Országút

Utánpótlás országúti bajnokság Tamásiban

A Tamási Kerékpáros Napok égisze alatt zajlott a 2022-es utánpótlás országúti országos bajnokság. Az U13-as lányokra és fiúkra valamint az U15-ös lányokra a Pincehely-Gyönk útvonalon 16,7 kilométer várt. A haladó fiúk (U15) és a serdülő lányok (U17) 56,4 kilométert tettek meg a Tamási-Iregszemcse-Nagykónyi-Pincehely-Gyönk penzumon. A serdülő fiúk (U17) és az ifi lányok (U19) 85,2 kilométert, míg az ifi fiúk (U19) 113,6 kilométert abszolváltak a Tamási-Iregszemcse-Nagykónyi-Tamási körpályán három illetve négy kört teljesítve.

A szombati napon az U13-as lányok korosztályában Klokocs Kata (DSI Cycling Team) diadalmaskodott, ezzel megvédve tavalyi elsőségét Hegedűs Heléna (Cube-Csömör) és Klokocs Klára (DSI Cycling Team) előtt, míg a fiúknál Molnár Ágoston (Delta MTB Sopron) ugyancsak címet védett, itt Kovács Béla (DSI Cycling Team) és Burgermeister Olivér (Cube-Csömör) fért még fel a dobogóra.

A tizenöt éven aluliaknál Soós Olivér (DSI Cycling Team) győzött, Berencsi Benedek (Superior Racing Team) és Péter-Lichtenberger Ábris (Kaposvári Kerékpáros Klub) kettősét maga mögött tudva, a lányok között pedig Balogh Sára (DSI Cycling Team) kaparintotta meg az aranyérmet, miközben az ezüst Lambert Luca (Superior Racing Team), a bronz pedig Tóth-Mogyorósi Zora (DSI Cycling Team) nyakába került.

A tizenhét éven aluli lányok viaskodásából Pusztai Dóra (Debreceni Sportcentrum) került ki győztesen, a sprintben Tóth Rékát (Kis-Galya KSE) és Mudra Málnát (Panorama-Hungary) legyőzve.

A vasárnapi programban a serdülő fiúknál Takács Zsombornak (Superior Racing Team) is sikerült a címvédés, ő Pakot Andrással (Kőbánya Cycling Team) küzdött nagyot az első helyért – harmadikként Koppány Gergely (Cube-Csömör) gurult át a célvonalon.

A tizenkilenc éven aluliak között a lányoknál Greman Szonja (Cube-Csömör) ünnepelhetett Farkas Janka (Hírös ESC) és Papp Evelin (DSI Cycling Team) előtt, a fiúk csatájában pedig Tóth Márkó (Cube-Csömör) nyakába került a legfényesebb érem, a második Pollner Balázs (EOLO-Kometa U19), míg a harmadik Szöllőssy Ádám (MKB Bank Cycling Team) lett.

EREDMÉNY

2022szo25júnEgész napvas26UTÁNPÓTLÁS ORSZÁGÚTI ORSZÁGOS BAJNOKSÁGTamási Kerékpáros NapokTamási - Coop parkolóSzakágOrszágútKategóriaMKSZ Országos Bajnokság

'Fel a tetejéhez' gomb