BMX Cross

Parádés versenyeket hozott a BMX Cross OB

 

Elindult a várva várt szezon a hazai BMX Cross sportágban 2020. július 25-26-án, ahol előbb az Országos Bajokság, majd vasárnap a Magyar Kupa 1. fordulója zajlott le. Az idén 30 éves soproni BMX katlan adott otthont az idei csonka év első versenyének, de már a pálya megközelítésekor meghökkentő kép tárult elénk. Parkoló autó-hegyek a pályához vezető úton, tömött depó, cikázó gyereksereg fogadott mindenkit a megérkezéskor.

A nevezés lezártakkor nyugtázhattuk, hogy a szombati ob-ra több mint nyolcvanan adták le a nevezésüket, ami pont két és félszerese a tavalyi regisztrált létszámnak! Csak a licences nevezők többen voltak, mint elmúlt évben az össz nevezői létszám, amatőrökkel együtt.

Volt azonban még további örömre is okunk. Először is az, hogy előkerültek az elmúlt évtizedek nagymenői és nem ám csak nézőként a pálya szélén, hanem újra sisakban, teljes szerelésben, leporolva a régi bringákat, újra a rajtvonalon.

Prájczer Péter korábbi emblematikus alakja a BMX sportágnak, aki utóbbi időben montival is és a pályasportágban is jeleskedett, ismét a rajtnál láthattuk, nem is akármilyen tempóval és eredménnyel. Vagy Mészáros Krisztián a soproni „úthenger” újra megcsillogtatta elismerésre méltó tudását. Kettőjük öldöklő párharca, az utolsó méterek izgalma ritka csemegét tartogatott és voltak nagyágyúk, akik még nem jutottak el a licenc kiváltásáig, de amatőrben azért mégis rajthoz álltak. Balogh Péter, Szűcs Péter, Gombos Zsolt, Szél Gergely  már negyven fölött ugyan, de cseppet sem kopott lelkesedéssel és stílussal vetették bele magukat a küzdelmekbe.

És bizony, az „öregeket” nem csak azért vártuk nagyon vissza, hogy példaképekként ott nyargaljanak a pályán, hanem azért is, hogy hozzák magukkal a gyermekeiket, akik persze szintén a rajtvonalhoz tolták a bringáikat.

A monuntain-bike szakágban eredményesen szereplő Bikezone Gödöllő négy versenyzőjével is tiszteletét tette Sopronban és nem is akárhogyan, hiszen vasárnap a Magyar Kupa első fordulóján, ahol U13-ban már külön női kategóriát is tudtunk indítani, Kiss Nikoletta Bettina győztesként ért célba.

Egy teljesen új klub is jelentkezett a regisztrációnál, mi több, számos licences versenyzőt is felsorakoztatott a Rendeki BMX-Cross SE. Kiderült, hogy ők komoly BMX pálya tervekkel is rendelkeztek már, amellett, hogy önerőből talpra állítottatok egy  pumpapályát is.

Külön hab volt a BMX-torta tetején, hogy évek óta nem láttuk itthon versenyezni egyetlen elit osztályú versenyzőnket, a Franciaországban élő és profiként ott készülő Bujáki Bencét, aki kimondottan az OB kedvéért utazott haza és megcsillantotta a nagyszámú közönség előtt a BMX Cross minden szépségét, izgalmát.  Bence a versenyt megelőző szakági edzőtáborban edzőként is megmutatta tudását.

Mind az Országos Bajnokságban, mind pedig a több fordulós Magyar Kupa első futamán, nagyjából a papírforma érvényesült. Naszádos Saba, aki két éve VB harmadik helyet tekert, most már az U9-es korosztályban rajtolt. Szombaton hozta a kötelezőt és győzött, vasárnap azonban a vele egykorú Kocsis Bendegúz (Gencsapáti BMX) meglepetés győzelmet aratott ellene. A soproni versenyzők a hazai pálya előnyét élvezve több kategóriában is győzelmet szereztek. Lengyel Gellért U11-ben jeleskedett, Farkas Bendegúz az U13-as dobogót hozta el, Torma Zalán pedig U15-ben állt a pódium tetejére (a tavalyi Eb negyeddöntős Zsembery Boldizsár, tavaszi szerencsétlen lábtöréséből gyógyulgatva még nem vállalta a rajtot ezen a hétvégén). Az új szakágvezető Vincze Gergely versenyzőként is helyt állt, látványos, komoly csatát vívott a 17+ korosztályban Bujáki Bencével és a veterán Prájczer Péterrel. Mindkét nap az elismerésre méltó második helyen ért célba.

Népes volt az amatőr versenyzők tábora is. Korábban vitatott volt ennek az osztálynak a létjogosultsága, de itt Sopronban is választ kaptunk arra, hogy igenis szükség van az amatőrökre. Sokan nem tudják első pillanatra eldönteni, hogy komolyan szeretnék-e ezt a sportágat űzni, de az itt nevezett 28 főt nem szabad elengedni.

Végezetül egy nagy elismerés a soproni rendezőknek, akik szintén újak a BMX Cross életben, de a lelkesedésük határtalan, nagy ambícióval vetették magukat a munkába és egy kiváló nyitányt vezényeltek le. Folytatás Veszprémben, az ország első BMX pályáján, augusztus 22-23-án!

202025júlEgész napÁtütemezettKiemeltBMX Cross OBSopron - BMX PályaSzakág:BMX CrossKategória:MKSZ Országos Bajnokság

202026júlEgész napÁtütemezettBMX Cross Magyar Kupa1. fordulóSopron - BMX PályaSzakág:BMX CrossKategória:MKSZ Magyar Kupa

Kapcsolódó hírek

Back to top button
Close
Close
X
X