BMX Freestyle

Vidákovich Fülöp nyerte az idei első flatland versenyt

Április 10-én rendezték a Sport Zone SE 2022 évi első versenyét, mely ugyanabban a csarnokban zajlott, ahol az edzéseik folynak. A délelőtt a fiataloké volt a terep, ahol 3 kategóriában indulhattak a versenyzők, délután pedig a felnőtteken volt a sor.

Kezdő kategória versenyzőinek egy kötelező gyakorlatot kellett bemutatni, melyet a bírók a szerint értékeltek, hogy ki mennyire tudja pontosan és hibátlanul végrehajtani ezt. Plusznak számított, ha valaki a saját stílusát is bele tudta egy kicsit csempészni. A győztes ebben a kategóriában Nagy Rebeka lett, aki még csak 6 hónapja űzi a sportot.

Ezután következett egy olyan kategória, amit kimondottan a BMX-es apukáknak találtunk ki, hiszen ők amellett, hogy elhozzák edzésre a gyerekeket, maguk is biciklire ülnek és keményen gyakorolnak. Itt Deák Tibor lett a győztes. Majd elindult a hivatalos része a versenynek. Itt már mindenkinek 2 futamot kellett teljesíteni és ezeknek a pontjait összeadva született meg az végeredmény

Junior kategóriában 7 versenyző mérette meg magát, ahol kiemelkedően a legjobb Kriston Patrik volt, a második helyen végzett Thuránszky Levente, és nem sokkal lemaradva a harmadik helyezett Filip Marcell lett.

Lányok kategóriájában most 5-en tudtak elindulni és nagyon nagy verseny zajlott a dobogó felső fokáért. Végül Kádár Veronika került ki győztesen ebből a viadalból 2 meggyőző futamával. A második helyen Thuránszky Panni végzett és a harmadik Kriston Emma lett.

Délután került sor a felnőttek versenyére Elite és Master kategóriában. Itt is mindenkinek 2 futamot kell teljesíteni és ezek pontszámának összege határozta meg a végeredményt.

Master Kategóriában 8 versenyző indult az ország minden tájáról. Az első helyért itt is nagy volt a harc, de végül Kaposvári Martin állhatott a dobogó felső fokára, második Bozsó Csaba, és a harmadik Bordás Ákos lett.

Elite Kategóriában most sajnos csak 4-en indultak, de miután ebben az évben először, csak versenyzői licenc-el rendelkezők indulhattak, így egy jó páran lecsúsztak most, mert nem sikerült időben megszerezni a sportorvosi igazolásokat. A versenyt Vidákovich Fülöp nyerte kimagasló futamainak köszönhetően, míg a többieknek vagy az első vagy a második futamban voltak hibáik. Második helyen Szájer Gergely, harmadik helyen Gyenes Pál végzett.

EREDMÉNY

2022vas10áprEgész napBMX Flatland ChampionshipHFC round 1.Szada - Ipari ParkSzakágBMX FreestyleKategóriaMKSZ Magyar Kupa

'Fel a tetejéhez' gomb