Cyclo-cross

Vas győzelmek a cyclo-cross bajnokságon

A tavalyi évhez hasonlóan idén sem találtak legyőzőre a Vas testvérek a Kecskeméten rendezett cyclo-cross országos bajnokságon, a nőknél Vas Kata Blanka körelőnnyel nyert, míg Vas Balázs Búr Zsoltot győzte le nagy küzdelemben. – írja a bikemag.hu.

Január 12-én rendezték a szezon legrangosabb cyclo-cross megmérettetését Kecskeméten, az országos bajnokság minden versenyző számára fontos, hiszen itt dől el, hogy ki lesz az adott év bajnoka és ki viselheti a bajnoki mezt az elkövetkező évben. Az idei OB-nak a kecskeméti Benkó Zoltán Szabadidőközpont adott otthont, ahol egy többnyire sík pályán csaptak össze a cyclo-cross bringások. Kecskemét lévén sík város, így nehéz is lett volna olyan pályát kialakítani, ahol nagyobb emelkedőket kell leküzdeni, mindenesetre a terület adottságaihoz mérten jó pályát alakítottak ki a rendezők.

A verseny előtti héten végig azon ment a találgatás, hogy fagyos, száraz vagy netán sáros pályán kell majd versenyezni a hétvégén. Éjszaka mindig megfagyott, napközben pedig kicsit kiolvadt, így egyértelműen a vasárnapi időjáráson múlott, hogy mi várható hétvégén. Természetesen ahogy lenni szokott, az időjárás megint megtréfálta az indulókat, mind a szombati pályabejáráson, mind a vasárnap reggeli pályabejáráson, mind a versenyen más körülmények fogatták a versenyzőket. A reggeli hobbi futam részvevői még többnyire fagyos, de olvadó pályán bringáztak, míg később egyre jobban a sár vette át az uralmat.

A verseny rangjához mérten minden futamban sokan álltak rajthoz, mellyel az OB lett a szezon legtöbb indulóval rendelkező versenye. Minden futamban izgalmas versenyeknek lehettünk szemtanúi, sehol nem adták ingyen az első helyet. Természetesen a legérdekesebb mindig azok a kategóriák, ahol fehér bajnoki trikót osztanak, mert ott láthatjuk a legjobb versenyzőket.

A női futamban az izgalom elmaradt, Vas Kata Blanka már a rajtban állva hagyta a többieket és a végén körelőnnyel szerezte meg a bajnoki címet, ami tőle már abszolút nem meglepetés, hiszen a világelittel szokott versenyezni, inkább a nagy kérdés az volt, hogy egy vagy két kört ad a többieknek. Az abszolút második helyért, viszont már komoly csata folyt Szekeres Viktória és Horváth Adél között, amit végül az előbbi nyert, mellyel megszerezte a master bajnoki címet, míg az utóbbi a WU23/Welit 2. hellyel vigasztalódhatott. A WU23/Welit kategória dobogójának harmadik fokát László Tamara foglalta el.

Az U23/Elit/Master1 kategóriában láthattuk végre hazánk két legjobb cyclo-cross versenyzőjét összecsapni. A verseny során hamar kiderült, hogy köztük dől el most is a bajnoki cím sorsa. A harmadik körig együtt bringázott a Vas Balázs – Búr Zsolt páros, de végül sikerült Vas Balázsnak ellépnie, és az előnyét mindig egy kicsit növelni, mellyel megnyerte a bajnoki címet. A harmadik helyért Buruczki Szilárd és Fejes Gábor csatázott, ami gyakorlatilag az utolsó körben dől el a rutinos versenyző javára.

EREDMÉNYEK

202012janEgész napKiemeltKecskemét2020 Cyclo-cross Országos BajnokságKecskemét - Benkó Zoltán SzabadidőközpontSzakág:Cyclo-crossKategória:MKSZ Országos Bajnokság

Forrás
bikemag.hu

Kapcsolódó hírek

Back to top button
Close
Close