
Holnap rajtol az ifjúsági világkupa Nyíregyházán
Augusztus 17-én, szerdán Nyíregyházán veszi kezdetét az idei One Belt One Road Nations’ Cup ifjúsági országúti világkupaverseny, melynek 78 fős nemzetközi mezőnye a három versenynap alatt 232,8 kilométert tesz majd meg.
2020 és 2021 után az idén már harmadik alkalommal fogadja Magyarország az ifjúsági korosztály legjobbjait, hangzott el az esemény sajtótájékoztatóján, amelyet augusztus 15-én Nyíregyházán, a Városházán tartottak meg, nem véletlenül, hisz éppen az épület tőszomszédságában, a Szabadság téren érnek majd célba a prológ során a kerékpárosok.
A sajtótájékoztatót Dr. Szabó Tünde, Északkelet-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna komplex fejlesztéséért felelős kormánybiztos asszony, mint a viadal egyik védnöke nyitotta meg, aki elmondta, hogy az elmúlt két évben már bizonyított a verseny, lassan hagyománnyá válik, hogy a megmérettetés lehetőséget teremt a magyar fiatalok számára. „Az a tendencia, amit a kormány elindított, tehát, hogy minél több nemzetközi sporteseményt hozzunk Magyarországra, egyértelműen kifizetődő” – tette hozzá.
Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere a város sport iránti elkötelezettségét és sportszeretetét emelte ki: „Nyíregyháza lakossága sportszerető, ezt az elmúlt években már számtalanszor bebizonyítottuk. Az ifjúsági világkupa megrendezése rendkívül sikeres volt 2020-ban és 2021-ben is, nincsenek kétségeink afelől, hogy ez 2022-ben is így lesz.”
Filep Sándor, Vásárosnamény és Trencsényi Imre, Ibrány polgármestere a verseny a kerékpáros turizmusra gyakorolt pozitív hatását valamint a településeik a hazai kerékpáros sportéletbe való bekapcsolódását méltatták.
Tizenhárom csapat színeiben összesen tizenkét nemzet sportolóit köszönthetjük hazánkban, köztük már egy-két olyan versenyzőt is, akiknek fiatal koruk ellenére már most aláírt szerződésük van egy-egy a sportág elitjét jelentő klub utánpótlásához – a megmérettetés egyik legnagyobb sztárja talán az észt Frank Aron Ragilo lehet.
Természetesem egy ilyen kaliberű verseny a hazai kerékpársport számára is rengeteg előnyt biztosít, hisz a fiatalok szerencsére már korábban is bizonyították, hogy versenyben vannak a világ élvonalával. A nemzeti válogatott mellett idén a kecskeméti MKB Cycling Team is rajthoz áll.
Vízer Barnabás, a Magyar Kerékpáros Szövetség sportigazgatója a hazai kerékpárosok szempontjából is kiemelte a verseny jelentőségét: „Az U19-es korosztály legfontosabb versenyei a világkupák. Idén talán az eddigi legerősebb magyar válogatottal állunk ki a hazai forduló során, a keret Tóth Márkó köré épülhet” – fogalmazott.
A 2022-es idényben a tízfordulós sorozat kilencedik állomásának adhat otthont hazánk augusztus 17. és 19. között. A verseny egy 3,8 kilométeres prológgal kezdődik Nyíregyházán, majd másnap a megyeszékhely és Ibrány között egy 111,6 kilométeres mezőnyetap várja a kerekeseket. A zárónapon Vásárosnamény és Nyíregyháza között teker majd a karaván, ezúttal 117,4 kilométert megtéve.
Törzsök Zsolt, a főszervező Mozgás, Egészség Rekreációs Sportegyesület elnöke a sajtótájékoztatón elmondta, hogy szeretnének hagyományt teremteni a verseny megrendezését illetően. Hozzátette, a világkupa-sorozat következő – és egyben utolsó – versenyét Dél-Koreában rendezik meg, így az európai kerékpárosoknak a magyarországi viadalon van utoljára lehetőségük fontos nemzetközi pontokat gyűjteni.
Solymosi János, versenyigazgató a legfontosabb céljaként azt emelte ki, hogy megpróbálják úgymond a nézőkhöz vinni a versenyt, hisz az egyéni időfutam és a két mezőnyszakasz kialakítása is lehetőséget biztosít arra, hogy az érdeklődők ne csak egyszer tapsolhassák meg a kerékpárosokat.
A 2022-es ifjúsági világkupa magyar csapatai
Várhatóan tizennégy csapat közel 90 versenyzője áll rajthoz az idei One Belt One Road Nations’ Cup Hungary viadalán 2022. augusztus 17. és 19. között. Közülük most ismerjük meg azt a tizenkét magyar kerékpárost, akik a hazai színeket képviselik. Természetesem egy ilyen kaliberű verseny a magyar kerékpársport számára is rengeteg előnyt biztosít, hisz a fiatalok szerencsére már az elmúlt két évben is bizonyították, hogy versenyben vannak a világ élvonalával. A nemzeti válogatott mellett idén a kecskeméti MKB Cycling Team is rajthoz áll.
Az első, 2020-as magyarországi világkupán Mészáros Bence nyerte el a legjobb hazai kerékpárosnak járó megkülönböztető trikót, míg egy évvel később Szijártó Zétény vette át tőle a stafétát. Az idei keretből talán Takács-Valent Márk és Kárpáti Bálint kettősét érdemes kiemelni, akik természetesen készen állnak arra, hogy harcba szálljanak a nemzetközi elittel. A magyar nemzeti válogatott előzetes nevezése: Takács-Valent Márk, Tóth Márkó, Kárpáti Bálint, Erdős Gergely, Anda Attila és Szöllőssy Ádám.
A válogatott mellett az MKB Cycling Team is rajthoz állhat a versenyen, az ő keretükben Mindszenti Ákos az, aki már tavaly is ott volt a mezőnyben. Az MKB Cycling Team előzetes nevezése: Radics Milán, Dobai Dávid, Mindszenti Ákos, Takács Péter, Bánki András és Kovács Bercel.


