Bajnokságot, amelyet az a Steig Gábor nyert meg az elit férfi kategóriában, aki most az esemény szervezője lesz.

144 kilométeres mezőnyverseny Bonyhádvarasd környékén
Másnap egy 144 kilométeres mezőnyversenyre kerül sor, amelynek rajt- és célterülete Bonyhádvarasdon lesz. A Vuelta Sportiroda szervezésében megvalósuló etap egy 24 kilométeres körpályán zajlik a Bonyhádvarasd–Kisdorog–Tabód–Paradicsompuszta–Tabódszerdahely–Bonyhád–Bonyhádvarasd útvonalon, amelyen hat kört kell megtenniük a versenyzőknek.
A körpályát több kisebb emelkedő is nehezíti, az összes szintemelkedés mintegy 1400 méter lesz.
A kétnapos viadal összesített végeredménye nem időeredmények, hanem szerzett pontok alapján alakul ki. A versenyzők az egyes szakaszok végén elért helyezésükkel, illetve a második nap során öt részhajrában is gyűjthetnek pontokat.
Eisenkrammer Károly főszervező kiemelte, hogy az eredeti tervek szerint Paks térségében rendezték volna a második szakaszt, de a dunai fenékküszöb építése miatt új helyszínt kellett keresni.
Elmondása szerint nagy köszönettel tartoznak az új útvonalon fekvő települések polgármestereinek, a megyei közútkezelőnek és a rendőrségnek, hogy néhány nap alatt sikerült egy színvonalas, sportszakmailag is minden igényt kielégítő, szurkolóbarát útvonalat találni.
A Gemenc Nagydíj idei szakaszaira a hazai versenyzők mellett eddig norvég, osztrák, bosnyák és cseh csapatok jelezték részvételüket. A Gemenc Nagydíj eseményeiről az M4 Sport is beszámol.
51. Gemenc Nagydíj – program
1. szakasz – Szekszárd, Béla király tér – Kritériumverseny – 40 km (32 kör)
2. szakasz – Bonyhádvarasd–Bonyhádvarasd – Mezőnyverseny – 144 km (6 kör)
