Országút

Remek eredmények az Epronex-Hungary csapatától Lengyelországból

Istlstekker Zsolt UCI világranglista pontokat gyűjtött Lengyelországban

Július 27. és 30. között rendezték Lengyelországban a Dookola Mazowsza viadalát, melynek során négy szakasz várt a kerekesekre. A magyar színeket az Epronex-Hungary képviselte, akik a Drijver Bertold, Istlstekker Zsolt, Karl Ádám, Stefan Pöll, Rózsa Balázs és Szatmáry András hatossal álltak rajthoz.

Az első 168 kilométeres körpályás penzum végén Istlstekker és Rózsa is a legjobb húsz között zárt a 14. illetve a 17. helyen. Másnap Karl Ádám remekelt, nyolcadikként célba érve, ám sajnos a harmadik, kockaköves részekkel teletűzdelt etapot gyomorproblémák miatt feladni kényszerült.

A záró, 165 kilométeres szakasz ellenben a lehető legjobban sikerült a magyar csapat számára. Istlstekker Zsolt az előkelő második helyen végzett, mindössze a holland Jesper Rasch (ABLOC CT) tudta megelőzni, ennek az eredménynek köszönhetően pedig az összetett versenyben a hetedik helyet kaparintotta meg, összesen nyolc (3 a szakaszhelyezésért + 5 az összetettért) UCI világranglista pontot szerezve.

„Rózsa Balázs nélkül nem sikerült volna ezt az eredményt elérnem, óriásit ment az utolsó egy kilométeren. Ez egy igazi csapatmunka volt, a csapattársak, a csapatvezetők és a segítők szorgos munkájával értük el. Idén már ez az Epronex-Hungary második UCI dobogós helyezése, két héttel ezelőtt a Gemenc Nagydíj második szakaszán Karl Ádám zárt harmadikként, összetettben pedig ötödikként, így szorgosan gyűjtögetjük az UCI pontokat” – nyilatkozta Istlstekker Zsolt a versenyt követően.

Újabb UCI pontok az Epronex-Hungary csapatától

Istlstekker Zsolt után Karl Ádám is UCI világranglista pontokkal gazdagodott, miután az előkelő ötödik helyen zárta a lengyel Puchar MON egynaposát.

A Memorial Andrzeja Trochanowskiego egynaposa és a Dookola Mazowsza szakaszviadala után a Puchar MON 1.2-esén zárult az Epronex-Hungary lengyel versenyblokkja. A magyar sor a Wysokie Mazowieckie környéki erőpróbán az Istlstekker Zsolt, Karl Ádám, Kiss Gergely, Stefan Pöll, Rózsa Balázs és Szatmáry András alkotta hatossal állt rajthoz.

A hatvanadik alkalommal megrendezett 158 kilométeres, körpályás megmérettetés végén mezőnyhajrá döntött, amit a holland Jesper Rasch (ABLOC CT) nyert meg, miközben Karl Ádám remekül helyezkedve az előkelő ötödik helyen ért célba, ezzel tizenöt UCI világranglista pontot szerezve.

EREDMÉNYEK

'Fel a tetejéhez' gomb