Országút

Szombaton V4 Kerékpárverseny

A legfontosabb magyar egynapos bringás esemény a Várkert Bazárban

Nem csak a rekordlétszámú nemzetközi mezőny miatt az év legnagyobb egynapos bringás eseménye a V4 Kerékpárverseny, hanem a rengeteg kiegészítő program miatt is, amivel az egész családot szeretnék szórakoztatni a rendezők a Várkert Bazárban május 12-én, szombaton. A Külügyminisztérium védnöksége alatt szervezett nemzetközi verseny sajtótájékoztatójára épp a Várkert Bazárban került sor, ahová a vendégek stílszerűen tekerve érkeztek a Nella Trek Kerékpárbolt által biztosított elektromos, hagyományos és országúti kerékpárokon.

A szombati verseny idén a négy futamból álló sorozat záróakkordja lesz a szlovák-, cseh- és lengyel nagydíjak után. A 168,7 kilométeres táv megtétele során a nemzetközi mezőny többek között Telki, Zsámbék, Bicske, Csákvár, Bodajk, Csetény, Zirc és Ravaszd érintésével érkezik meg Pannonhalmára, ahol a befutó előtti körözés során többször is meg kell küzdeniük a helyenként 15 százalékos, térköves emelkedővel.

Tervezett áthaladási időpontok

V4 Kerékpárverseny 2018

Térképek

V4 Kerékpárverseny 2018
V4 Kerékpárverseny 2018
V4 Kerékpárverseny 2018

Szintrajz

V4 Kerékpárverseny 2018

A verseny útvonala

A Visegrádi Négyek tagországai 2013 óta rendezik ilyen néven a viadalt, ami kezdetben egyben teljesítendő 500 kilométeres távot jelentett amatőrök számára. Azóta azonban a világbajnokságokra és az olimpiákra is kvalifikációs pontokat adó nemzetközi versenyrendszerbe, az UCI Europe Tourba integrálódott, négy különálló UCI 1.2 kategóriás egynapos versenyként. Most szombaton nálunk kerül sor a zárófutamra, de más okból is különleges verseny lesz az idei, amiről Törzsök Zsolt főszervező beszélt:

Az idei V4 Kerékpárverseny egy világörökség részét képező területről indul és egy világörökség részét képező területen ér célba, a Pannonhalmi Főapátság meredek emelkedőjén. Rekordlétszámú mezőny, 29 csapat 170 versenyzője rajtol majd el fél 2-kor a Várkert Bazár elől, ez hazánkban eddig a legnagyobb létszámú peloton, ami versenyezni fog egymással. Először indul pro-kontinentális csapat is a V4 Kerékpárversenyen: a lengyel CCC Sprandi Polkowice (pro-kontinentális: profi másodosztályú, amilyenek már a napokban zajló Giro d’Italián, vagy a Tour de France-on is részt vesznek).

Pannonhalmán nem csak a szombati győztes kap majd díjat, hanem a tagországok legjobb versenyzőinek járó trikók mellett eredményt hirdetünk a V4 Kupában is. Utóbbi a négy verseny első 20 helyezettjét rangsorolja és a pannonhalmi befutót követően fog felkerülni arra az emberre a sárga trikó, aki a legjobb azok közül, aki mind a négy versenyt teljesítette.

Ahogy nevéből is kiderül, a V4 kerékpárverseny a Visegrádi Négyek egyik legfontosabb közös sporteseménye, ami Magyarország soros elnökségének egyik legkiemeltebb társadalmi rendezvénye is lesz, mondta el a sajtótájékoztatón Varju Krisztina Dóra, Magyarország 2017/2018. évi V4 elnökségének lebonyolításáért felelős miniszteri biztosa, aki a verseny több vonatkozásáról is beszélt:

1991-es megalakulása óta most már elmondhatjuk, hogy a V4 Csoport a régió legsikeresebb együttműködése: 65 milliós népességgel, gazdasági értelemben az Európai Unió motorja, politikai stabilitással rendelkező ország-csoportosulás. A soros magyar V4-elnökség – ami 10 hónapja zajlik már – célként tűzte ki azt, hogy a négy ország közötti kapcsolatokat is erősítse, amiben fontos szerepet kap az a Visegrádi Alap, ami a V4 Kerékpárversenynek is hosszú ideje támogatója.

Valójában a visegrádi együttműködés is olyan, mint egy kerékpáros csapatverseny, ahol – bár mindig van valaki, aki adja az előrehaladás tempóját (az Együttműködésben ez az elnökséget adó ország, ami jelenleg Magyarország) – stabil erőnlét és megfelelő teljesítmény szükséges minden tagtól ahhoz, hogy a csapat jól teljesítsen. A Visegrádi Csoport is így teljesít.

A V4 Kerékpárversenynek fontos szerepe van abban is, hogy felhívja a figyelmet olyan együttműködésekre a négy ország között, mint a turisztikai együttműködés, vagy olyan infrastrukturális szűk keresztmetszetek elhárítására, ami lehetővé teszi, hogy a kerékpárosok egymás országaiba gyorsabban juthassanak el.

Princzinger Péter, a Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke is kiemelte a V4 Kerékpárverseny jelentőségét több szempontból:

Amikor a 90-es években Közép-Európa országai között kialakult egy eredetileg politikai együttműködés, még korai volt arra gondolni, hogy eljön az idő, amikor az együttműködés kinyitásaként közvetlenül ismerkedhetünk meg egymás kultúrájával, konyhájával, zenéjével és sportjával. Ez az idő eljött, ma már sajtótájékoztatón beszélhetünk közös sportversenyről, és a Visegrádi Együttműködés nem sötét öltönyös férfiak találkozója, hanem olyan közös ügy, aminek révén közel kerülhetnek egymáshoz a magyar, cseh, szlovák és lengyel emberek.

A V4 Kerékpárverseny azon túl, hogy a tehetséges bringásoknak kiváló alkalom megmutatni az oroszlánkörmeiket, alkalmas arra is, hogy bemutassa a csodálatos útvonalat, a természetes és épített környezetet, ami turisztikai marketing célt is szolgál. A harmadik közvetett hatása pedig az, hogy a látványosan száguldó színes karaván példaképeket állít a gyerekek elé, akik testközelből láthatják a sportolókat és kaphatnak kedvet a kerékpározáshoz.

A gyerekekre és a szülőkre azonban a Magyar Turisztikai Ügynökség jóvoltából sok egyéb program is vár délelőtt 10:30-tól este 18:00 óráig, melyekről Csorba Miklós, a Várkert Bazár előtt szombaton egész nap zajló esemény műsorvezetője beszélt. A Várkert Bazár előtti színpadon fellép az energikus és eklektikus koncertjeiről híres Mary Popkids, az aranyhangú testvérpáros, Tóth Vera és Tóth Gabi, valamint a páratlanul sikeres, tradicionális dzsesszt játszó Hot Jazz Band. A gyerekek szórakoztatásáról Kovácsovics Fruzsina gondoskodik, aki „Elfeledett mézescsók” című albumáról adja elő Lackfi János és Szalóczi Dani verseinek megzenésített változatait.

A koncertek mellett a színpadon kívüli programokra is nagy hangsúlyt fektettek a szervezők: A verseny sztárvendége a helyszínen a Giro d’Italián és a Tour de France-on is kétszer második 55 éves olasz kerékpáros, Claudio Chiappucci lesz. A professzionális extrém biciklis bemutatón az ország legsikeresebb triál, break, parkour, BMX, gördeszka sportolói szórakoztatják elképesztően látványos módon a rendezvényre látogatókat. Lesz biciklis turmixbár, ahol az érdeklődők a biciklijük és az elektromos áram segítségével maguk működtethetik a turmixgépet, V4 padhinta közösségi hinta-lóca, zsonglőrbemutató,ökojátszóház, valamint Go Mobility akadálypálya is. A résztvevők továbbá egy mesterségesen kialakított pályán is versenyezhetnek egymással a Royal Fixi Club jóvoltából, a kijelölt mobil masszázs pontokon pedig a versenyzők, illetve a rendezvény résztvevői ingyenes sportmasszázs szolgáltatást vehetnek igénybe.

A versennyel kapcsolatos további információk, érdekességek a Visegrád 4 Kerékpáros-sorozat magyar futamainak hivatalos honlapján (www.v4kerekparverseny.hu) találhatók.

Forrás
V4 kerékpárverseny

Kapcsolódó hírek

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Close
X