Országút

A lengyel Pawel Franczak győzött Pannonhalmán

Dina Márton a legjobb magyar a V4 Kerékpárversenyen

Budapest és Pannonhalma között 168,7 kilométer várta a Visegrád 4 Kerékpárverseny – UCI 1.2 résztvevőit. A lengyel Pawel Franczak (Voster-ATS) nyerte a versenyt, a legjobb magyar kerekes Dina Márton (Pannon Cycling Team) lett, aki a 13. helyen ért célba.

Pontban 11 órakor 28 csapat közel 160 kerekese vágott neki a 168,7 kilométeres távnak. A rajt ezúttal is Budapesten,  – ám ebben az évben a Carl Lutz rakparton, a Vogue Étteremhajó előtt – volt, ahol az idei verseny sztárvendége, a kétszeres Giro d’Italia-győztes olasz kerékpáros, Paolo Savoldelli indította útjára a karavánt.

Az éles rajtot követően folyamatosak voltak az akciók, ám egészen hatvan kilométer megtételéig kellett várni az első sikeres elmenésre, melybe Wojciech Pszczolarski (Pardus-Tufo Prostejov) és honfitársa Wojciech Sykala (Wibatech-Merx) keveredett bele. Legnagyobb előnyük 1 perc 10 másodpercnél tetőzött, azonban mintegy tizenöt kilométer múlva rákapcsolt főmezőny, így utolérték őket.

A következő támadást Vladimir Tsoy (Apple Team) kezdeményezte, akihez idővel Robert Malik (CK Pribram-Fany Gastro), Helmut Trettwer (Maloja-Pushbikers), Daniel Eichinger (Hrinkow Adwarics), Martin Mahdar (Dukla Banska Bystrica) és Riccardo Bobbo (Delio Gallina Colosio) ugrott fel. A CCC Development Team és a Hurom-BDC sorai ellenben ezt a szökést sem engedték el túlságosan messzire.

A peloton ezt követően sem nyugodott meg, ötven kilométerre a céltól Moran Vermuelen (WSA-KTM Graz) és Marco Borgo (Delia Gallino Colosio) duója indult, akik bő egy perces előnnyel értek Pannonhalmára, ahol a viadal legnehezebb, és egyben leglátványosabb része, a helyenként 15%-os meredekségű dísztérkő burkolatú emelkedő következett az Apátság felé, melyet háromszor is abszolválni kellett.

Az emelkedőn szinte pillanatok alatt elfogyott az elől tekerők fórja, mindössze egy közel húsz fős boly maradt az élen. Az utolsó körben Dominik Neuman (Elkov-Author) támadott, végül azonban a lengyel Pawel Franczak (Voster-ATS) bizonyult a leggyorsabbnak a szlovén Kristjan Hocevar (Meblo Jogi Pro-Concrete) és a szintén szlovén Ziga Rucigaj (Ljubljana-Gusto Santic) előtt.

„Nagyon nehéz volt a verseny, a végén négyszer is fel kellett tekerni a pannonhalmi emelkedőre, de meglepően jól éreztem magam már az első és a második áthaladáskor is – mondta Franczak röviddel a célba érkezést követően. – Próbáltam tartani magam az első csoportban, az utolsó ötven méteren pedig mindent kiadtam magamból. Örülök ennek a győzelemnek, hisz egy UCI kategóriást versenyt megnyerni mindig nagy dolog.”

A legjobb magyar kerekes Dina Márton (Pannon Cycling Team) lett, aki a tizenharmadik helyen zárt, úgy, hogy az utolsó ötszáz métert még elsőként kezdhette meg, sajnos azonban a legrosszabbkor akadt technikai problémája, melynek következtében kénytelen volt egy rövid időre megállni.

„Leváltottam kistányérra, erre beállt a hátsó váltó – kesergett Dina Marci. – Az első helyről a csoport utolsó pozíciójába csúsztam vissza. Jó erőben éreztem magam, a csapat sokat dolgozott értem. Azért örülök annak, hogy a legjobb magyarnak járó címet megszereztem.”

EREDMÉNYEK

V4 Kerékpárverseny, Budapest–Pannonhalma (168,7 km)

2019szo11máj10:00KiemeltVisegrád 4 KerékpárversenyBudapest - Vogue RendezvényhajóSzakágOrszágútKategóriaUCI 1.2

V4 összetett

Rank First name Last name Nat. Team Points POL HUN
1 FRANCZAK Pawel POL VOSTER ATS TEAM 45 20 25
2 BOUBAL Martin CZE CK PRIBRAM FANY GASTRO 30 15 15
3 KANKOVSKY Alois CZE ELKOV – AUTHOR 25 25 0
4 RAPP Jonas GER HHRINKOW ADVARICS CYCLEANG TEAM 14 0 14
5 DETKO Artur POL DUKLA PRAHA 13 13 0
6 MIKSANIK Vladimír (*) CZE PARDUS TUFO PROSTEJOV 13 0 13
7 NEUMAN Dominik CZE ELKOV – AUTHOR 9 0 9
8 DINA Márton HUN PANNON CYCLING TEAM 8 0 8
9 WALKOWIAK Kacper (*) POL CCC DEVELOPMENT TEAM 8 8 0
10 TYRPEKL Karel (*) CZE PARDUS TUFO PROSTEJOV 7 0 7
11 TYBOR Patrik SVK DUKLA BANSKA BYSTRICA 6 0 6
12 MALIK Robert SVK CK PRIBRAM FANY GASTRO 5 5 0
13 HOFER Andreas AUT HHRINKOW ADVARICS CYCLEANG TEAM 2 2 0
14 JAKUBEK Tomas (*) CZE CK PRIBRAM FANY GASTRO 2 0 2
15 ZAHALKA Matej CZE ELKOV – AUTHOR 1 0 1

 

'Fel a tetejéhez' gomb