Országút

Zsankó Petra és Fejes Gábor a Hegyi OB bajnokai

Az abszolút győzelmet Fejes Gábor (Spartak Tlmace) szerezte meg 37:12-es időeredménnyel. A felnőtt női, a felnőtt férfi, az utánpótlás női és az utánpótlás férfi korcsoportok számára kiírt Magyarország Hegyi Bajnokságára 2021. április 18-án, vasárnap került sor. A verseny Parádról indult, a haladó fiúk és a serdülő lányok 7,5 kilométert tettek meg a Nagytisztásig, míg a többi korcsoportra 17 kilométer várt a Kékestető parkolójáig.

Nyirkos, hűvös, csapadékos – helyenként havas eső fogadta a résztvevőket, a befutóhoz közelítve pedig még hó állt az út mentén – időjárás várt a mezőnyre.

Az U15-ös fiúk korosztályában húszan vágtak neki a 7,5 kilométeres távnak, akik közül Dorogi Alex Martin (Kőbánya Cycling Team) 16:09-es időeredménnyel diadalmaskodott, Szilágyi Bálint Bendegúz (Sárréti SE-Optimit) lett az ezüstérmes, míg Vock András (Cube-Csömör) a bronzérmes.

Az U17-es lányoknál mindössze nyolcan rajtoltak el, Greman Szonja (Limitless XCO Team Nagykanizsa) megvédte a címét, Bruchner Regina (Greenzone ZKSE) és Tóth Réka (Kis-Galya KSE) előtt.

A második rajtban a 17 kilométeres távon az elit indult először (49 résztvevő), majd tíz percre követte őket az U17-es, a WU19-es, az U19-es és a női elit mezőnye – 85 fő.

A tizenhét éven aluli fiúknál Pollner Balázs László (Kőbánya Cycling Team) 42:18-as idővel csak négy másodperccel előzte meg Feldhoffer Bálintot (Cube-Csömör), míg a dobogó legalsó fokára Csáki Szabolcs (DKSI Cycling Team) állhatott fel.

Az U19-es lányoknál Kovács Korinna (Debreceni Sportcentrum) magabiztosan – 50:04 – győzte le riválisait, másfél perccel verve a mögötte célba érkező Gergely Virágot (Lotus Cycling Team), a harmadik pedig Sáry Boglárka (KSI) lett.

Az U19-es fiúknál Mészáros Bence (Willebrord Wil Vooruit) lett a bajnok 42 perc 12 másodperc alatt célba érve – Árvai Kristófot (Lotus Cycling Team) és Lepold Zoltánt (Green Riders) maga mögé utasítva.

A női elit bajnoki címét Zsankó Petra (Acélvakond Cycling Team) – 45:18 – szerezte meg, az ezüstérem Jordán Dorkához (Lotus Cycling Team), míg a bronz László Tamarához (Fehérvár Cycling Team) került.

Az elit/U23-as férfiak versenyének végén Fejes Gábor (Spartak Tlmace) érdemelte ki az elismerést, 37 perc 12 másodperc alatt felérve, Istlstekker Zsolt (Epronex-Gesu Bikewear) lett a második, míg Hrenkó Norbert (MKB Cycling Team) gurult át a célvonalon harmadikként.

Eredmény

2021vas18áprEgész napHegyi OBParád - Közösségi házSzakágOrszágútKategóriaMKSZ Országos Bajnokság

'Fel a tetejéhez' gomb