Országút

Tour de Hongrie: Tom Thill a királyetap igazi nyertese, a legjobb magyar Lovassy Krisztián

BringaSport – 2015.08.08 – Kékestető – A Karcag és Kékestető közötti 145 kilométeres szakasszal folytatódott a Tour de Hongrie. A királyetapon a szlovén Bajc szerezte meg az első helyet, de még nála is jobban örült a negyedik helyen beérkező luxemburgi Tom Thill, aki átvette az összetett versenyben a vezetést. Lovassy Krisztián az ötödik, Vígh Zoltán a hatodik helyen ért célba Kékestetőn. Az olimpiai kvalifikációs kerékpárverseny nemzetközi mezőnye hat nap alatt 700 kilométert tesz meg az augusztus 9-i budapesti befutóig.

Eredménylista >>

Fotók >>

Szombaton késő délelőtt, 11:40-kor rajtolt Karcagról a Tour de Hongrie mezőnye, hogy teljesítse a királyetap 145 kilométeres távját. A körversenyek során királyetapnak hívják azt a szakaszt, amely meghatározhatja az összetett végeredményét. Az idei Tour de Hongrie során ez az etap az, amelynek során a mezőny megmássza a Kékestetőre vezető 8–9 százalékos emelkedőt.

© www.facebook.com/VanikZoltanFoto

Az első kilométereken kialakult négy fős szökés hiába gyűjtött össze három percnyi előnyt, már az Eger környéki dombokon megadta magát. A Kékesre vezető emelkedőn aztán megkezdődött az igazi harc, amelyben hamar alul maradt a sárga trikós szlovák Canecky, de az osztrák Amplatz-BMC nem búslakodott, hiszen előrelépett a csapat másik menője, a szlovén Andi Bajc, aki a legjobban bírta az utolsó métereket és megnyerte a Tour de Hongrie királyetapját. Az utolsó métereken a cseh Tyborral vívott nagy csatát, végül két másodperccel bizonyult gyorsabbnak.

© www.facebook.com/VanikZoltanFoto

A harmadik helyen a német Backofen futott be, aki ezzel az U23-asok versenyében vette át a vezetést, az utolsó etapon ő viseli majd a fehér trikót. A legjobban a negyedik helyezett, a luxemburgi Tom Thill örült, hiszen kitartásának köszönhetően alighanem ő lesz a 2015-ös Tour de Hongrie összetett győztese, csaknem egy perces előnnyel vette át a vezetést a sárga trikóért folyó harcban.

„Nagyon kemény volt a mai nap, de a csapatom, az Amplatz-BMC végig rengeteget dolgozott. Jó erőben éreztem magam, és az utolsó métereken sikerült megelőznöm az élen haladó ellenfelemet” – mondta a szakaszgyőztes, a szlovén Andi Bajc.

© www.facebook.com/VanikZoltanFoto

„Egész nap a sárga trikós csapata dolgozott, ők diktálták a tempót, jó erőben voltam, mindenképpen támadni akartam, bíztam benne, hogy esetleg a sárga trikót is meg tudom szerezni, nagyon boldog vagyok, hogy sikerült!” – nyilatkozta az újdonsült sárga trikós.

A legjobb magyarra sem kellett várni, Thill mögött az ötödik helyen Lovassy Krisztián futott be, aki betartotta a szavát, sprinter létére a Kékesen is a főszereplők közé tartozott.

„Megtekertem, mi!? – kiáltotta csapattársainak boldogan, majd kicsit bosszankodva tette hozzá: – Ha a második szakaszon nem kerülök hátrányba, most az összetettben is a legjobbak közé tartozhatnék… Vasárnap már védeni fogjuk a sárga trikót, de Budapesten azért szeretnék az elsők között célba érni.”

© www.facebook.com/VanikZoltanFoto

A hatodik helyen is egy magyar kerekes ért célba, a remekül teljesítő Vígh Zoltán (Veloki Team), a 14. helyezett Filutás Viktor (Utensilnord) pedig alighanem nehezen alszik majd ezen az estén, hiszen immár ő a legjobb magyar a 23 évnél fiatalabbak között, ez pedig félmillió forintos különdíjat jelenthet az OTP Bank jóvoltából.

A szlovák Marek Canecky a sárga trikó elvesztéséért bosszankodhatott, de a gyorsasági pontversenyben megőrizte az első helyét, így továbbra is övé a zöld trikó. A hegyimenők pontgyűjtögetésében a nap során sokáig szökésben lévő norvég Marius Hafsaas is megőrizte a vezetést.

© www.facebook.com/VanikZoltanFoto

Vasárnap 10:30-kor rajtol a Gyöngyös és Budapest közötti 106 kilométeres szakasz. A körversenyek zárónapján már nem “illik” támadni a sárga trikóst, a legvalószínűbb forgatókönyv szerint mezőnybefutó lesz a Várkert Bazár előtti sétányon…

Eredmények

36. TOUR DE HONGRIE
4. szakasz, Karcag–Kékestető (145 km):

1. Andi Bajc (szlovén, BMC-Amplatz) 3:33:46
2. Patrik Tybor (szlovák, Dukla Trencin) 2 másodperc hátrány
3. Moritz Backofen (német, Team Stölting) 7 mp h.
4. Tom Thill (luxemburgi, Differdange-Losch) 11 mp h.
5. Lovassy Krisztián (magyar, Differdange-Losch) 31 mp h.
6. Vígh Zoltán (magyar, Veloki Team) 38 mp h.
7. Marko Sztankovics (Szerbia) 45 mp h.
8. Axel Costa Soria (spanyol, Start-Massi) 51 mp h.
9. Marc Vilanova (spanyol, Start-Massi) 57 mp h.
10. Adne van Engelen (holland, West-Frisia) azonos idővel
14. Filutás Viktor (magyar, Utensilnord) 1:12 perc h.
16. Kusztor Péter (magyar, BMC-Amplatz) 1:30 p. h.
18. Móricz Dániel (magyar, Utensilnord) 1:42 perc h.
19. Ábrók Norbert (magyar, DKSI) a. i.

Az állás az összetett versenyben a negyedik szakasz után:

1. Tom Thill (luxemburgi, Differdange-Losch) 13:08:51
2. Andi Bajc (szlovén, BMC-Amplatz) 50 mp h.
3. James Early (új-zélandi, Team Stölting) 1:51 p h.
4. Patrik Tybor (szlovák, Dukla Trencin) 2:02 p. h.
5. Folkert Oostra (holland, West-Frisia) 2:11 p h.
6. Moritz Backofen (német, Team Stölting) 3:19 p h.
7. Stefan Stefanovics (Szerbia) 3:27 p h.
8. Johan Coenen (belga, Differdange-Losch) 3:37 p h.
9. Lovassy Krisztián (magyar, Differdange-Losch) 3:39 p h.
10. Kusztor Péter (magyar, BMC-Amplatz) 3:49 p. h.
13. Vígh Zoltán (magyar, Veloki Team) 3:58 p h.
20. Ábrók Norbert (magyar, DKSI) 4:55 p h.

Összetett verseny a Bringasport Nagydíjért: 1. (sárga mezben) Tom Thill
Gyorsasági pontverseny a www.szelektalok.hu Nagydíjért: 1. (zöld mezben) Marek Canecky
Hegyi pontverseny a Kunságszesz Zrt. Nagydíjért: 1. (piros mezben) Marius Hafsaas
A legjobb U23-as versenyző az OTP Bank Nagydíjért: 1. (fehér mezben) Moritz Backofen

Tour de Hongrie az M4 sportcsatornán

A Tour de Hongrie olimpiai kvalifikációs országúti kerékpáros körversenyről az M4 sportcsatorna sugároz fél órás napi összefoglalókat az alábbi időpontokban:
2015. augusztus 8., szombat, 22.45: 4. szakasz, Karcag–Kékestető
2015. augusztus 9., vasárnap, 23.45: 5. szakasz, Gyöngyös–Budapest

A vasárnap várható útlezárások

A Tour de Hongrie ötödik, egyben utolsó szakaszán, a mezőny 10:30-kor indul útjára Gyöngyösről, a célbaérkezés tervezett időpontja: 12:45 és 13:15 között lesz a budai Várkert Bazár előtti sétányon. A karaván a Gyöngyös (lassú rajt), Gyöngyös (rajt), Hort, Hatvan, Máriabesnyő, Gödöllő, Mogyoród, Fót, Dunakeszi, Budapest körpálya (3 kör), Lánchíd utca, Ybl Miklós tér, Apród utca, Attila út, Palotai út, Hunyadi János út, Várbazár (cél) útvonalon jut el a befutóig. A budai oldalon teljes útlezárás, máshol rövid ideig tartó mozgó útzár óvja a versenyzők biztonságát. Az esetleges kényelmetlenségekért a közlekedők megértését kérik a szervezők.

A Tour de Hongrie egyes szakaszairól röviddel a befutó után körlevélben tájékoztatjuk Önöket. További információkkal a verseny során a 06 (30) 934-3534-es telefonszámon Gombkötő Roland sajtófőnök áll rendelkezésükre.

A 36. TOUR DE HONGRIE PROGRAMJA

Augusztus 4., kedd: prológ, egyéni időfutam, Szombathely (1,2 km). Szakaszgyőztes: Manuel Porzner (német, Team Stölting). Sárga mezben: Manuel Porzner (német)
Augusztus 5., szerda:
1. szakasz, Szombathely–Keszthely (112 km). Rajt: 15.30. Várható befutó: 18.20. Sárga mezben: Maros Kovac (szlovák)
Augusztus 6., csütörtök: 2. szakasz, Balatonföldvár–Kecskemét (200 km). Rajt: 13.30. Várható befutó: 18.35. Sárga mezben: Marek Caneky (szlovák)
Augusztus 7., péntek: 3. szakasz, Abony–Karcag (136 km). Rajt: 14.00. Várható befutó: 17.10. Sárga mezben: Marek Caneky (szlovák)
Augusztus 8., szombat: 4. szakasz, Karcag–Kékestető (145 km). Rajt: 11.40. Várható befutó: 15.30. Sárga trikóban: Tom Thill (luxemburgi)
Augusztus 9., vasárnap: 5. szakasz, Gyöngyös–Budapest (106 km). Rajt: 10.30. Várható befutó: 13.00

'Fel a tetejéhez' gomb