MTB XC

Buzsáki Virág és Palumby Zsombor sikere a Csömör Kupán

Június 18-án került sor az idei első hazai UCI kategóriás XCO versenyre, a jubileumi tizedik alkalommal megrendezett Csömöri Bringafesztivál keretein belül.  Természetesen ezúttal is a Bulgárkert adott otthon az eseménynek, ahol UCI C2-es besorolású versenyről lévén szó, nemzetközi mezőny gyűlt össze, az ifjúsági és az elit futamokban világranglista pontok voltak szerezhetők. Összesen 213 versenyző állt rajthoz; érdekesség, hogy a 2016-os ob-n ez a szám 153, a tavalyi seregszemlén pedig 204 volt.

Az U9-es korosztályban a lányoknál Horváth Anna (Zöld Irány Egyesület), míg a fiúknál Honti Ágoston Viktor (Delta MTB Sopron) diadalmaskodott. A tizenegy éven aluliaknál pedig Storcz-Nagy Réka (Superior Racing Team) és Honti Tamás Attila (Delta MTB Sopron) volt a legjobb.

Az U13-as korcsoport küzdelmei Hegedűs Heléna (Cube-Csömör) és Molnár Ágoston (Delta MTB Sopron) sikereit hozták, majd U15-ben a lányoknál Szücs Borbála (Zöld Irány Egyesület) bizonyult a legerősebbnek, a fiúknál pedig Tóth Márk Martin (Crosskovácsi) szerezte meg az első helyet.

A tizenhét éven aluliaknál mondhatni érvényesült a papírforma, a célban Bruchner Regina (Zöld Irány Egyesület) és Vas Barnabás (Cube-Csömör) ünnepelhetett.

U19-ben már UCI világranglista pontokért zajlott a küzdelem, a lányokra három, a fiúkra pedig négy kör várt. Előbbi futam Greman Szonja (Cube-Csömör) győzelmével ért véget, aki toronymagasan, több mint tíz perccel győzte le a másodikként célba érő Leányvári Sárát (Cube-Csömör) – harmadikként Tóth-Almási Borbála (Four ES International Project) ért célba, de a negyedik helyezett Zsidai Lilla (Cube-Csömör) is bőven gyűjtött ranglista pontokat.

Az ifjúsági korú fiúknál is magyar győzelemnek tapsolhatott a nagyérdemű, Mindszenti Ákos (Cube-Csömör) ugyanis megállíthatatlan volt, a szlovén Blaz Kavcic (szlovén válogatott) és a cseh Libor Vencl (Eleven Bike Team) előtt nyert, de a negyedik Endrédi Máté (Zöld Irány Egyesület), az ötödik Kárpáti Bálint (Kőbánya Cycling Team) és a hatodik Lónyai Levente (Kis-Galya KSE) is fontos UCI pontokkal gazdagodott.

Az elit hölgyek ugyancsak négy kört abszolváltak, a magyarok pedig kisajátították a dobogót: Buzsáki Virág (Strüby-Bixs Team), Bokros Csenge Anna (Limitless Team XCO) és Schmidel Regina (Cube-Csömör) állhatott fel arra.

Az elit férfiak hatkörös futama Palumby Zsombor (SVS Pro Team) fölényét hozta, aki egy szlovák – Matej Ulik (szlovák válogatott) – és egy szlovén – Matjaz Lozar (szlovén válogatott) – bringást győzött le, de világranglista pontokat szerzett a negyedik Gerely Attila (SVS Pro Team), az ötödik Sylvester Balázs (Cube-Csömör) és a nyolcadik Szatmáry András (Cube-Csömör) is.

Master 1-ben Soós Tamás Gábor (Limitless Team XCO), Master 2-ben Burgermeister Balázs (Cube-Csömör), Master 3-ban pedig Specziár Viktor (Kőbánya Cycling Team) zárt az élen.

EREDMÉNYEK

202218júnEgész napCsömör Kupa MTB XCOCsömör - BulgárkertSzakág:MTB XCKategória:MKSZ Magyar Kupa,UCI C2

'Fel a tetejéhez' gomb