Cyclo-cross
Kiemelt

Hétvégén Siklóson zárult a Cyclo-cross Magyar Kupa

Hódítottak a versenyzők, jól debütált az új helyszín

December 17-én Siklós adott otthont az idei szezon utolsó MK futamának és a Magyar Kupa eredményhirdetésének. Kíváncsian várták mind a szervezők, mind a versenyzők milyen lesz a verseny kimenetele, tetszeni fog-e a technikás pálya, az új helyszín, valamint igazolni tudja-e magát a #délenmindenjobb szlogen.

Egy széles kavicsos emelkedővel kellett szembenézniük a versenyzőknek mindjárt a rajt után, de nem ez jelentette a legnagyobb kihívást. A szervezők a siklósi vár természeti adottságait kihasználva szinte minden technikai elemet be tudtak építeni a pályába: lépcső, különböző hosszúságú rézsűs szakaszok, meredek kaptatók, kifelé lejtő kanyarok, de még egy színes 30 cm magas dupla palánk is döntéskényszert alakított ki: ugrassuk át vagy sem. A vár bástyájáról fantasztikus kilátás nyílott a pályára, ahonnan a teljes kör csaknem fele nyomon követhető volt.

A pályán egy iskolások számára kiírt futórendezvény nyitotta a napot, a tombola főnyereménye egy MTB kerékpár volt. Az UP futamoknál fennmaradó talaj menti fagyok nagyobb tapadást biztosítottak, azonban 11 óra magasságában a talaj felső szerkezete kezdett megolvadni, így már az U19-es korosztálynak mérlegelnie kellett a kanyarok íveit, az áthaladás sebességét, hisz egyre kockázatosabbá váltak a napsütötte részek. Hálásak lehetünk az időjárásért, hisz az elit kategóriában már 6-7 fokra is felkúszott a hőmérő higanyszála, többen is rövid ruházatban versenyeztek. Az eredményhirdetés festői helyszínen, a vár udvarában került lebonyolításra, ahol a város vezetősége és a támogatók adhatták át a díjakat, valamint itt került kihirdetésre az MK összetett állása is, ahol a kupákat Dér Zsolt szövetségi kapitány adta át a versenyzőknek.

Endrédi Máté a ZKSE valamint Mudra Málna a Green Riders versenyzői, a győzelem után az M4 Sportnak tett nyilatkozatukban elmondták, hogy nagyon meg voltak elégedve az új helyszínnel, mindkettőjüknek feküdt a nehéz, technikás pálya, szerették a rézsűket, igazi kihívás volt végigmenni, de egyben élvezetes is volt a pálya teljes egészében.

Krutek László a Lotus Team SE edzője, főszervező, a pálya megalkotója elmondta, hogy a siklósi Tenkes MTB Egyesület és a Zengő Team közös érdeme a nagyszerűen sikerült bemutatkozás. A pályára épített design elemek, a drónos felvételek és az M4 Sport jelenléte is további értéket adtak az eseménynek A verseny után így nyilatkozott: „versenyhelyzetben is kipróbáltam a pályát, így fény derült hol s mit tudunk tökéletesíteni a jövő évi futamra, nagyon szeretnénk, ha ismét vendégül láthatnánk a CX MK valamelyik futamát, de nagy motivációt érzünk, hogy akár az OB megszervezését is vállaljuk”.

EREDMÉNY

Magyar Kupa összetett végeredmény

U11 fiú kategória szerint
Hely. Pont-er. Teljes neve / Klub

/ lic.
2023-10-22 2023-11-05 2023-11-11 2023-11-12 2023-12-03 2023-12-17
1 320p MÁDY Áron

HUN
AR04887

DVTK Cycling Team

80 80 80 80 65
2 280p BUDAHÁZY Márton

HUN
AR04779

Superior Racing Team

70 65 65 80
3 280p HONTI Ágoston Viktor

HUN
AR03019

Delta MTB Sopron

70 70 70 70
4 250p ORBÁN Márk

HUN
AR04494

Delta MTB Sopron

65 65 60 55 60
5 225p BUCSI Máté

HUN
CR05082
60 60 55 50
6 194p ÖTVÖS Lénárd

HUN
CR05079

DKSI Sportszolgáltató Kft.

46 50 50 44 48
7 189p STORCZ-NAGY Vince

HUN
AR02316

Superior Racing Team

48 42 44 42 55
8 167p TISZA Zoltán Zachary

HUN
AR05095

Ferencvárosi Torna Club

40 39 40 48
9 158p GOMBÁR Péter

HUN
CR05074
50 48 60
10 146p ANDRÁS Kornél Krisztián

HUN
AR02779

Superior Racing Team

55 44 46 1
DNF
WU11 lány kategória szerint
Hely. Pont-er. Teljes neve / Klub

/ lic.
2023-10-22 2023-11-05 2023-11-11 2023-11-12 2023-12-03 2023-12-17
1 310p HEGEDŰS Helga

HUN
AR03193

Cube-Csömör

80 70 80 80
2 200p VÁMOS Janka

HUN
CR05091

Borsodi Bringasport Egy.

70 65 65 0
DSQ
80p LÁNG Luca

HUN
AR05045

Joyride WCT

80
80p MADÁR Liza

HUN
CR04656

Hírös ESC

80
70p JÓNY Millie Sophie

HUN
AR03714

Superior Racing Team

70
U13 fiú kategória szerint
Hely. Pont-er. Teljes neve / Klub

/ lic.
2023-10-22 2023-11-05 2023-11-11 2023-11-12 2023-12-03 2023-12-17
1 310p HONTI Tamás Attila

HUN
AR02854

Delta MTB Sopron

80 80 70 80
2 290p ANDRÁS Péter Patrik

HUN
AR02780

Superior Racing Team

80 70 70 65 70
3 258p SIPOS Borisz Ali

HUN
AR03417

Cube-Csömör

48 65 65 80
4 230p BURGERMEISTER Bence

HUN
CR01946

Cube-Csömör

46 55 60 55 60
5 220p MÁRMAROSI Manuel

HUN
AR03194

Szekszárdi Sportközpont

60 50 55 50 55
6 199p PÁSZTOR Károly

HUN
CR05084

DKSI Sportszolgáltató Kft.

55 46 48 39 50
7 195p BÖKÖNYI Huba Árpád

HUN
AR02853

Delta MTB Sopron

70 60 65
8 175p TÖLTL Kevin

HUN
AR02868

Delta MTB Sopron

65 50 60
9 162p ÖTVÖS Nimród

HUN
CR04663

DKSI Sportszolgáltató Kft.

38 40 36 48
10 131p GAJDA Ákos

HUN
CR05087

DVTK Cycling Team

39 48 44
WU13 lány kategória szerint
Hely. Pont-er. Teljes neve / Klub

/ lic.
2023-10-22 2023-11-05 2023-11-11 2023-11-12 2023-12-03 2023-12-17
1 290p NAGY Tünde Lilla

HUN
AR04262

Delta MTB Sopron

70 70 80 70
2 280p STORCZ-NAGY Réka

HUN
AR02314

Superior Racing Team

80 65 65 70
3 240p BABICS Zita

HUN
AR04188

Kanizsa 14 Kerékpáros Egy.

80 80 80
4 240p BAUER Violet Emery

HUN
AR03226

Kis-Galya KSE

60 60 55 65
5 190p FELEDY Eszter

HUN
AR02184

Kis-Galya KSE

65 65 60
70p LADÁNYIOVÁ Eliška

SVK

PROefekt Košice

70
60p LÁNG Lilla

HUN
AR05044

Joyride WCT

60
60p PČOLOVÁ Patrícia

SVK

PROefekt Košice

60
55p GAJER Lilla

HUN
CR05117

Green Riders

55
U15 fiú kategória szerint
Hely. Pont-er. Teljes neve / Klub

/ lic.
2023-10-22 2023-11-05 2023-11-11 2023-11-12 2023-12-03 2023-12-17
1 295p KOVÁCS Béla

HUN
AR02127

DSI Cycling Team

80 65 80 1
DNF
70
2 275p LÓNYAI Balázs

HUN
AR02215

Kis-Galya KSE

65 80 70 60
3 270p MISETA Levente

HUN
AR02112

Trek SE – Partinergy

70 60 65 70 65
4 240p BÁNFAI Olivér

HUN
AR02326

Superior Racing Team

1
DNF
50 55 80 55
5 233p LACZKÓ Olivér Péter

HUN
AR02289

Superior Racing Team

60 1
DNF
60 65 48
6 186p VIZI Bálint

HUN
AR04869

DVTK Cycling Team

50 42 50 40 44
7 178p PELIKÁN Bendegúz

HUN
AR03916

CrossKovácsi SKE

39 38 46 55
8 172p GYETKÓ Péter

HUN
AR03363

DSI Cycling Team

48 37 48 39
9 162p URBÁN Vilmos

HUN
AR03416

Cube-Csömör

44 32 42 44
10 162p STOLCZENBERGER Zalán

HUN
AR02220

Kis-Galya KSE

42 39 44 37
WU15 lány kategória szerint
Hely. Pont-er. Teljes neve / Klub

/ lic.
2023-10-22 2023-11-05 2023-11-11 2023-11-12 2023-12-03 2023-12-17
1 320p HEGEDŰS Heléna

HUN
AR01831

Cube-Csömör

80 80 80 80
2 235p ORBÁN Rebeka

HUN
AR04858

Delta MTB Sopron

65 55 50 55 60
3 220p LASÁNSZKI Sára

HUN
AR02233

Kis-Galya KSE

70 80 70
4 201p STOJANOVSKA Dalija

HUN
AR02131

Kőbánya Cycling Team

1
DNF
70 65 65
5 200p KÁRPÁTI Mira

HUN
AR02128

Kőbánya Cycling Team

70 60 70
6 154p MAJTÉNYI Dalma

HUN
AR04847

CrossKovácsi SKE

48 46 60
65p TAKÁCS Zsófia

ROU
65
65p KRISTIÁN Dominika Michel

SVK

PROefekt Košice

65
60p MOHAY Lili

HUN
CR05108

Hírös ESC

60
55p LADÁNYIOVÁ Michaela

SVK

PROefekt Košice

55
50p IVANYENKO Natália

HUN
AR05046

Joyride WCT

50
50p VIRÁG Eszter

HUN
CR05110

Hírös ESC

50
48p KLOKOCS Kata

HUN
AR03700

DSI Cycling Team

48
U17 fiú kategória szerint
Hely. Pont-er. Teljes neve / Klub

/ lic.
2023-10-22 2023-11-05 2023-11-11 2023-11-12 2023-12-03 2023-12-17
1 300p VIZI Gáspár

HUN
AR03804

DSI Cycling Team

80 80 70 70 55
2 265p GYETKÓ Dániel

HUN
AR03362

DSI Cycling Team

70 55 80 60
3 265p VOLYKA Ádám

HUN
AR03277

Superior Racing Team

55 65 65 65 70
4 255p SOÓS Olivér

HUN
AR04147

DSI Cycling Team

65 70 55 65
5 190p PODGORNIK Milán

HUN
AR02706

DSI Cycling Team

48 42 50 50
6 174p ROCSKAY Richárd

HUN
AR04700

Bikeride SE

46 44 38 46 1
DNF
160p BERENCSI Benedek

HUN
AR01220

Superior Racing Team

80 80
7 150p VONA Márton Gábor

HUN
AR02771

Cube-Csömör

44 60 46
8 145p SZALAY Boldizsár

HUN
AR03217

Cube-Csömör

50 50 44 1
DNF
9 134p MINDSZENTI Áron Gábor

HUN
AR02856

DVTK Cycling Team

38 50 46
10 130p LEÁNYVÁRI Áron

HUN
AR02541

Cube-Csömör

42 48 40
WU17 lány kategória szerint
Hely. Pont-er. Teljes neve / Klub

/ lic.
2023-10-22 2023-11-05 2023-11-11 2023-11-12 2023-12-03 2023-12-17
1 280p MÁRMAROSI Alexa Ildikó

HUN
AR01689

Szekszárdi Sportközpont

65 80 65 55 70
2 265p URBÁN Janka

HUN
AR04191

Cube-Csömör

70 65 70 60
3 255p ANDORKÓ Andrea

HUN
AR05092

DVTK Cycling Team

60 60 55 50 80
4 230p KISS Nikoletta Bettina

HUN
AR00417

Bike Zone Gödöllő SE

80 80 70
5 195p TÓTH Sára

HUN
AR04190

Cube-Csömör

70 60 65
6 158p TÖLTL Jázmin

HUN
AR04805

Delta MTB Sopron

55 55 48
80p SZALAI Fanni

HUN
AR04701

GESU bikewear Cycling Team

80
U19 férfi kategória szerint
Hely. Pont-er. Teljes neve / Klub

/ lic.
2023-10-22 2023-11-05 2023-11-11 2023-11-12 2023-12-03 2023-12-17
1 285p GRÓSZ Gergő

HUN
AR05009

Szingo SE

70 70 44 65 80
2 245p RÓZSA Dániel

HUN
AR04140

DVTK Cycling Team

60 60 40 55 70
3 226p BODAREU Luca

ROU

ACS Sport Guru

65 55 36 70
4 202p KISS Vince Dániel

HUN
AR00422

Bike Zone Gödöllő SE

80 42 80
5 174p PETERMAN László

HUN
AR04600

DSI Cycling Team

46 39 29 60
6 163p FILEPKÓ Márton

HUN
AR01672

GESU bikewear Cycling Team

65 38 60
7 148p GUDELLA Ádám

HUN
AR01464

Bike Zone Gödöllő SE

50 48 50
140p KISS Benedek

HUN
AR03178

Superior Racing Team

80 60
8 119p HÉJJA Barnabás Péter

HUN
AR04698

Bikeride SE

44 35 40
9 110p FÖLDESI Csaba Miklós

HUN
AR00238

CrossKovácsi SKE

37 31 42
10 108p BAKSAY Dániel

HUN
AR01410

Kőbánya Cycling Team

36 26 46
WU19 nő kategória szerint
Hely. Pont-er. Teljes neve / Klub

/ lic.
2023-10-22 2023-11-05 2023-11-11 2023-11-12 2023-12-03 2023-12-17
1 280p KISS Viktória

HUN
AR01838

Ferencvárosi Torna Club

80 65 60 70 65
2 225p MUDRA Málna

HUN
AR03030

Green Riders

80 65 80
150p BRUCHNER Regina

HUN
AR00111

GreenZone ZKSE

70 80
140p TÓTH Réka

HUN
AR02229

DSI Cycling Team

70 70
115p MIRCEA Otilia-Jasmine

ROU
60 55
80p VOJTÍŠKOVÁ Dorota

SVK

CLIMBERG Sport Team

80
Master1 férfi kategória szerint
Hely. Pont-er. Teljes neve / Klub

/ lic.
2023-10-22 2023-11-05 2023-11-11 2023-11-12 2023-12-03 2023-12-17
1 310p SOÓS Tamás Gábor

HUN
AR01231

Kőbánya Cycling Team

70 80 80 70 80
2 265p HACSI Ákos

HUN
AR01223

Kerékpár Klub Kazinczbarcika

65 65 70 65
3 225p SZMOLKA Ferenc

HUN
CR02679

Kerékpár Klub Kazinczbarcika

55 55 55 46 60
4 195p NÉMETH Ákos

HUN
AR04949

Buruczki Training System

60 65 70
150p SÜLE Róbert

HUN
AR00785

Delta MTB Sopron

70 80
120p BODA Péter Kristóf

HUN
AR00087

Bringabanda SC SE

60 60
105p SCHMIDT Gergely

HUN
AR01428

FRO Racing

50 55
104p NAGY Zsolt

HUN
AR02123

Superior Racing Team

60 44
100p KOVÁCS Ádám

HUN
AR02606

GESU bikewear Cycling Team

50 50
80p HUGAUF Marcell

HUN
AR02441

Fillari Team Budaörs KSE

80
65p NOCHTA Zsolt

HUN
AR02410

Szingo SE

65
55p KUTÁCS Zsolt

HUN
AR01938

Acélvakond Cycling Team

55
48p HEGEDŰS Miklós

HUN
CR05113
48
Master2 férfi kategória szerint
Hely. Pont-er. Teljes neve / Klub

/ lic.
2023-10-22 2023-11-05 2023-11-11 2023-11-12 2023-12-03 2023-12-17
1 310p BURGERMEISTER Balázs

HUN
AR01603

Cube-Csömör

80 80 80 70
2 285p DOMBAUER Péter

HUN
AR04164

Superior Racing Team

65 70 70 80
3 242p SZABÓ Endre

HUN
AR00795

Hírös ESC

80 70 44 48
4 237p JURÁK András

HUN
AR01696

CoffeeRide SE

70 65 42 60
5 233p LIPKA Balázs

HUN
AR04371

Merida Maraton Team-CST

48 65 55 65
6 193p BUCSI Tamás

HUN
CR05075
48 44 55 39 46
7 185p VARGA István

HUN
AR00906

Szingo SE

46 55 40 44
8 171p DOVÁK Krisztián

HUN
AR04679

HOTE SE

60 60 1
DNF
50
9 158p FIBECZ Zsolt Gábor

HUN
AR00223

Cube-Csömör

42 40 36 40
10 152p KOVÁCS Attila

HUN
AR00447

Bike Zone Gödöllő SE

60 50 42
Master3 férfi kategória szerint
Hely. Pont-er. Teljes neve / Klub

/ lic.
2023-10-22 2023-11-05 2023-11-11 2023-11-12 2023-12-03 2023-12-17
1 280p SZILÁGYI Szabolcs

HUN
AR02114

MASH Racing Team

60 60 70 70 80
2 255p KLEIN Tamás

HUN
AR00433

Footstrong SE

65 55 60 65 65
3 245p NAGY Csaba

HUN
AR01239

Footstrong SE

55 65 55 55 70
4 230p FILEPKÓ Gábor

HUN
AR00224

GESU bikewear Cycling Team

80 70 80
5 210p FEKETE Barnabás

HUN
AR02579

Kerékpár Klub Kazinczbarcika

50 50 50 60
160p KISS Attila

HUN
AR02650

CoffeeRide SE

80 80
6 140p GELENCSÉR Ferenc

HUN
AR01268

Superior Racing Team

48 46 46
135p KIS József

HUN
AR00412

Merida Maraton Team-CST

70 65
108p SZENTGYÖRGYI Krisztián

HUN
AR01694

Zengő Cycling Team

48 60
98p FÖLDESI Gábor

HUN
AR01390

CrossKovácsi SKE

48 50
48p PAPP Zoltán

HUN
AR03181

MASH Racing Team

48
46p GYEVÁT Ferenc

HUN
CR03048
46
1p SPECZIÁR Viktor

HUN
AR00773

Kőbánya Cycling Team

1
DNF
Master4 férfi kategória szerint
Hely. Pont-er. Teljes neve / Klub

/ lic.
2023-10-22 2023-11-05 2023-11-11 2023-11-12 2023-12-03 2023-12-17
1 290p HAJAGOS István

HUN
CR05099

Hírös ESC

70 80 70 70
2 280p POLONKAI László

HUN
AR00678

HOTE Cycling Team

80 65 70 65
3 240p SCHMID Christoph

AUT
CR04624

Marcali Kerékpáros SE

80 80 80
125p DÉRI Miklós

HUN
AR04871

Kanizsa 14 Kerékpáros Egy.

60 65
WMaster nő kategória szerint
Hely. Pont-er. Teljes neve / Klub

/ lic.
2023-10-22 2023-11-05 2023-11-11 2023-11-12 2023-12-03 2023-12-17
1 300p KRISTON Judit

HUN
AR01717

Footstrong SE

70 80 80 70
80p HORTOBÁGYI Tímea

HUN
AR04640

Sólyom Team SE

80
80p KIRÁLY Katalin Magdolna

HUN
AR01928

Trek SE – Partinergy

80
Elit férfi kategória szerint
Hely. Pont-er. Teljes neve / Klub

/ lic.
2023-10-22 2023-11-05 2023-11-11 2023-11-12 2023-12-03 2023-12-17
1 209p MÁRKUS János

HUN
AR00533

Joyride

70 40 33 44 55
2 200p ENDRÉDI Máté

HUN
AR02833

GreenZone ZKSE

55 65 80
3 178p DARÁNYI Bence

HUN
AR02652

Buruczki Training System

60 48 70
160p DINA Márton

HUN
PR00167

ATT Investments

80 80
4 143p KÁRPÁTI Bálint

HUN
AR00395

Kőbánya Cycling Team

55 38 50
5 141p BARTUS Alex-Norbert

ROU

ACS Mureșul

46 35 60
140p VALENT Márk

HUN
AR01673

Epronex-Hungary Cycling Team

80 60
6 124p OSTERLING Ádám

HUN
AR03287

MASH Racing Team

42 36 46
120p MÁLNÁSI József Attila

ROU

ACS Velocitas

70 50
109p MINDSZENTI Ákos

HUN
AR02385

Lotus Cycling Team

44 65
7 105p SYLVESTER Balázs Tibor

HUN
AR00786

Cube-Csömör

44 60 1
DNF
98p CSER Gábor

HUN
AR00136

GESU bikewear Cycling Team

50 48
94p SZÉKELY Benedek

HUN
AR01244

Brigetio Kerékpáros SE

39 55
80p GEERAERTS Ferre

BEL

Yong Cycling Talent Demer en Dijle

80
70p BÚR Zsolt

HUN
AR00118

Vialand Racing Team

70
WElit nő kategória szerint
Hely. Pont-er. Teljes neve / Klub

/ lic.
2023-10-22 2023-11-05 2023-11-11 2023-11-12 2023-12-03 2023-12-17
1 265p PUNK Adrienn

HUN
AR04047

Joyride WCT

80 55 46 65 65
2 210p SZEKERES Viktória

HUN
AR00822

KTM Team Hungary

80 50 80
3 205p FARKAS Janka

HUN
AR04175

Hírös ESC

65 70 70
150p PÉTERI Niké

HUN
AR00667

Acélvakond Cycling Team

70 80
108p LEÁNYVÁRI Sára

HUN
AR02121

Cube-Csömör

60 48
80p VERHOEVEN Suzanne

BEL

De Ceuster-Bonache CT

80
70p DEFOUR Lara

BEL

Cycling Team Jade-LDL

70
65p DE KEERSMAEKER Audrey

BEL

De Ceuster-Bonache CT

65
60p ZSIDAI Lilla

HUN
AR03402

KTM Team Hungary

60
60p GLAJZOVÁ Erika

SVK

SLOVAK National Team

60
55p SCHMIDEL Regina

HUN
AR00741

Cube-Csömör

55
Forrás
Fotók: Rónási Márton, Harka Team Harkány, Görföl Róbert
'Fel a tetejéhez' gomb