MTB

Célegyenesben a Downhill Európa Kupa összetett dobogója felé

BringaSport – 2016.08.03 – A Downhill Európa Kupa már igencsak a végéhez közeledik, hat fordulóból már öt le is ment, nagy örömünkre ezúttal minden alkalommal szurkolhattunk magyar indulónak, ráadásul közel sem eredménytelenül.

Évek óta óriási túljelentkezés van az Európa Kupa futamaira, pedig több olyan helyszín is szerepel a naptárban, melynek az infrastruktúrája elbír 450 versenyzőt is. A kontinentális versengés idén öt országon át zajlik, sorrendben Szlovénia, Németország, Ausztria, Csehország, Franciaország és végül visszatérünk Ausztriába, a záró fordulóra szeptember 16-18-án. A világkupa előszobájának számít a sorozat, nem véletlenül szinte mindegyik helyszín korábbi vagy aktuális pályája a legrangosabb szériának is. A mezőny nagyon erős és rettentően sűrű, egy kis hiba és máris rengeteget csúszik vissza a rider az eredménylistán, ráadásul nem lehet könnyedén venni az időmérő futamokat sem, hiszen arányaiban az átlagostól több pontot osztanak a döntőhöz képest.

A legfiatalabbaknak egyértelműen ez az első számú porond, hiszen világkupán és világbajnokságon 17 év alatt még előfutóként sem lehet részt venni. Így aztán itt lehet csillogtatni a foguk fehérjét, ám fontos tudni, hogy ez nem azt jelenti, hogy minden ifjú „déhásnak” itt a helye. Sőt, könnyen túlzott hidegzuhany lehet az erős mezőny és kemény pályák, amitől a motiváció talán örökre elvész. A lejtősöknél is végig kell járni a „szamárlétrát”, amit fel lehet úgy vázolni, hogy a minimálisan kellő technikai tudás megszerzése után irány a helyi versenyekre, majd az országos megmérettetések, aztán a külföldi kupák és így tovább, egészen az Európa Kupa Pro U17-es kategóriájáig. Ezt a lépcsőrengeteget járja Muszula Balázs (LiMiT Racing Team) is, és reméljük a jövőben bővelkedhetünk majd hasonló srácokkal. Szerencsére egyre népszerűbb a klubok körében az utánpótlás nevelés, van ahol inkább a tömegsport kapja a főszerepet és van ahol az élsport, Balázsnál kétség kívül az utóbbi a cél. Az ösvény mondhatni ki van taposva, a lehetőség adott, amihez kell egy óriási elhivatottság, küzdeni akarás és nem mellékesen egy kisebb összeg akár szponzori, akár szülői forrásból, de ne felejtsük, még mindig ez az egyik legolcsóbb technikai sport!

Muszula_Balazs_L2A

Az Európa Kupára visszatérve, az Elite Férfiak között éles versengés folyik a végső győzelemért a címvédésre készülő német Johannes Fischbach és lengyel ellenfele Slawomir Lukasik között. Eközben a fiatalok már szinte leosztották a lapokat Pro U17 kategóriában, hiszen a szintén német Marcel Merkeli megnyugtató előnnyel vezet az olasz Giacomo Masiero előtt. Óriási örömünkre mögöttük ott van a harmadik helyen a mi junior országos bajnokunk, Muszula Balázs!

Ezt persze nem csak úgy osztogatják, Balázsnak többször is dobogóra kellett állnia ehhez, pedig volt egy visszatérő hátráltató tényező, ami nem más, mint sorozatos defektjei az időmérő futamokon. Balázsnak az is fokozta a kihívást, hogy a hat helyszínből négy teljesen új neki, teher alatt nő a pálma!

Az első fordulóban még minden rendben volt Szlovéniában, egy ötödik hely után a bronzérmet akasztották a nyakába vasárnap délután. A másodiktól már nem ment ennyire simán, két nagyon hasonló versenyt produkált. Mindkétszer a részidőnél defektelt le az időmérő futamban úgy, hogy a splitnél még az első kettőben volt! Ezek nem csak amiatt problémásak, mert a többi sorozathoz képest felértékelt kvalifikációban sok pontot lehet bukni, hanem amiatt is, mert a döntőben az előbbi időeredmények fordított sorrendjében rajtolnak, azaz a jóval lassabbak környékén indul és egy utolérést nehéz megúszni időveszteség nélkül.

Tehát a második fordulóban, a németországi Willingenben, a felnin teljesített első futama után problémamentes kört tudott futni, mellyel nem csak, hogy felért a dobogó harmadik fokára, de mindössze 1,4 másodpercre volt a győzelemtől! A harmadik, schladmingi versenyen egy olyan kövön szedett össze defektet, ami fölött addig minden alkalommal át tudott ugrani, de akkor valahogy nem jött össze. A megoldás így legalább egyszerű volt, azonban úgy érte utol egy versenytársát a döntő futamban, hogy mögötte több másodpercet is ott hagyott, mire meg tudta előzni. Ezen persze el is úszott a dobogó, de nem sokkal, a negyedik helyen végzett.

Muszula_Balazs_L2A_2

A cseh-német határ közelében, Spicakban rendezték a negyedik megmérettetést, amire már az előző levegő szökéseket megelégelve egy komoly technikai újítással érkezett Balázs. Két légkamrás kerekekkel, azaz a Schwalbe Procore rendszerrel bringázott egész hétvégén. A felnihez közel, egy kisebb kamrában 6 bar véd a felütésektől, ezért aztán a külső, nagyobbik kamrában a minél nagyobb tapadás érdekében lehet mindössze 1,1-1,4 bar! Nagyobb tapadás, szinte bombabiztos defektvédelem, ami kellett is, mert tele volt hosszú sziklakertekkel és tempós gyökeres szakaszokkal a pálya. Folyamatosan jöttek le a versenyzők első vagy hátsó defekttel, de Balázs alatt vígan bírta a kétszelepes rendszer. Ezáltal végre az időmérője is rendben volt, igaz a pálya alsó részén különösebb hiba nélkül rengeteg időt vesztett, bő 4 másodpercet, így a 6. helyről várhatta a döntőt. Egy szombat esti velős elemzés után a vasárnap reggeli edzéseken be tudta gyakorolni a kiötletelt nyomokat és a felesleges vagy túl nagy féktávokon is tudott faragni. Igencsak hatásosra sikerült, hiszen 6 másodpercet javított a problémás alsó szakaszon és csak századokkal csúszott le a dobogóról. A neve mellé íródott egy újabb negyedik hely.

Az ötödik, tőlünk legtávolabbi fordulót rendezték elmúlt hétvégén a franciaországi Les 2 Alpes síterepén. Az első edzésnapból leginkább egy rövid bemelegítés lett csak, hiszen a gyalogos bejárás után még a legszorgalmasabbaknak is csak 2-3 körre futotta, mert a rossz idő miatt ideje korán lezárták az edzést. Szabadtéri férfias sport lévén, ilyesmire csak nagyon ritkán van példa, de a pálya világos barna talaja úgy felázott, hogy teljes sárgumival is szinte lehetetlen volt a lejutás.

Muszula_Balazs_L2A_hotseat

Így aztán két rövidebb edzés maradt csak a mezőnynek, ezzel kicsit hátrányba kerültek azok, akiknek még nem volt tapasztalata ezen a gyönyörű terepen. Köztük Balázs is, de a profik már megmondták, négy körből tudni kell döntőt menni! Ennél azért bőven többet ment a 16 éves magyar downhilles, de nem volt túl boldog az időmérő után, mert a pálya legtechnikásabb részén hibázott, ki is kellett hagynia egy sziklakertet, így a kilencedik pozíció lett az övé. A futamot az összetett tabella második helyén álló Giacomo Masiero nyerte, de mögötte az a Kade Edwards végzett, aki a jól ismert Atherton család versenyző akadémiájának versenyzője és erősen köthető a Trek Factory Racing-hez. Edwards sáros mezben és bosszankodva ért célba, tudni lehetett, hogy ha a döntőben nem esik el, az bizony olyan idő lesz, hogy másnak esélye sincs. A vasárnap reggeli edzésen látszott is, hogy nem bízza a véletlenre, az Elite Férfi leggyorsabb versenyzőinek tempójában közlekedett a pályán.

A döntőben sorra javítottak a fiatalok, Balázsnak pedig a környékén lévőknél többet is sikerült faragnia, így ahogy mindegyik fordulóban, ezúttal is az aktuális első helyre állt, már-már rongyosra ülte idén a hot-seat huzatját. Az összetettben szinte behozhatatlan előnnyel rendelkező Marcel Merkeli-t is sikerült maga mögé utasítania. A hatodik helyig lépdelt előre és a várakozásoknak megfelelően a Trek-es Kade Edwards űridővel nyerte a Pro U17-et. A brit az U19-ben és a felnőtt kisdöntőben is első lett volna futamával, a szuperdöntőben pedig a 20. helyet vitte volna, nem kizárt, hogy a jövő világbajnokáról beszélünk.

Úgy alakult, hogy Balázs megszilárdította harmadik helyét az összetettben a végső összecsapás előtt, csak egészen szélsőséges helyzetben mozdulhat el onnan akár előre vagy hátra. Nincs sok esély rá, hogy valamelyikük az egyik futamot megnyeri, a másikban legfeljebb második, míg a versenytárs egy árva pontot sem szerez. A sportban azonban bármi megtörténhet, de az is tény, hogy nem kell majd a biztosra menni, nyomhatja ami a csövön kifér, hátha összehoz még egy igazán kiemelkedő eredményt az ifjú magyar downhilles az idei szezonban!

Addig azonban vár rá két bajnokság is, az első a Downhill Országos Bajnokság augusztus első hétvégéjén Eplényben, ahova címvédőként érkezik, hiszen tavaly a nála 3 évvel idősebbek között tudott bajnok lenni. Persze idén is Junior kategóriában indul, ahogy még sokáig, az első Elite Férfi éve majd csak 2019-ben lesz. Nagy csatára számíthatunk, minden eddiginél népesebb junior mezőnyre van kilátás a bakonyi síhelyen!

Augusztus végén pedig az Európa Bajnokságon méretteti meg magát Balázs, ahol szintén fel lesz adva a lecke, mert tavaly már begyűjtött egy bronzérmet ott is.

'Fel a tetejéhez' gomb