Butu Arnold Csaba és Garamszegi László 20. lett az időfutamon és a mezőnyversenyben is a parakerékpáros világkupán
BringaSport – 2015.07.28 – Július 24. és 26. között került megrendezésre a UCI Parakerékpáros Országúti Világkupa Elzach-ban, Németországban, ahol tandem párosunk, Butu Arnold Csaba és Garamszegi László (Hungaro Fondo) a tavalyi év eredményét megismételve a 20. helyet szerezték meg az időfutamon és az országúti mezőnyversenyben is.
Csaba, és a korábbi magyar országúti bajnok, Garamszegi László “Ottó”, innen Svájcba utaztak tovább, ahol a hétvégén a világbajnokságon állnak rajthoz. Párosunk már korábban megszerezte a riói Olimpián való indulás jogát, július elején pedig az Európa-Kupa 9., világranglista pontot érő helyén végeztek Vratna városában, Szlovákiában.
“Helyezésben a tavalyit hozták a fiúk, de a mezőnyversenyben a tavalyinál kevesebb időhátrányban végeztek a győzteshez képest, ez biztató jel a VB előtt. Még egy évünk van az Olimpiáig, az új páros most kezd összecsiszolódni, remélem, hogy a világelithez fel tudunk zárkózni Rióig.” – értékelte a világkupa eredményét Steiner György, az MKSZ parasport szakágvezetője.