Országút

Zárt pályán, több mint 60 fős konvoj kísérheti a kerékpáros tesztverseny mezőnyét Győrben

BringaSport – 2017.03.31 – Április másodikán rendezik a XIV. Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál kerékpáros tesztversenyét Győrben. Somogyi Miklós kerékpáros versenyigazgató azt mondta, olyan biztonsági intézkedések kísérik az eseményt, melyre hazai országúti kerékpárverseny alkalmával nem volt példa. „Olimpián, világbajnokságon van ahhoz hasonló útzárás, mint amilyet Győrben megvalósítunk” – hangsúlyozta a háromszoros olimpikon kerekes, a ’84-es Barátságverseny győztese, aki több mint két évtizede foglalkozik versenyszervezéssel is.

A vasárnapi tesztversenyen 8 nemzet 24 csapata, összesen több mint 140 kerekese áll rajthoz. Az U17-es nők és U15-ös fiúk 12 órakor, az U17-es fiúk és U19-es nők 14 órakor rajtolnak a győri városháza előtt kialakított rajt-cél területről.

„Nekem a szervezőcsapat összehangolása, a szerteágazó feladatrendszer összekoordinálása lesz a fő feladatom. Emlékezetem óta nem volt ehhez hasonló kerékpárverseny Magyarországon, mint, amilyet az EYOF-on megvalósítunk. Sokan dolgozunk a sikeres lebonyolítás, a fiatalok biztonságos versenyzése érdekében. Szinte teljes útzárat biztosítunk, ebben a mozgó kísérőjárművek mellett a rendőrség, az önkéntes polgárőrség és tűzoltóság, valamint az EYOF-önkéntesek népes csapata is részt vesz. Hatalmas konvoj kíséri a 68 és 77 fős mezőnyt. A kíséret felvezetőautóból, 24 kísérőmotorosból, 4 rendőrmotorosból, 3 rendőrautóból, 3 zsűriautóból, 2 zsűrimotorosból, rádiósautóból, VIP-járműből, 2 felszerelt mentőautóból, 1 orvosi kocsiból, záróautóból és a 20 csapatautóból áll majd” – magyarázta a 33-szoros magyar bajnok kerekes, aki három olimpián versenyzőként, egy felnőtt és két ifjúsági olimpián, valamint az Európa Játékokon volt a magyar kerékpáros csapat vezetője, negyed évszázada a KSI szakosztályvezetője.

_MG_6058

A hazai szövetség részéről megbízott sportági EYOF-főszervező azt is elmondta, a győri városháza elől indul a karaván, 3.7 kilométer megtétele után térnek rá egy 9.5 kilométeres körpályára, melyet a fiatalabbak négyszer, az idősebbek hétszer teljesítenek, majd a befutóra visszatérnek a városháza elé. „A pálya közel kétharmada teljesen új építésű aszfaltút. Komoly lezárások várhatók, még az egyes főút egy szakasza is korlátozás alá esik.”

A főszervező hozzátette: a verseny kiváló erőpróba lesz a sportolóknak is, hiszen várhatóan mindenki rajthoz áll, és nemzetközi mezőnyben, a verseny pályáján tesztelheti magát, aki majd az EYOF-csapatnak is tagja lesz.

Somogyi Miklós azt is elmondta, hogy a györi szervezőkre nagyon komoly teher hárul, mindent megtettek, hogy zökkenőmentes legyen az esemény, e mellett kiemelt szerepet kap a chipes időmérő és célfotórendszer is, melynek felelős vezetője Prohászka Attila. „Természetesen minden egyes rendezőnek, szervezőnek, részfeladatot ellátónak a maximális teljesítményt kell nyújtania majd az EYOF-rendezvényen, a mostani tesztverseny tapasztalatai alapján fogjuk elemezni és korrigálni az esetleges hibákat.”

Az útlezárásokkal kapcsolatban a Győrplusz média oldalán olvashat.

A verseny kiírását a itt találja.

(MOB)

Kapcsolódó hírek

Olvasta már?

Close
Back to top button
Close
Close
X
X