Kométa UP versenysorozatOrszágút

Hamarosan kiderül, lesz-e jövőre világkupa Nyíregyházán

A KOMÉTA kritérium verseny megalapozta a nemzetközi esélyeket

A Nyíregyházi Kritérium Liga díjátadója után dr. Kovács Ferenc, a város polgármestere, és Dr. Princzinger Péterrel, az MKSZ elnöke közösen jelentette be, hogy jövőre Nyíregyháza adhat otthont a junior világkupa-sorozat egyik futamának.

Régóta folytak tárgyalások annak érdekében, hogy igazi nagy világverseny érkezhessen hazánkba ebben a kategóriában, ám ez a mai napig távolinak tűnt. Most azonban esély látszik arra, hogy valóban a korosztályos világelit körözzön a szabolcsi megyeszékhelyen. A Szövetség, a szervezők és a városvezetés is bizakodó a döntéssel kapcsolatosan. Talán az sem véletlen, hogy a kétszeres Giro d’Italia győztes Gilberto Simoni személyesen látogatott ki az eseményre, amely egyébként az elmúlt évek egyik legkiválóbb versenyét hozta.

Az utánpótlás futamok kiegészítéseként sor került egy helyi kerékpárosokat megmozgató amatőr futamra, valamint zárásként egy pénzdíjas elit nemzetközi mezőnyt felvonultató záró futamra is. Az esemény összekapcsolódott a Nyíregyháza város nappal, ahol nagyszabású sport és családi programsorozat várta az érdeklődőket és a kerékpársport rajongóit.

Az indulói létszám sajnos elmaradt a tervezettől, végül csak 106 versenyző állt rajthoz, de a színvonal ettől függetlenül garantált volt. A 900 méter hosszú kört korcsoporttól függően 8 – 50 alkalommal kellett megtenniük a versenyzőknek.

Az elit kategóriában a győzelmet a cseh Daniel Babor (Pardus-Tufo Prostejov) szerezte meg a román Marian Petrache (Devron) és a magyar Pályi Csaba (Epronex-BSS Oil Team) előtt.

Az esemény fővédnöke Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár asszony volt, így ténylegesen joggal bízhatunk benne, hogy mindenki esélyt lát a világkupa megrendezésének elnyerésére.

Eredmények

201918máj13:00Nyíregyházi KritériumNyíregyháza - Országzászló térSzakág:OrszágútKategória:SzabadidősSorozat:MKSZ-Kométa Kritérium Liga

Kapcsolódó hírek

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Back to top button
Close
Close
X
X