Országút

A brit Lukas Nerurkar nyerte az Orlen GP bükkszentkereszti befutóját

Az összetett versenyben továbbra is az első etap győztese, a dán Nikolaj Mengel vezet.

Hatvan és Bükkszentkereszt között egy 152 kilométeres, három kategorizált emelkedőt tartogató penzummal folytatódott az U23-as Nemzetek Kupája-sorozat idei nyitánya, az Orlen Nagydíj.

Az első etap után a második szakasznak is hazánk adott otthont, a kerekesek napsütéses időben vághattak neki a távnak. A rajtot követően folyamatosak voltak az akciózások, azonban életképes szökés nem tudott kialakulni a nap folyamán. A mindent eldöntő bükkszentkereszti befutó előtt a portugál Alfonso Eulalio próbálkozott, ám kísérlete az emelkedő kezdetén elhalt.

A hegyen az olaszok diktáltak hatalmas tempót, melynek következtében a sárga trikós dán, Nikolaj Mengel is megúszott, a spiccen maradt csoportból végül a brit Lukas Nerurkar bizonyult a legerősebbnek, így megnyerte a szakaszt a portugál António Morgado és az osztrák Alexander Hajek előtt. Mengel negyvenegy másodperc lemaradással ért célba, így megőrizte összetettbeli vezetését. Legjobb magyarként Valent Márk bő három perc hátránnyal, az ötvenedik helyen zárt.

“Elképesztő munkát végzett a csapat, így jó helyről kezdhettem meg az utolsó emelkedőt. Ez egy olyan etap volt, amely lehetőséget kínált számunkra, mi pedig élni tudtunk ezzel” – nyilatkozta röviden a célba érkezést követően Nerurkar.

“Miután megtudtam, hogy megőriztem a sárga trikót megkönnyebbültem. Nehéz volt az utolsó emelkedő, de rengeteg segítséget kaptam a csapattársaimtól. Igyekeztem minimalizálni a veszteségeim” – mondta a díjátadó után Mengel.

Az Orlen Nagydíj harmadik etapjának Szlovákia ad otthont, Lőcse és Csorbató között egy 124 kilométeres szakasz vár a mezőnyre.

EREDMÉNY

2023sze24májEgész napcsü25KiemeltOrlen Nations Grand PrixU23 országúti világkupaversenyMagyarországSzakágOrszágútKategóriaUCI 2.Ncup

'Fel a tetejéhez' gomb