Országút

Vas Kata Blanka és Filutás Viktor az országút bajnokai 2021-ben

A nőknél Vas Kata Blanka (Team SD Worx), míg a férfiaknál Filutás Viktor (Giotti Victoria-Savini Due) sikerét hozta az elit országúti kerékpáros bajnokság mezőnyversenye Ibrányban, így mindkét nemnél címvédés történt. Június 20-án, vasárnap a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település adott otthont az elit női és férfi országúti bajnokságnak. Délelőtt a hölgyek viadalával kezdődött a program, a lányokra hét kör, azaz 103,6 kilométer várt, míg a férfiak 192,4 (13 kör) kilométert teljesítettek.

Az első 14,8 kilométert még együtt abszolválták a lányok, majd Péteri Niké (Fehérvár Cycling Team) vállalkozott egy szökésre, mintegy húsz kilométer megtételét követően, ám az erőfeszítése tiszavirág életűnek bizonyult. Az ő megfogását követően csapattársa, László Tamara (Fehérvár Cycling Team) indult el, aki rövid időn belül két és fél percre tudott eltávolodni a főmezőnytől, a negyedik kör végére azonban elfogyott a fórja.

Az ezt követő kisebb-nagyobb akciók után az utolsó huszonöt kilométerre fordulva négy részre szakadt a mezőny, a spiccen ekkor mintegy tizenöt kerékpáros tempózott, ám röviddel az utolsó kör megkezdését követően újfent összezárt a karaván.

A bajnoki cím sorsáról végül sprint döntött, amit Vas Kata Blanka (Team SD Worx) nyert meg, ezzel megvédve tavalyi elsőségét Benkó Barbara (Maloja Pushbikers MTB) és Szabó Zsófia (Andy Schleck-CP NVST-Immo Losch) előtt.

„Elég idegesre sikeredett ez a verseny, a második szökevényt ugyanis viszonylag messzire elengedtük, akkor egy kissé meg is ijedtem, de aztán elkezdtünk összedolgozni, így sikerült utolérnünk őt. Voltak még próbálkozások, de végül sprint döntött, ami igencsak szorosra sikeredett, először azt hittem, hogy Barbi nyert, sőt még Zsófi is közel volt hozzám, de végül én győztem, amivel természetesen nagyon elégedett vagyok” – nyilatkozta a díjátadó után Vas Kata Blanka.

A férfiak nem sokat teketóriáztak, a rajtot követően szinte azonnal megindultak a támadások, mígnem Fejes Gábor (CK Spartak Tlmace), Szatmáry András (Epronex-Gesubikewear), Solymosi Márton (Epronex-Gesubikewear) és Borsos Benedek (SVS Pro Team) kvartettje lépett el.

Az elmenés legnagyobb előnye három és fél percnél tetőzött, miközben a főmezőny élén nagyrészt a külföldi klubcsapatokban tekerő versenyzőink diktálták a tempót. A szökevényeket a tizenegyedik körben fogták meg, miután folyamatos próbálkozások révén igyekeztek többen is a megfáradt spicchez felugrani.

A négyes utolérése után a címvédő Filutás Viktor (Giotti Victoria-Savini Due) és Rózsa Balázs (Epronex-Gesubikewear) duója menekült előre, mintegy bő fél perces előnyt felépítve, ám az utolsó kört már újra együtt kezdhették meg a még versenyben maradt bringások.

A győztes személyéről itt is sprint döntött, amit az újra erőre kapó címvédő, Filutás Viktor (Giotti Victoria-Savini Due) nyert meg Istlstekker Zsolt (Epronex-GesuBikewear) és Orosz Gergő (ProGIT Cycling Team) ellenében.

„Nagyon nehezen indult számomra ez a nap, az év eleji koronavírusos megbetegedésem óta még nem sikerült teljes egészében visszanyernem a formám, ennek ellenére a végén magabiztos győzelmet arattam. Az első szökés megfogása után Balázzsal megpróbáltunk továbbmenni, de sajnos az a kísérlet nem járt sikerrel. Nagyon boldog vagyok, hogy végül mégis győzi tudtam, nagy dolog az, hogy megvédtem a bajnoki címem” –  mondta a célba érkezés után Filutás Viktor.

EREDMÉNY

'Fel a tetejéhez' gomb