Cyclo-cross

Három magyar bringásnak szurkohatunk a Cyclocross Világkupán és Világbajnokságon

BringaSport – 2017.01.18 – A Cyclocross Országos Bajnokság után immár véglegessé vált a válogatott keret, három versenyző fog Luxemburgba utazni a Cyclocross VB-re, valamint előtte egy héttel Hollandiába, az utolsó világkupára. Cser Gábor szövetségi kapitány két juniort, Fetter Eriket (PCCC Bianchi), Vas Balázst (Merida Maraton Team CST), valamint Búr Zsoltot (Vialand Racing Team), mint elit versenyzőt nevezte meg, hogy képviseljék a magyar színeket a hónap végén.

buzso1

Búr Zsolt (Vialand Racing Team)

“Nagyon fontos szempont volt a tavalyi évben (2015/16-os szezon) nyújtott teljesítmény, ez alapján határoztam meg egy bő keretet az idei évre. Később ezt a csapatot kellett szűkíteni, főleg azoknak szerettem volna lehetőséget adni, akik fő szakágukként tekintenek a crossra. Mérhető szempont volt a magyar kupában szerzett győzelmek száma, a januári bajnokságban mutatott versenyzés, és legalább egy nemzetközi versenyen való részvétel az idei szezonban. Ezek alapján, valamint a versenyzőkkel folytatott folyamatos egyeztetés után alakult ki a végleges keret. Lányoknál az egyetlen kritériumoknak megfelelő versenyző Benkó Barbara lett volna, de ő a mountain bike szezonra való felkészülésébe sajnos nem tudta beilleszteni a kérdéses versenyeket” – mondta Cser Gábor szövetségi kapitány a válogatási szempontokról.

cxvb_erik

Fetter Erik (PCCC Bianchi)

A válogatott elsődleges célja, hogy körhátrány nélkül teljesítsék a versenyeket, Hoogerheidében, és Bielesben is. Száraz időjárás esetén a teljesítés remélhetőleg a papírformával lesz egyenlő, ami a válogatottat illeti. Saras, havas körülmények esetén nagyon sok fog múlni a kiegészítő személyzet munkáján is, de szerencsére összeszokott, felkészült team várja az indulást.

cxvb_balazs

Vas Balázs (Merida Maraton Team CST)

Az első megmérettetés Hollandiában lesz a világkupán, Hoogerheidében. A juniorok vasárnap tíz órakor rajtolnak, míg a felnőttek délután három órakor. Egy héttel később a luxemburgi Bielesben van a világbajnokság, itt szombaton tizenegy órakor indulnak a junior fiúk, és vasárnap három órakor a felnőtt férfiak. A versenyzők munkáját Benkó László, Cser Gábor, és Papp Róbert fogja segíteni a technikai zónában.

***

Fotók:
1. és 2. fotó: BringaSport / Vanik Zoltán
3. és 4. fotó: Bak Ferenc

'Fel a tetejéhez' gomb