Országút
Kiemelt

Valter Attila harmadik a Gran Camiño hegyi szakaszán!

Megszerezte idei első UCI pontjait Valter Attila

Immáron második szakaszgyőzelméhez segítette hozzá Valter Attila a dán Jonas Vingegaardot az O Gran Camino szakaszversenyén, miközben a magyar bajnok maga is kiváló helyen ért célba.

Eléggé érdekesen alakult Valter Attila első versenynapja új csapata, a Jumbo-Visma színeiben, miután az észak-nyugat Spanyolországban február 23. és 26. között zajló négyszakaszos viadal nyitányának utolsó hatvan kilométeréhez érve, előbb heves esőzés, majd havazás nehezítette a mezőny dolgát. Ennek következtében, mintegy tizenhat kilométerre a céltól megállították a kerekeseket, a versenyzők beszálltak a kísérőautókba és a szállásokra hajtottak. Szakaszgyőztes így nem lett, viszont a sprint és a hegyi trikót kiosztották.

Másnap Tui és a Monte Trega emelkedőjén kijelölt hegyi befutó között 184 kilométer várt a 2.1-es besorolású viadal résztvevőire. A nap szökését nem engedték el túlságosan messzire, a főmezőny élén sokat dolgozott a Jumbo-Visma, melyben Valter nagyrészt amolyan hátvédként, a kapitány Jonas Vingegaard mögött helyezkedett. Az elmenést természetesen kellő időben megfogták, majd jöhetett a mindent eldöntő 3,9 kilométer hosszú, átlag 7,2 %-os meredek, melynek egy része ráadásul kockakövön vezetett. A Tour de France-győztes Vingegaard tempóváltását senki sem tudta átvenni, így a dán kerékpáros magabiztos győzelmet aratott, miközben Attila bő fél perc hátránnyal, az előkelő tizedik pozícióban zárt.

Az időjárás a harmadik napon is megtréfálta a szervezőket, akik a biztonságra törekedve több emelkedőt is kivettek a penzumból, így a bringások „csak” mintegy 127 kilométert tekertek egy harmadik, egy második és befutóként az első kategóriás Alto do Costelo (6,7 km, 6,3%) emelkedőjével.

Az etap elején egy tizenkét fős szökés alakult, melyet természetesen a sárga trikót védő Jumbo-Visma csapata üldözött, akik annak rendje és módja szerint négy kilométerre az utolsó emelkedő lábától meg is fogták az elől tempózókat. Ekkor a Movistar próbálta átvenni az irányítást, ám hamarosan Valter Attila állt az élre, vele pedig már csak a kapitánya Vingegaard, a portugál Ruben Guerreiro (Movistar) és a spanyol Jesús Herrada (Cofidis) tudott menni.

A csömöri kiválóság mintegy két kilométerre a céltól borított ki, csapattársa pedig el is indult, s végül senkitől sem zavartatva nyerte meg a szakaszt Guerreiro és Valter előtt.

Az összetett versenyben így Vingegaard előnye már közel egy perc Guerreiróval szemben, míg a magyar kerekes 1:29 hátránnyal a negyedik helyre lépett előre, ráadásul helyezésével idei első UCI világranglista pontjait is megszerezte, szám szerint hármat.

Az utolsó, 18,1 kilométeres, szinte teljesen sík időfutam előtt Valter lemaradása mindössze négy másodperc a harmadik Herrada mögött, így egy jó kronót futva, akár még a dobogó is elérhető lehet.

EREDMÉNY

'Fel a tetejéhez' gomb