MKSZ hírek

BringaSport Hírlevél – 2015. június 19.

Debrecen 30 év után rendez ismét Hosszútávú Országos Bajnokságot

Június 25-én és 27-én Debrecen ad otthont az Időfutam OB és Hosszútávú OB futamainak. Az időfutam pályája egy álom, teljesen friss aszfalton, gyönyörű környezetben, erdős-ligetes területtel körülvett, hangfogó falakkal, kerítésekkel is határolt úton kell a penzumot teljesíteni. A mezőnyversenyek a már bevált Látókép-Balmazújváros körön zajlanak majd, melyről az év korábbi időszakában már sokaktól kaptunk pozitív visszajelzést. Kitett, sok helyen jól belátható, nem igazán szélvédett pálya, mely a minimális szintkülönbségek ellenére tartogat kihívásokat!
Tovább >>

Versenykiírások:
MAGYARORSZÁG 2015. ÉVI EGYÉNI IDŐFUTAM BAJNOKSÁGA – Debrecen – 2015.06.25 >>
MAGYARORSZÁG 2015. ÉVI ORSZÁGÚTI UTÁNPÓTLÁS ÉS FELNŐTT BAJNOKSÁGA – Debrecen – 2015.06.27 >>

Plakát >>

Tájékoztató forgalomkorlátozásról Debrecen környékén június 25-én és 27-én

Június 25-én csütörtökön 10.30-15 óra között teljes útlezárásra lesz a Debrecen mellett található 354. számú út 35. főút és a 4. főút közötti szakaszán ahol az időfutamversenyre kerül majd sor.

Június 27-én szombaton 10:45-15.30 között.részleges forgalomkorlátozás lesz érvényben a Látókép – nagyhegyesi elágazás – Balmazújváros – Látókép körön, ahol a mezőnyversenyek futamai zajlanak. A mezőnyök elhaladásának függvényében a Rendőrség és a Polgárőrség fogja a szembejövő forgalom leterelésével biztosítani a versenyt.

 

Limit Change Point Olimpiai Cross Country Magyar Bajnokság
Sopron – 2015.07.19

Idén július 19-én, vasárnap kerül megrendezésre a MTB XCO Magyar Bajnokság Sopronban. A versenyközpont a soproni Gyermek- és Ifjúsági Táborban lesz. Előnevezni a www.odinsport.eu oldalon lehetséges, július 14. 23:59-ig.

Versenykiírás >>

 

Szalontay Sándor házirendi vétséget követett el az UCI edzőközpontjában – június 21-től a litván válogatottal folytatja az edzést

Szalontay Sándor az ország jelenleg legsikeresebb sprinter versenyzője, aki jelenleg előkelő helyen áll a világranglistán és olimpiai reménységünk, házirendi vétséget követett el a World Cycling Centerben-ben (WCC), az UCI edzőközpontjában. Az MKSZ a versenyző, a pálya szakágvezető és a Bátorfi Agria klubvezetőjének bevonásával kivizsgálta az esetet, és hivatalos tájékoztatást kért az UCI-tól, amely megerősítette, hogy nem történt semmiféle doppingvétség, kizárólag szabályszegésről van szó.
Tovább >>

 

UCI kategóriás országúti versenyek maradnak el – nem kerül megrendezésre a Central European Tour és a Tiszagyenda GP

MKSZ céljai között szerepelt UCI kategóriás versenyek támogatása 2015-ben, bár a magyar országúti kvalifikáció a jövő évi olimpiára sajnos nagyon kis esélyű ebben a pillanatban – összesen 6 UCI ponttal rendelkezünk. Ennek ellenére Sutkó Mihály, a két fent jelzett UCI kategóriás verseny szervezője visszalépett a versenyek megszervezésétől. Így a jelenlegi állás szerint hazánk egyetlen UCI kategóriás országúti versenye az augusztus 4. és 9. között megrendezésre kerülő Tour de Hongrie lesz.
Tovább>>

 

Ingyenes indulási lehetőség a július 11-12-i RING24-en

A Tó-sport Kft. 2015. július 11-12-én rendezi a III. Tour de Ring keretén belül a 24 órás egyéni és csapat országúti kerékpárversenyét a RING24-et. Azok az egyesületek, akik tagjai a Magyar Kerékpársportok Szövetségének, legyen az országútis, montis vagy akár BMX-es, szeretnénk felajánlani egy INGYENES indulási lehetőséget.

FIGYELEM! CSAK AZ ELSŐ 10 EGYESÜLET NEVEZÉSÉT TUDJÁK ELFOGADNI INGYENESEN, A TÖBBI TAGEGYESÜLETNEK 50% KEDVEZMÉNYT TUDNAK BIZTOSÍTANI.

Az eseményről információkat a www.tosport.hu oldalon találtok.
A résztvevőknek a nagyobb kényelem érdekében ajánljuk figyelmébe a BOX szolgáltatás igénybevételét, amely nem ingyenes!
A nevezést úgy tudjuk elfogadni, ha 2015. július 8-ig online regisztráltok a www.tosport.hu oldalon. A nevezéshez a „PROMÓCIÓS KÓD”-hoz írjátok be: „MKSZ”.

 

BRINGASPORT HÍRÖSSZEFOGLALÓ

Király Mónika nyerte az első, kimondottan hölgyek részére rendezett maratont Sankt Pöltenben >>
Június 25-én kerül megrendezésre Magyarország 2015. évi egyéni időfutam bajnoksága >>
Június 27-én kerül megrendezésre Magyarország 2015-ös országúti utánpótlás és felnőtt bajnoksága >>
Meghalt Vígh Barna, az egyik legjobb magyar BMX-es >>
Wouter Cleppe nyerte a jubileumi Crosskovácsi Maratont >>
Cseh Veronika és Buruczki Szilárd nyerték a romániai NapoCup XCO UCI C2-es versenyt >>
Kusztor Péter a 8. lett, 3 UCI pontot szerzett a Raiffeisen GP-n >>
Molnár István a 8. lett, 3 UCI pontot szerzett a GP Sarajevon >>
Juhász Zsolt a fantasztikus 17. helyen végzett Bakuban >>

Tour de Hongrie hírösszefoglaló

Hátszelet minden bringásnak, avagy a Sisakot Viselek! Túra margójára >>
Képernyőn a Sisakot Viselek! Túra >>
A Tour de Hongrie Magyarország legszebb kikötőjében >>

 

Következő versenyek itthon

Június 20. Csömör Nagydíj MTB XCO >>
Június 25. Országúti Időfutam OB Debrecen >>
Június 27. Országúti Utánpótlás és Felnőtt OB Debrecen >>
Július 4. BMX OB 3-4. (UCI CN) Sopron >>
Július 5. XVI. Duna Maraton Esztergom >>

Ezúton kérjük a versenyszervezőket, hogy a versenykiírásokat mihamarabb juttassák el az MKSZ kommunikációs részlegéhez, Battai Bori részére (battai.bori@bringasport.hu)

***
Korábbi hírlevelek:

I. BringaSport Hírlevél / 2015. április 16. >>
Benne többek között: Sportdiplomácia – Magyarországra látogatott az UCI elnöke, Brian Cookson

II. BringaSport Hírlevél / 2015. április 23. >>
Benne többek között: Miért van szükség Alapszabály módosításra és a szövetségi struktúra megreformálására? – beszélgetés Polony Istvánnal, a Magyar Kerékpársportok Szövetségének elnökével

III. BringaSport Hírlevél / 2015. május 1. >>
Benne többek között: A MOB is az egyszövetségi rendszert támogatja – Szabó Bence MOB főtitkár levele Polony István MKSZ elnök részére

IV. BringaSport Hírlevél / 2015. május 8. >>
Benne többek között: Egység nélkül veszélyben a kerékpár kiemelt sportági státusza – interjú Fábián Lászlóval, a MOB sportigazgatójával

V. BringaSport Hírlevél / 2015. május 15. >>
Benne többek között: Az MKSZ új működési rendje – beszámoló a közelmúltban lezajlott fórumokról, szakmai beszélgetésekről

VI. BringaSport Hírlevél / 2015. május 22. >>
Benne többek között: Hová kerültek a szövetség tízmilliói – avagy miért is olyan nagy az ellenállás az egyszövetségi rendszerrel szemben?

VII. BringaSport Hírlevél / 2015. május 28. >>
Közgyűlési különkiadás

VIII. BringaSport Hírlevél / 2015. június 4. >>
Benne többek között: Reform a kerékpársportban

IX. BringaSport Hírlevél / 2015. június 11. >>
Benne többek között: Az MKSZ elnöksége kinevezte az egyes szakágak vezetőit


Kövessétek Facebook oldalunkat is: www.facebook.com/bringasport.hu

Magyar Kerékpársportok Szövetsége, 2015. június 19.

További információ:
Battai Bori
MKSZ l kommunikáció
battai.bori@bringasport.hu

'Fel a tetejéhez' gomb