Adventi Robinson Cross beszámoló
Az ötödik Tirpák Cross 3. futama az adventi Robinson Cross verseny volt. Szerencsére az időjárás megint kegyeibe fogadta a versenyzőket és egész kellemes időben tekerhettünk .Azt már tudni lehetett hogy nehéz pálya vár majd a versenyzőkre, tényleg az volt, főleg fizikailag!
Szokás szerint 10:00-kor a gyerkőcök rajtoltak nekik 2 kör volt a penzum ugyanazon a nyomvonalon ahol a felnőttek is mentek. Szokás szerint nagyon élvezték a futamot és kiváló versenyt csináltak.
11:00-kor indult az igen népes HOBBI mezőny ahol rögtön egy fiatal srác állt az élre megtréfálva a rutinosabb ridereket. Izgalmas csatákat láthattunk körről körre változott a sorrend, hihetetlen jó volt nézni a küzdelmeket. Meglepetésben sem volt hiány hiszen abszolútban az Szögyényi Gábor győzött akinek az idei szezonban ez volt az első versenye ráadásul Gabinak a futás a fő sportja.
Fotók
12:00 után pár perccel rajtolt az ELIT mezőny ahol most is elszánt harcosok sorakoztak fel bár az MK futam miatt többen hiányoztak a megszokott listából. Így sem volt hiány kemény bringásokból hiszen Kis Józsi, Farkas Attila, Géczi Gergő és Száva Tamás vagy Eke Zoltán korábbi M2-es Magyar Bajnok, valamint az Ukrajnából, Szlovákiából és Romániából érkezett kerekesek megadták az alaphangot a kiváló futamhoz. Klubszinten is sok csapat megjelent: a Kontent-DKSI, a Vinibike, a Hote SE, a KKB SE, az NykSe, a Merida Maraton, az ACS pro Racers.
Köszönhetően az új nyomvonalnak nagyon technikás és erős pálya lett kijelölve. Az elején kialakult egy erős vezető csoport, viszont a mezőnyben is igen kemény csaták zajlottak, a táv felénél elég sokan kezdtek veszíteni tempójukból és igen megváltozott a középső boly sorrendje. Az első kör után a versenybírók a 11-es táblát mutatták fel azaz ennyiszer 5 és fél percet kellett megtenni a jó eredményért. Összességében egy igen látványos és nagyon fárasztó versenyt sikerült összehozni a Robinson dombon amiben nem csalódott a közel 75 nevező és a kilátogató szurkolótábor sem.
Január 26-án Nyíregyházán jön a Tirpák Cross zárófutama!