Országút

Békéscsabán rendezték a 2020-as kritérium bajnokságot

Péteri Niké és Lovassy Krisztián az év női és férfi elit kritérium bajnoka

A 2018-as és a 2019-es év után idén is Békéscsaba adott otthont Magyarország Korcsoportos Kritérium Országos Bajnokságának. A Magyar Kerékpáros Szövetség, a Nyírségi Kerékpárosok Sport Egyesülete és a Fenntartható Térségért Alapítvány, Békéscsaba belvárosában rendezte a futamokat, tizennégy korcsoportban.  Az elmúlt években már jól bevált pályán sem változtattak, egy egykilométeres, teljesen lezárt útszakaszon zajlott a versengés.

A kritérium szabályai szerint, minden gyorsasági hajrá első négy helyezettje (5, 3, 2 és 1) pontot kapott. A körelőnyt elért versenyző plusz 20 ponttal gazdagodott, míg a körhátrányba kerülő 20 pontot vesztett. A győztes az a kerékpáros lett, aki a legtöbb pontot gyűjtötte össze. Pontegyenlőség esetén a több hajrágyőzelem számított.

Az U13-as lányok futamában tíz kör várt a kerekesekre, akik közül Mármarosi Alexa Ildikó (Szekszárdi SzKE) szerezte meg a győzelmet, 14 pontot összegyűjtve. A második Balogh Sára (Debreceni Sportcentrum), a harmadik pedig Horváth Jázmin (Szenior SE) lett. A fiúknál Balaskó Ádám Milán (Szenior SE) és Péter-Lichtenberg Ábris (K3SE) körelőnyt csinált, végül Ádám magabiztosan győzött a hajrákban szerzett pontjainak köszönhetően. A bronzérmet Tomka Ézer (Sárréti SE Optimit) érdemelte ki.

A tizenöt éven aluli lányoknál Pusztai Dóra (Debreceni Sportcentrum) diadalmaskodott Kiss Viktória (FTC) előtt, míg a fiúknál Pakot András Gusztáv (Kőbánya Cycling Team) nyert, Hancz Tamás (Szenior SE) és Csáki Szabolcs (Kontent-DKSI) ellenében. A fiúk itt már tizennyolc kört tettek meg.

Az U17-es korosztályban a lányokra ugyancsak tizennyolc kör várt. Dobi Lili (Debreceni Sportcentrum) és Jánossy Fanni (Debreceni Sportcentrum) körelőnyre tettek szert, miközben ez volt az a futam, ahol megmutatta magát a kritérium szépsége, hisz Fanni nyerte a véghajrát, de több pontot szerezve Lili lett a magyar bajnok. Mellettük Greman Szonja (Limitless Team XCO Nagykanizsa) fért még oda a dobogóra. A fiúk már huszonnégy kört abszolváltak, kiélezett küzdelem végén Magyar Gergő (Port Hotels Grupo Sime) győzött, Radics Milánt (Kecskeméti Első Sor) és Erdős Gergelyt (Viadukt SE Cycling Team) maga mögé utasítva.

Az ifjúsági korú lányoknál a papírformának megfelelően Jordán Dorka (Lotus Cycling Team) nyakába került az aranyérem, bár Gergely Virág (Lotus Cycling Team) és Kovács Korinna (Debreceni Sportcentrum) végig tartották vele a lépést. A fiúknál Nagy Bendegúz (Kontent-DKSI) és Szíjártó Zétény (Kontent-DKSI) vívtak vérre menő csatát, az elsőség nem is dőlt el csak az utolsó, harmincadik kör hajrájában, végül Bendegúz lett a magyar bajnok Zétény és Sánta Ármin (Kontent-DKSI) előtt, ezzel ő vihette haza a Horváth János vándorserleget, melyet minden évben az U19-es fiúk futamának győztese kap.

Az elit hölgyekre huszonnégy kör várt, kisebb meglepetésre Péteri Niké (Fehérvár Cycling Team) nyerte a bajnoki címet, Szabó Zsófia (Doltcini-Van Eyck Sport) nyakába került az ezüstérem, míg Buzsáki Virág (SVS Pro Team) lett a bronzérmes.

A férfiak U23-as és elit versenye közös mezőnyben rajtolt. A negyven körös küzdelem hőse Lovassy Krisztián (Epronex-BSS Oil Team) és Kiss Gergely (Epronex-BSS Oil Team) kettőse volt, akik körelőnnyel döntötték el maguk között a bajnoki cím sorsát, végül 60 ponttal Krisztián nyert, Gergely előtt, ráadásként a harmadik helyet is egy csapattársuk, Gönczy Gergő (Epronex-BSS Oil Team) csípte el. U23-ban Istlstekker Zsolt (Epronex-BSS Oil Team) lett a bajnok.

Master 1-ben Salamon László (Szekszárdi SzKE), Master 2-ben Vinnai Zsolt (Vinibike KSE), Master 3-ban Boros Károly Emil (Kontent-DKSI), a Master női futamban pedig Annaházi Erzsébet Erika győzött.

EREDMÉNYEK

2020szo05szepEgész napMagyarország Korcsoportos Kritérium BajnokságaBékéscsaba - Kossuth térSzakágOrszágútKategóriaMKSZ Országos BajnokságSorozatMKSZ Liga Kupa

'Fel a tetejéhez' gomb