Országút

Kőbánya Cycling Team a Balti Körversenyen

Előkelő 23. helyet hozott el a csapat

Kontinentális csapatunk, a Kőbánya Cycling Team az ötnapos Balti Körversenyen vett részt Lengyelországban, ahol olasz légiósunk, Alberto Marengo az előkelő 23. helyet szerezte meg összetettben.

A verseny nem kezdődött jól, sajnos az előző hétvégén rendezett norvég kupafutamon Erik Vevatne Øverland kulcscsonttörést szenvedett így a Stubán Ferenc sportigazgató által dirigált csapat az Alberto Marengo, Lovassy Krisztián, Czéh Balázs, Lóki Bence, Bernárd Bendegùz, és Bjørnar Vevatne Øverland összeállításban érkezett meg a Balti-tenger partjára. Az UCI 2.2 kategóriás Baltyk-Karkonosze Tour-on kemény mezőnyben kellett helytállni, többek között a múlt hétvégi V4 Kerékpárversenyen brillírozó CCC Sprandi Polkowice és az ugyancsak Pro Continental besorolású orosz Gazprom-Rusvelo is rajthoz állt.

A Balti Körverseny egy 173 kilométeres szakasszal kezdődött, az ötnapos verseny első etapján Kołobrzeg és Trzcianka között komoly tempót diktált a nemzetközi mezőny, a hivatalos statisztika szerint 45 km/h fölötti átlaggal. A győzelmet egy négyfős szökés élén a német Fabian Schomair (Team Lotto – Kern Haus) szerezte meg. A Kőbánya Cycling Team-ből Alberto Marengo a 62., Bjørnar Vevatne Øverland a 75., Lovassy Krisztián a 98. helyen ért be a főmezőnnyel 21 mp hátrányban, Bernárd Bendegùz a 109. helyen 46 mp hátránnyal, míg Lóki Bence a 152. helyen 2:41 perc hátránnyal. Czéh Balázs nem fejezte be értékelhetően az 1. szakaszt.

A 2. etapon továbbra is 45 km/h fölötti átlag jellemezte a Baltyk-Karkonosze Tour-t, a második napon Zbąszynek városa körül kellett teljesíteni 121 kilométert. A sík terepen ismét nagy tempóval száguldott a két Pro Continental csapattal is megerősített mezőny. A német Jeremy Lendowski sprintbefutón nyerte a versenyt a városi körözés végén, a Kőbánya Cycling Team-ből mindenki beérkezett, a legjobb helyen az olasz Alberto Marengo, aki 17. lett. Bjørnar Vevatne Øverland a 65., Lovassy Krisztián a 70. helyen érkezett a győztessel azonos idővel, Bernárd Bendegùz a 145. lett 45 mp hátránnyal, míg Lóki Bence a 151. helyen ért célba 3:03 perc lemaradással.

A 3. szakaszt Kożuchów és Kowary között 164 kilométeres távon rendezték, immár emelkedőkkel a táv utolsó harmadában. Már.a szakasz elején 50 km/h-s tempóval haladt a mezőny a szűk, helyenként kockaköves utakon, az oldalszélben az út szélére is többször leugrottak a legerősebb csapatok. Végül egy ötfős szökés alakult ki, akiknek sikerült is hazaérni a német cyclocross sztár, Philipp Walsleben vezetésével. Az emelkedőkön végleg szétszakadt a mezőny, mintegy harminc-negyven fő maradt elöl. A Kőbánya Cycling Team-ből Alberto Marengo, Lovassy Krisztián és Bjørnar Vevatne Øverland is ebben a bolyban jött, végül Alberto a 18., Krisztián a 27., Björnar az 55. helyen végzett. Bernárd Bendegùz és Lóki Bence 18:40 perc hátránnyal a 137., illetve a 133. helyen érkeztek.

A 4. etap egy 11,6 kilométeres hegyi időfutam volt, mely során ismét Alberto Marengo teljesített a legjobban, a 34. helyet szerezte meg a győztes lengyel Mateusz Taciak mögött, 2:40 perc hátrányban. Bjørnar Vevatne Øverland a 65. lett (3:52 p. h.), Lóki Bence a 82. (4:15 p. h.), Bernárd Bendegùz a 90. (4:44 p. h.), Lovassy Krisztián pedig a 124. (6:32 p. h.). Sajnos Krisztián a rajt utáni 300 méteres macskaköves szakasz végén defektet kapott és kísérőautó hiányában közel 8 kilométert ment felnin, amíg a neutrálautótól kereket kapott.

Az 5. szakaszon egy kemény hegyi körözéssel zárult a 26. Balti Körverseny, mely során a Kőbánya Cycling Team-ből ismét Alberto Marengo érte el a legjobb eredményt 21. helyével, 4:45 perc hátrányban a győztes lengyel Mateusz Taciak (CCC Sprandi Polkowice) mögött. Bár a táv csak 120 kilométer volt, a Piechowice térségében kijelölt hegyi körben hétszer kellett teljesíteni egy emelkedőt, a mezőny ennek megfelelően hamar darabjaira szakadt. A 40 km/h-s átlag ilyen terepen nagyon komolynak számít, a lengyel CCC csapata még az összetett győzelemre is megpróbált rámenni, de a hegyi időfutamot is megnyerő Taciaknak meg kellett elégednie az összetett második hellyel, a dobogó harmadik fokára csapattársa, Pawel Cieslik állhatott, míg az ötnapos UCI 2.2 kategóriás Baltyk – Karkonosze Tour győztese a többszörös német cyclocross bajnok Philipp Walsleben lett. Az 5. etapon a Kőbánya Cycling Team-ből Lovassy Krisztián a 33. helyen végzett 7:31 perc hátránnyal, Bjørnar Vevatne Øverland 62. lett ugyanennyi időkülönbséggel. Bernárd Bendegùz és Lóki Bence sajnos nem tudta értékelhetően befejezni a zárószakaszt. Az összetettben Alberto 23. lett (8:40 perc hátrány), Björnar 50. (12:38 p. h.), Krisztián 63. (15:18 p. h.).

Jövő héten a Kőbánya Cycling Team Magyarországon áll rajthoz az UCI 2.2 kategóriás Gemenci Nagydíjon, szívesen látjuk Szekszárdon a szurkolókat!

'Fel a tetejéhez' gomb