
Vas Blanka harmadik lett a világkupa összetettben!
Második helyen ért célba Hoogerheidében a világkupa utolsó fordulójában
Vas Blanka a harmadik helyen zárta az összetettet a terepkerékpáros (cyclocross) világkupában, amelynek vasárnapi zárófutamán második lett a hollandiai Hoogerheidében.
Az SD Worx-Protime 23 esztendős magyar bringása jó formában várta a vk utolsó versenyét az előző napi maasmecheleni győzelme után. A helyszín is bizakodásra adott okot, Vas ugyanis egy évvel korábban második volt Hoogerheidében.
Jól rajtolt Vas, az első csoportban tekert, amelytől a vk-összetett elsőségét már bebiztosító Lucinda Brand tudott eltávolodni, miközben Vas sorra előzte meg riválisait a saras pályán, amelyben lépcső, sok futás és magas, átlépendő akadályok is nehezítették a versenyzők dolgát.
A második körnek a harmadik helyen vágott neki Vas, aki a viadal előtt összetettben egy ponttal állt a harmadik helyet elfoglaló Zoe Bäckstedt mögött. A szakág 2021 vb-aranyérmese, Brand az ötkörös táv harmadik köre után 22 másodperccel vezetett a háromfős üldözőboly előtt, amelyben Vas mellett a világ- és Európa-bajnok Fem van Empel, illetve a hegyikerékpárban vb-aranyérmes Puck Pieterse tekert. Utóbbi egy futás során elcsúszott, majd a világbajnok is bukott egy csúszós kanyarban, az ugyancsak kiváló kerékpárkezeléséről nevezetes Vas viszont nem hibázott, és a vk-idény utolsó körét a második helyen kezdte meg.
Brand magabiztos fölénnyel diadalmaskodott, ezzel idénybeli mind a 27 eddigi versenyén dobogóra állhatott, Vas pedig – akárcsak tavaly – második lett, ezzel megszerezte az összetett harmadik helyét, egy héttel a liévini világbajnokság előtt. A vk-szezont három dobogós helyezéssel zárta: szombati sikere és a friss második helye mellett Besanconban harmadik lett.
A magyar bajnok Bruchner Regina (MVM VESC) nem fejezte be a versenyt. A felnőtt magyar bajnok Vas Barnabás a 29., Takács Zsombor a 32. lett az U23-asok között, a junior fiúk mezőnyében Berencsi Benedek a 20. helyen ért célba.
VILÁGKUPA ÖSSZETETT EREDMÉNY
Pos | Name | Country | Points | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 |
1 | BRAND Lucinda | NED | 350 | 30 | 40 | 30 | 30 | 25 | 30 | 30 | 40 | 30 | 25 | 40 |
2 | VAN EMPEL Fem | NED | 276 | 40 | 30 | 19 | – | – | 40 | 40 | 25 | 40 | 20 | 22 |
3 | VAS Blanka Kata | HUN | 253 | 20 | 21 | 22 | 17 | 20 | 22 | 25 | 15 | 21 | 40 | 30 |
4 | BACKSTEDT Zoe | GRB | 244 | 19 | 25 | 17 | 19 | 30 | 21 | 22 | 21 | 20 | 30 | 20 |
5 | VAN DER HEIJDEN Inge | NED | 213 | 18 | 22 | 18 | 21 | 22 | 20 | 19 | 20 | 17 | 18 | 18 |
6 | SCHREIBER Marie | LUX | 205 | 25 | 19 | 21 | 40 | 19 | 17 | 8 | 14 | 25 | 17 | – |
7 | ALVARADO Ceylin Del Carmen | NED | 199 | 21 | – | 40 | 18 | 40 | – | 20 | – | 18 | 21 | 21 |
8 | PIETERSE Puck | NED | 173 | – | – | 25 | 25 | 21 | 25 | – | 30 | – | 22 | 25 |
9 | BAKKER Manon | NED | 156 | 8 | 7 | 14 | 16 | 16 | 18 | 15 | 22 | 8 | 19 | 13 |
10 | BENTVELD Leonie | NED | 154 | 11 | 17 | 16 | 20 | 18 | 14 | 14 | 19 | 9 | 4 | 12 |