Országút

Micsoda mesterhármas: Mareczko ismét nyert!

Groves maradt sárgában

Ismét mezőnybefutó döntött: a 41. Tour de Hongrie negyedik szakasza, a Sárospatak és Kazincbarcika közötti 180 kilométeres etap végén zsinórban harmadszor CCC Team olasz sprintere, Jakub Mareczko szerezte meg az első helyezést. Az összetett versenyben megőrizte a sárga mezt az ausztrál Kaden Groves.Nagy esőzés nyitotta a Magyar Körverseny negyedik napját, az éjszaka folyamán rengeteg csapadék hullott Borsod-Abaúj-Zemplén megyére, de a sárospataki rajtra csillapodott az égi áldás. Borult időben, komoly elszántsággal indult útjára a mezőny, amelynek élén egymást érték a támadások, de az első negyven kilométeren senkit sem engedett el a boly.

A szerencsi gyorsasági részhajrá után aztán kialakult a nap szökése, amelynek két magyar résztvevője is volt: az ausztrál Chris Harper (Jumbo-Visma), a spanyol Diego Sevilla (Kometa-Xstra) és az ugyancsak spanyol Alejandro Osorio (Caja Rural-Seguros-RGA) mellé csatlakozott Pelikán János (Androni Giocattoli-Sidermec) és Rózsa Balázs (Team Novák). Az ötös legnagyobb előnye 3:35 perc volt az etap során, s a szökés során a mieink kitettek magukért, Rózsa Balázs és Pelikán János is gyűjtött pontokat a gyorsasági és hegyi hajrák során.

A szökevények közül Chris Harper tartotta magát a legtovább, a mezőny azonban ezen a napon is jól kalkulált, az utolsó kazincbarcikai körben ledolgozta hátrányát, így ismét szabad út nyílt a sprinterek előtt. A mezőnybefutó előtt, másfél kilométerre a céltól bukás történt a mezőny közepén, így az elöl maradtak csatázhattak a szakaszgyőzelemért.

A kazincbarcikai befutónál aztán Jakub Mareczko esélyt sem adott kihívóinak: sorozatban harmadik szakaszát nyerte meg a Magyar Körversenyen, ilyesmire a viadal 95 esztendős történetében 1953-ban volt példa legutóbb, akkor a magyar Bartusek Béla tudott egymás után három etapsikert begyűjteni. A befutónál második lett a lett Emils Liepins (Trek-Segafredo), harmadik a holland David van der Poel (Alpecin-Fenix), a magyarok közül pedig a válogatott versenyzője, Karl Ádám volt a leggyorsabb, aki elcsípte a tizedik helyet.

„Ezekben a napokban nagyon keményen dolgoztak a csapattársaim, nekem pedig a lehető legjobban alakult a sprint” – fogalmazott a CCC Team sprintere, aki szerdán már csapattársa, Valter Attila sikeréért dolgozik majd.

A sárga mezes Kaden Groves is belekeveredett a bukásba, de mivel ez az utolsó három kilométeren belül történt, a győztessel azonos időt kapott, s megőrizte első helyét az összetettben. A gyorsasági pontversenyben továbbra is Jakub Mareczko vezet, így övé a zöld trikó, a hegyi pontversenyben – s piros mezben – maradt a spanyol David Lozano (Team Novo Nordisk) az élen, a legjobb hazai versenyzőt illető fehér mezben pedig Szatmáry András (magyar válogatott) indulhat majd útra az utolsó napon.

A viadal zárónapján következik a királyetap, amely döntést hoz az összetett győzelemről. Mezőny 11:30-kor indul útjára Miskolcról, a Szent István térről, s várhatóan 16:30-kor ér a kékestetői célba. A Miskolc–Gyöngyös-Kékestető szakasz 188 kilométer hosszú lesz.

EREDMÉNYEK
4. szakasz, Sárospatak-Kazincbarcika (180 km):
1. Jakub Mareczko (olasz, CCC Team) 3:55:53
2. Emils Liepins (lett, Trek-Segafredo) azonos idővel
3. David van der Poel (holland, Alpecin-Fenix) a. i.
10. Karl Ádám (magyar válogatott) a. i.

Az összetett versenyben:
1. (sárga mezben az Aktív Magyarország díjáért) Kaden Groves (ausztrál, Mitchelton-Scott) 14:10:38
2. Jon Aberasturi (spanyol, Caja Rural-Seguros-RGA) 2 mp h.
3. Lennard Hofstede (holland, Jumbo-Visma) 3 mp h.
6. Szatmáry András (magyar válogatott) a. i.
16. Dina Márton (Kometa-Xstra) 12 mp h.
22. Valter Attila (CCC Team) a. i.
24. Kusztor Péter (Team Novo Nordisk) a. i.

A gyorsasági pontversenyben:
1. (zöld mezben a Skoda és az Europcar díjáért) Jakub Mareczko (olasz, CCC Team)

A hegyi pontversenyben:
1. (piros mezben a Cofidis díjáért) David Lozano (spanyol, Team Novo Nordisk)

A legjobb magyar versenyző:
1. (fehér mezben a Magyar Közút Zrt. és a Bringasport díjáért) Szatmáry András (magyar válogatott)

Részletes eredmények

2020szo29augEgész napsze02szepÚj dátumKiemeltTour de Hongrie 2020Magyar Kerékpáros KörversenySzakágOrszágútKategóriaUCI 2.1

'Fel a tetejéhez' gomb