Országút

Az összetett tizenhetedik helyén zárta a Belga Körversenyt Fetter Erik

Fetter Erik (EOLO-Kometa), Kusztor Péter (Team Novo Nordisk) és Peák Barnabás (Human Powered Health) is ott volt a június 14. és 18. között zajló 2.Pro besorolású Belga Körversenyen.

Az ötszakaszos viadal lényegében négy, a tavaszi klasszikusokra hajazó kockaköves részekkel, valamint rövid falakkal teletűzdelt etapból, illetve egy 15.2 kilométeres egyéni időfutamból állt. Előtte így nyilatkozott: „Rég volt ilyen hosszú betegségem, nem emlékszem, hogy mikor voltam ennyi ideig beteg. Már meggyógyultam ugyan, és kb. két hete tudok rendesen készülni, de azért óriási elvárásaim nincsenek magammal szemben. A belga versenyen majd kiderül, hogy mennyire jött vissza az erőm, milyen leszek versenytempóban” – avatott be minket az EOLO-KOMETA Cycling Team versenyzője. 

Nagyon úgy néz ki, hogy kilábalt a betegségéből Fetter Erik, melynek okán, mint arra emlékezhetünk, kénytelen volt idő előtt feladni a májusi Giro d’Italiát. A negyedik, királyszakaszt leszámítva a Belga Kör valamennyi mezőnyetapján megérkezett a főmezőnnyel, így messze csapata legjobbjaként az előkelő 17. (+ 3:28) helyen zárta az összetettet, ezzel öt UCI világranglista pontot is gyűjtve – Kusztor Péter a 62. (+ 22:14), míg Peák Barnabás a 111. (+ 42:06) lett.

A Belga Körversenyt a Tour de France-ra készülő holland Mathieu van der Poel (Alpecin-Deceuninck) nyerte meg.

EREDMÉNY

Ami a folytatást illeti, a magyar versenyzőkkel legközelebb a nemzeti bajnokságon találkozhatunk! Időfutam: június 22., csütörtök, Debrecen; mezőnyverseny: június 25., vasárnap, Pannonhalma.

Forrás
Fotó: EOLO-Kometa Cycling Team Facebook
'Fel a tetejéhez' gomb