Országút

Szöllősi Ferenc: mivel imádok kerékpározni, így most sem csinálok mást

2019-ben került ki Olaszországba Szöllősi Ferenc, aki rögtön bizonyított, minek eredményeképpen az egyik kiemelkedő itáliai dilettanti sorhoz került. Már az idei szezon elején látszott, hogy komolyan számol vele a vezetőség, sajnos azonban a koronavírus-járvány az ő terveit is keresztülhúzta.

Mutasd be kérlek a csapatod, hol található, milyen feltételek fogadtak?

– A Delio Gallina Colosio Eurofeed dilettanti csapatában versenyzem, ahol nagyon jó feltételek fogadtak. Észak-Olaszországban a Garda-tó közelében, a dolomitok déli lábánál van a közös szállásunk, egy kicsiny falu szélén. Minden nap közös edzésekkel, étkezésekkel és pihenéssel kezdődött meg a felkészülés. A 2020-as szezonra egy brutális, 110 versenynapos tervvel készültek a vezetők, amelyből közel 90 versenynap jött volna ki, a nem első éves U23-as kerekeseknek. Már tavaly is Olaszországban tekertem a Pedale Scaligero színeiben, majd a 2019-ben elért eredményeim alapján kaptam lehetőséget az idei csapatomnál, ami nem sikerülhetett volna Stubán Feri segítsége nélkül. A csapatfőnökünk nagy reményekkel fogadott, többek között ezért is szerződtetett le utolsó éves U23-as versenyzőként pont engem, több külföldi vetélytársammal szemben. Óriási élmény volt már csak azt a rengeteg technikai felszerelést is megkapni, melyekre már előre ráírták a nevem.

Mesélj az év első versenyeiről?

– Február közepén kezdődött meg számunkra az idény, nem is akárhogyan, kilenc nap alatt hét versenyt abszolválva. Franciaországban az öt egynaposból csak én voltam ott mindegyiken, s már csak ez a tudat is nagyon sokat számít, itt tényleg komolyan számolnak velem. Sajnos azonban egy tizenharmadik helynél nem sikerült nagyon előrébb végeznem. Ellenben aktívan versenyeztem, részhajrát nyertem, szökésbe kerültem. A gall viadalok után két nappal jött két olasz egynapos. Az elsőn egy egész napos szökés után az utolsó kiskörön még támadtam, de mintegy 1200 méterre a célvonaltól utolértek. A másnapi versenyt végig sokat dolgozva kontrolláltuk, ami ki is fizetődött, hisz a csapattársam győzött, míg két további kerekesünk ért célba az első tízben.

A koronavírus Európába való begyűrűzése után, hogyan jutottál haza?

– Az olasz versenyek törlése után még úgy volt, hogy Belgiumban versenyzünk. Az indulás előtt egy étteremben ülve egyszer csak hívta az egyik csapattársamat a nagymamája, hogy hallotta-e a hírt, hogy vasárnaptól vesztegzárt rendelnek el.  A vezetőség ezt megtudva azt mondta, hogy még aznap este érjen mindenki biztonságban haza. A választott repülőtársaságnál a kézipoggyász mérete csak egy kis táska lehetett, én viszont minél több bringás cuccomat haza szerettem volna hozni. (Ugyanis ekkor még nem volt teljesen kizárva a Belgiumban való versenyzés lehetősége.) A kerékpáros ruháim nagy részét felvettem egyszerre magamra, a többit pedig próbáltam a kis táskámba tuszkolni. Így érkeztem, maszkban, bringás ruhában, szemüvegben a reptérre, ahol igen csak mókás látványt nyújtottam.

Miként zajlanak most az edzésnapjaid, hogyan folytatódhat a szezon?

– Hazaérve még a helyzet súlyosságát nem érezve edzettem tovább ezerrel. Majd a híreket hallva az olasz edzőm is azt javasolta, hogy vegyek vissza. Jó kérdés, hogy miként folytatódhat a szezon, talán augusztustól már szerveznek versenyeket, de reménykedem benne, hogy hoznak egy olyan döntést, miszerint nem lép senki sem korosztályt, így mint utolsó éves U23-as jövőre indulhatnék a csapatom fő versenyén az utánpótlás Giro d’Italián, amely a járvány miatt idén elmarad. Persze próbálok pozitívan állni az egészhez, amíg itthon lehet edzeni, hisz addig az általam érzett két éves lemaradást behozhatnám, vagy nagy részben csökkenthetném az olasz mezőnyhöz képest. Mivel imádok kerékpározni, így most se csinálok mást, minthogy minden nap vidáman tekerek, csak most több élvezettel és kevesebb tervvel.

'Fel a tetejéhez' gomb