Országút

Valter Attila negyedikként fejezte be a Gran Caminot

Kiváló időfutamot teljesítve, végül megtartotta összetettbeli negyedik pozícióját – a tegnapi fantasztikus harmadik helye után – a Jumbo-Visma magyar kerékpárosa, Valter Attila.

Egy mindössze 18,1 kilométeres, síknak ugyan nem mondható, de túlságosan komoly szintet sem tartalmazó egyéni időfutammal zárult a 2.1-es besorolású O Gran Camino. Az összetett versenyt tekintve, talán csak a két szakaszt nyerő éllovas, a dán Jonas Vingegaard (Jumbo-Visma) érezhette magát biztonságban – a mögötte helyet foglaló nyolc bringás között ugyanis mindössze egyetlen perc volt a differencia. A mezőny egyedüli magyar kerékpárosa, Valter Attila (Jumbo-Visma) a negyedik pozícióból várta a kronót.

Az első komolyabb időt az ausztrál Rohan Dennis (Jumbo-Visma) tekerte, megadva ezzel az alaphangot a csapattársai számára. Attila erősen kezdett, a köztes időmérő pontnál a negyedik legjobb eredmény volt az övé, ellenben a táv második felében lassult, s végül 25 perc 11 másodperc alatt abszolválta a penzumot. Az előtte álló spanyol Jesús Herrada (Cofidis) egészen kiváló teljesítményt nyújtott, így ő a harmadikról a második helyre lépett előre, míg a portugál Ruben Guerreiro (Movistar) öt szekundumot megőrzött a fórjából a csömöri kiválósággal szemben. Eközben az éllovas Vingegaard űridővel – 23:47 – nyerte meg a szakaszt, s ezzel együtt a sárga trikót is megtartotta.

Valter Attila az összetettbeli negyedik helyével hatvan UCI világranglista pontot szerzett, a magyar kerekest legközelebb a március 4-i, Strade Bianche klasszikusán láthatjuk.

EREDMÉNY

'Fel a tetejéhez' gomb