Vas Blanka a dobogóért küzdött
Hetedik helyen ért célba a Superprestige Boom CX versenyen
Második versenyhétvégéjét kezdte meg szombaton a sérülésből visszatérő Vas Blanka a cyclocross-szezonban. A magyar versenyző a múlt héten, Kortrijkban egy hetedik hellyel kezdett, a hétvégén pedig egyből dupla-versenyt vállalt, aminek első állomása a Superprestigesorozat következő állomása volt a belgiumi Boomban.
Az amúgy is nehéz pályát a fagyponthoz közeli idő miatt helyenként fagyott, csúszós talaj még nehezebbé tette, a versenyzők már az első métereken sokat hibáztak. Mások hibái Blankát is érintették, ennek ellenére a magyar versenyző nagyjából fél körig az élmezőnnyel maradt, ahol a világbajnok Fem van Empel és Puck Pieterse is tekert.
Ez a páros aztán gyorsan ellépett a többiektől, majd Pieterse hibája után Van Empel igazából zavartalanul tekert a győzelem felé. Vas sokáig kettejük mögött haladt egy dobogóért küzdő nagyobb csoportban, majd a verseny feléhez közeledve be is támadta és kicsit lerázta az ellenfeleit, jelezve, hogy szépen lassan alakul a formája.
A táv második felén aztán a magyar versenyzőn elkezdett érződni, hogy nincs még annyi kilométer a lábában, mint az ellenfeleknek. Több hibát elkövetett, így a riválisok közül páran le is lehagyták. Vas végül, hasonlóan a múlt heti versenyhez, Sanne Cant ellen versenyzett az utolsó körben, és ezúttal a belga bajnok előtt jött meg, a hetedik helyen.
A versenyen Van Empel mögött végül Pieterse lett a második és Annemarie Worst szerezte meg a harmadik helyet. A mezőnyt, benne Blankával legközelebb már vasárnap láthatjuk versenyezni a világkupa következő állomásán, Flamanville-ben.